Szegedi hírek

2024.01.08. 12:25

Lehet pályázni a Szegedért Alapítvány támogatására

Timár Kriszta

Illusztráció

Fotó: Sándor Judit

Január 22-ig lehet jelentkezni a Szegedért Alapítvány idei pályázati támogatására. Anyagi segítségben részesülhetnek egyének, kutató- és alkotócsoportok, művészeti közösségek, Szeged hírnevét emelő rendezvények, illetve a városhoz kapcsolódó művészeti alkotások és kiadványok. Idén a szakmai kuratóriumok összesen 4,5 millió forintot oszthatnak szét. Újdonság, hogy eltörölték a minimum összeget és a pályázók akár 250 ezer forintot is elnyerhetnek alkotásuk vagy programjuk megvalósításához. A pályázat részleteiről a Szegedért Alapítvány honlapján lehet tájékozódni.

A Szegedért Alapítvány mindezek mellett ebben az évben is felkéri a Szeged értékeit fontosnak érző állampolgárokat, civil szervezeteket és intézményeket, hogy ajánljanak olyan személyeket a fődíjra, valamint a tudományos, művészeti és társadalmi-állampolgári kuratórium díjára, akik kiemelkednek a város szellemiségének alakításában, tudományos, kulturális, művészeti életének gazdagításában, értékei megóvásában, akik hírt és megbecsülést szereznek városunknak. Az ajánlásokat az alapítvány honlapjáról letölthető ajánlólapon, papíralapon lehet benyújtani január 22-ig az alapítvány titkárságán (6720 Szeged, Klauzál tér 7. fszt. 13. – Wagner Udvar) vagy elektronikus formában a [email protected] email címre. A fődíjat és a kuratóriumi díjakat – korábbi díjazottak, támogatók és az ünnepi közönség társaságában – 2024. március 9-én gálaműsor keretében adják át a Szegedi Nemzeti Színházban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában