Helyi közélet

2023.06.26. 07:00

Isznak és dohányoznak a szegedi lányok is

A dohányzásban és az alkoholfogyasztásban is utolérték Szegeden a fiúkat a diáklányok, sőt néhol még fölényben is vannak.

Suki Zoltán

Sok a szerhasználó a közép- és az általános iskolások között. Illusztráció: Karnok Csaba

Megdöbbentő kutatás került a múlt pénteki szegedi közgyűlés elé. A város végeztetett egy felmérést tavaly a dohányzásról, az alkohol és kábítószerhasználatról a 13-18 éves korosztályban, vagyis a 7.-es és 8.-os általános iskolások, és a 9-12.-es középiskolások között. Az anonim és önkéntes felmérésben összesen 2239 diák vett részt. Összességében az derül ki belőle, hogy Szegeden nem rosszabb, de nem is jobb a helyzet, mint máshol, de az adatsor így még elszomorítóbb. A válaszokból kiderült, hogy a gyerekek több mint 32 százaléka dohányzott már valaha, naponta pedig a megkérdezettek 16 százaléka cigizik. A kutatás kiemelte, hogy a lányok közül többen voltak, akik valaha is dohányoztak, mint a fiúk.

Az alkohollal sajnos sokkal rosszabb a helyzet. Az összes válaszoló diák csaknem 75 százaléka ivott már valaha. Ez a szám a középiskolások között majdnem 88 százalék.

Míg a korábbi években a bor volt a leggyakrabban fogyasztott alkoholfajta, mostanában már az égetett szeszes itallal próbálkoznak többen. Megdöbbentő szám az is, hogy a gyerekek 58 százaléka volt mér részeg valaha, a nagyivók aránya (ez az, amikor valaki gyorsan iszik sokat) pedig 41 százalék, ugyancsak a középiskolások között. Meglepő, hogy a nagyivás és a lerészegedések arányaiban sem volt nemi eltérés, vagyis ugyanannyi lány issza le magát hétvégente, mint amennyi fiú.

Nem volt nemenkénti eltérés a drogfogyasztóknál sem, vagyis csak egy kicsi. A fiatalok elsősorban még mindig marihuánát szívnak, utána jönnek a sorban a nyugtatók, majd az amfetaminok.

Sajnos azonban az altatókat, a nyugtatókat és a dizájnerdrogokat is több lány próbálta ki, mint fiú.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában