Amikor Szeged még nagyváros volt

Posner Károly Lajos és fia térképészeti műintézetében, Budapesten, 1887-ben készült az a térkép, amely a régi Szegedet és birtokait ábrázolja. A város határa akkoriban óriási volt, 72514 katasztrális hold, nagyjából 42 ezer hektárnyi terület. Hogy mi férne el ezen? Például csaknem 60 ezer szabályos labdarúgópálya…

Elődeink azonban nem a focinak, hanem a mezőgazdasági termelésnek szentelték a gigantikus birtokot: szántók, kertek, rétek, szőlők, legelők, erdők és nádasok osztoztak a hektárokon, valamint egyre több tanya. Hiszen aki a mezőgazdaságból élt – paprikát vagy dohányt termelt, haszonállatokat tartott – nem a belvárosban gazdálkodott. A város, azaz a korabeli önkormányzat pedig komoly bevételhez jutott a földek bérbeadásából.

Dorozsma dehogy Szeged

A külterületen élőket Szeged tanyai kapitányságokba szervezte. Felsőtanyán hat – Csengele, Balástya, Őszeszék, Szatymaz, Gajgonya és Fehértó –, Alsótanyán nyolc – Feketeszél, Nagyszéksós, Királyhalom, Átokháza, Csorva, Zákány, Domaszék és Mórahalom – kapitányság működött. Röszke akkoriban szintén Szegedhez tartozott, Szentmihálytelekkel együtt alkotott egy kapitányságot. És hova tartozott Kiskundorozsma? Nem Szegedhez! Önálló településként ékelődött be a végeláthatatlan szegedi határba.

Jött a tanya kapitánya

A tanyai kapitányokat (15 fő), helyetteseiket (15 fő), valamint az esküdteket (összesen 63 fő – 1904-től 78 fő) Szeged polgármestere nevezte ki. A korszak kiváló kutatója, Ruszoly József arra emlékeztetett a Szeged szabad királyi város törvényhatósága 1872–1944 című tanulmánygyűjteményében, hogy „bár hivataluk tiszteletbeli volt, tiszteletdíjat azért kaptak: a tanyai kapitányok 200, a helyettes kapitányok (»első esküdtek«) 100, az esküdtek pedig 60 forintot, sőt saját személyükben és két igavonó jószágukért is közmunkamentességet élveztek. E tiszteletdíjért is sok támadásnak lévén kitéve, 1904-től a tanyai kapitányok – lévén állásuk valóban csupán tiszteletbeli – tiszteletdíjat nem kaptak, megemelkedett viszont beosztottjaik tiszteletdíja: az esküdtek 120, a helyettes kapitányok pedig 200 korona évi tiszteletdíjban részesültek.”

Egy forint ötezret érne

Persze itt nem a mai forintra és árakra kell gondolni! Amikor 1886-ban a tanyai kapitányságok rendszerét átszervezte Szeged, még más volt a helyzet. Az ártörténet.hu oldal 1754-ig visszamenőleg foglalja össze, hogy az egyes évek magyar pénzegységei mennyit érnének mai, 2023-as forintban kifejezve, azaz milyen vásárlóértéket képviselnének.

A weboldal szerint egy 1886-os korabeli forint ma 5218 forintot érne. Számoljunk csak! A tanyai kapitány tiszteletdíja egy évre (!) 1.043.600 forint lenne ma, a helyettese 521.800, míg az esküdtek 313.080 forintot kapnának.

Az 1904-es fizetésemelést megelőzte a korona bevezetése az Osztrák-Magyar Monarchiában. Egy korabeli korona az Ártörténet szerint  ma 2573 forintot érne. Az esküdtek tiszteletdíja – ugye, emlékeznek, 120 koronára emelkedett –, mai árakon számolva 308.760 forint lenne, a kapitányhelyettesek (200 korona évente) pedig 514.600 forintot keresnének.

Súlyos milliárdokat érne

Ugye, nehéz utólag megmondani, hogy a fenti összegek milyen életszínvonalat tettek elérhetővé, az azonban biztos, hogy Szeged esetében komoly vagyonról volt szó. „(…) a város 70.000 hold birtokát az adó alapján csak 7,000.000 koronára becsülik. Ez a becslés hibás, mert ma már nem száz nem ezer koronát ér egy hold föld és igy a 7,000.000 helyett 70,000.000 koronát kellene fölvenni a vagyonmérlegbe, e szerint tehát a város vagyona hatvanhárommillióval több, mint azt a vagyonmérleg feltünteti” – írta bosszankodva 1911. május 14-én a városi zárszámadásról a korabeli Délmagyarország.

Hacsak a 7 millió koronával számolunk – az Ártörténet szerint egy 1911-es korona ma 2440 forint –, mai árfolyamon a városi birtokok legalább 17 milliárd 80 millió forintot érnének, és folyamatos bevételt biztosítanának az önkormányzatnak.

Szabadka a legnagyobb

Az első világháború előestéjén, a történelmi Magyarországon 25 törvényhatósági joggal felruházott város volt – régebben általában szabad királyi városoknak hívták, ma megyei jogú városnak mondanánk –, egyikük természetesen Szeged. A város 816 négyzetkilométeres területén akkoriban 118.328-an éltek – derül ki a magyar állam 1914-es közigazgatási térképből.

A korabeli Szeged területét tekintve csaknem négyszer akkora volt, mint Budapest – pedig a főváros már akkori is világvárosnak számított –, ahol 194 négyzetkilométeren 880.371-en zsúfolódtak össze.

Ha a lakosságszámban nem is, de területét tekintve Szegedet 1914-ben:

Szabadka (974 négyzetkilométer, 94.610 lakos),

Debrecen (957 négyzetkilométer, 92.729 lakos),

Kecskemét (873 négyzetkilométer, 66.834 lakos) is megelőzte,

valamint Hódmezővásárhely (761 négyzetkilométer, 62.445 lakos) szorosan követte.

A makói székhelyű Csongrád vármegye területe 1714 négyzetkilométer volt akkoriban. Alig valami nagyobb, mint a korabeli Szeged és Hódmezővásárhely városa együttvéve.

A város szemei

A város és környéke a két világháború között is folyamatosan gyarapodott. Szilágyi György, az Ahogy a torony alatt láttam és megéltem… című kötetében az 1937-es belügyminisztérium adatára hivatkozva azt írta, „Szeged bel- és külterületének lakosszáma együtt 135 071 volt; ebből a tanyai részeken élt összesen 44 909 lélek. A város területe 141 789 katasztrális hold, ebből a külterület 127 290 hold. A felsőközponti részen a szatymazi kapitányságban laktak legtöbben (3858 fő), s területe is meghaladta az itt lévő többi kapitányságét (11 250 hold). Az alsótanyai kapitányságok közül a mórahalmi vezetett 8459 lakosával és 18 471 hold területével”.

A tanyai kapitányok és az esküdtek továbbra is a városi közigazgatást képviselték a külterületeken. Igen összetett feladatuk volt, az esküdtek például „őrködnek a birtokhatárok, a közutak, hidak és a város tulajdonában lévő erdők, faültetvények épségben tartásán; jelentik a rongálásokat, a földek parlagon hagyását és más rendellenességeket. Szemmel tartják a közbiztonságot; lopást, rablást vagy egyéb bűntényt a pusztai rendőrség tudomására hozzák. Figyelemmel kísérik a közegészségügyi állapotokat és jelentik a járványos eseteket” – írta Szilágyi György.

Eljött Szeged Trianonja

Szeged külterületén már 1949 őszén hozzákezdtek a tanyaközpontok átszervezéséhez. A város határában nyolc községet hoztak létre: Alsóközpont (a mai Mórahalom), Csengele, Felsőközpont (a mai Balástya), Lengyelkápolna (a mai Zákányszék), Röszke, Ruzsajárás, Szatymaz és Várostanya (a mai Ásotthalom) önállósult, majd 1952. január elsejével Domaszék is kivált Szegedből.

Az önállóvá vált községeket a Minisztertanács 144/1950. sz. rendelete alapján június 1-jei hatállyal az akkor létrejövő szegedi járásba osztották be.

Szilágyi György idézett könyvében azt írta, hogy „Így Szeged korábbi 816 km2-es kiterjedése előbb 161,6 km2-re, utóbb pedig 109,4 km2-re csökkent. A népesség is előbb 91 ezerre, majd 86 és félezerre esett vissza. Mindez alapjaiban változtatta meg Szeged gazdasági és a népesség foglalkozási ágankénti struktúráját”.

A nagyvárosból pedig „kisváros” lett, a múltjához kötődő folyamatosan halványuló emlékekkel.