Szentesi és csongrádi iskolát is elismert a kamara

2023.03.28. 08:20

Rangos társaságban a technikumok

A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum két iskoláját is Szakképzési Díjra jelölte a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara. A szentesi Zsoldos Ferenc Technikum pályázata az innováció, míg a csongrádi Sághy Mihály Technikum pályázata a motiváció kategóriában került a legjobbak közé.

Majzik Attila

A jelöltek közé kerülni is nagy sikernek számít. Fotó: Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara

20 éve, 2013-ban alapította meg Szakképzési Díját a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara. Ez a elismerés jól illeszkedik a kamara több mint két évtizedes erőfeszítéseihez, hogy elterjessze a magas színvonalú, gyakorlatorientált szakképzést Magyarországon. A díj egyben ösztönözni kívánja a vállalatokat, hogy vállaljanak aktívabb szerepet a szakképzésben.

Rekordszámú volt a nevezés

A Szakképzési Díjra magyarországi vállalatok, szakiskolák és közintézmények, civil és társadalmi szervezetek, valamint magánszemélyek is pályázhattak. Az elismerést három kategóriában ítélték oda, motiváció, kooperáció és innováció témakörben díjazták a legjobbakat.

Az idei versenyben rekordszámú, összesen 51 szervezet nyújtott be pályázatot a három nevezési kategóriában, ezért az is nagy eredménynek számít, ha valaki a jelöltek, azaz a legjobb öt közé kerülhetett.

Hátrányos helyzetű diákokkal pályáztak

A HSZC Szentesi Zsoldos Ferenc Technikum az innováció kategóriában került a díj jelöltjei közé Hátrányos helyzetű fiatalok munkaerőpiaci pozíciójának megerősítése, integrációja című pályázatukkal.

Mint Mácsai Anita, a szentesi technikum Kiválósági Díjas oktatója elmondta, a gyakorlatorientált projektmunka bevezetésével többek között a lemorzsolódás csökkentését, a csapatmunka és kommunikáció elsajátítását, a környezettudatosságra való nevelést tűzte ki célul intézményük.

A pályázaton a Dobbantó és a Műhelyiskola hátrányos helyzetű tanulói vettek részt, akik a szoros csapatmunkát igénylő projektmunkában egy 1×1 méteres napelemparkot készítettek. 

– Nagy siker volt számunkra iskolaként bejutni a gazdálkodó szervezetek közé, a díjra jelöltek között csupa nagy cég volt – tette hozzá Pintér Etelka, a Zsoldos Ferenc Technikum igazgatója.

Roadshow-val a legjobbak közé

A motiváció kategóriában is érdekelt volt a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum, ott a HSZC Csongrádi Sághy Mihály Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium Sághy Roadshow: „Csongrádról jöttünk, mesterségünk címere a Sághy” című pályázata került a legjobb ötbe. 

Fotó: Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara 

A roadshow során „házhoz mennek” a technikum pályaorientációs programjaival: az interaktív bemutatókat az iskoláknál tartják meg, az általános iskolások ezáltal ismerős környezetben ismerkedhetnek meg az ágazati oktatásban kínált szakmákkal.

A program látványos eredményeket hozott: amellett, hogy növekedett a nappali tagozatra beiratkozott tanulók száma, továbbá újra tudtak indítani technikumi osztályokat, a programfejlesztés még az oktatókat is motiválta.

A hét tagú zsűri – melynek többek között Pölöskei Gáborné szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár is tagja volt – kiemelte, külön erénye a programnak, hogy a duális partnerek személyes részvételével valósult meg, valamint hogy a pályaorientáció mellett hiánypótló programokat tartanak az általános iskolásoknak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában