Hagyományőrző és kézműves programok Zákányszéken

2021.10.28. 14:42

Citerával ismerkedtek a gyerekek

Az őszi szünetben is gondoskodnak a gyerekek szabadidejének hasznos eltöltéséről a Zákányszéki Művelődési Ház és Könyvtár dolgozói.

Munkatársunktól

Fotó: Kuklis István

Csütörtök délelőtt a könyvtár minden helyiségében történt valami: az egyikben társasjátékoztak, volt ahol kézműveskedtek, de a lényeg, a hangszerbemutató volt. Horváth Hajnalka, az iskola pedagógusa és a citera szakkör vezetője elmondta, szerencsére van érdeklődés a hangszer iránt a zákányszéki gyerekek körében.

A tavalyi négy szakköröshöz képest idén tizenkét citerásuk van. A könyvtárba is azért vitt el három hangszert, hogy a gyerekek közelebbről is megismerkedhessenek velük.

A szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium kilencedikes diákja, Szalai Fanni nem a kezdők közé tartozik, lelkesen mesélt.

– A zenélés jót tesz a léleknek. Boldoggá tehetünk vele másokat és magunkat is, minden érzelmet kifejezhetünk vele

– mondta, miközben a legfiatalabb érdeklődő, a decemberben második életévét betöltő Négyökrű Anna is próbálkozott a pengetéssel és így tett fotóriporter kollégám is, aki egy kéthúros citerán próbálkozott, majd kijelentette: ez a népi zenekarok basszusgitárja. Nem tévedett sokat, Hajnalka azzal egészítette ki, hogy az ütemet adja és a zenekari szinten van jelentősége.

Fotó. Kuklis István

Tóth Gábor a könyvár vezetője hozzátette, a településen fontos a hagyományápolás, ennek része a citera is, a cél, hogy a gyerekek megismerkedjenek vele, de emellett 3D-s színezővel és papírszínházzal várták a gyerekeket a könyvtár klasszikus funkciója, a könyvkölcsönzés mellett.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában