Túlélésre játszanak a vendéglátósok

Megdöbbentő és dermesztő a csönd a Fehértói Halászcsárdában délben, ahol máskor már 11 órakor nem lehetett asztalt találni. A konyhában sem pö­rögtek minden tűzhelynél. De a dermesztő csend nemcsak rájuk jellemző, a legendás makkosházi kiskocsma, a Kőbölcső ajtaja is le van lakatolva.

Végső stádiumban a szakma

Sokan, sokszor megírták már, hogy a koronavírus miatt no­vemberben bevezetett korlátozások nehéz helyzetbe hozták a vendéglátást, ekkor ismét be kellett zárnia a legtöbb étteremnek, büfének és vendéglátóhelynek.

Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének (MVI) elnöke az Index kérdésére úgy foglalta össze a vendéglátóipar jelenlegi helyzetét, hogy a szakma gyakorlatilag végső stádiumban van, kimerültek a tartalékok, a munkahelymegtartó támogatás kevésnek bizonyul arra, hogy a cégeket életben tartsa.

Hárman az ötvenből

A Fehértói Halászcsárdában van némi forgalom: egy tréleren Mercedest húzó kocsi sofőrje úgy nyolc adag halászlével a kezében sétált ki a parkolóba. Odabent nem jó a hangulat.

– Nem látjuk a végét, lefejezték a szakmát. A dolgozók elhagyják a szakmát, mert nincs munka.

Az 50 százalékos bértámogatást megkaptuk, de hárman dolgoznak az ötvenből, a nagy rendezvényeket is figyelembe véve a veszteség több száz millió forint. A forgalom úgy néz ki, hogy egymillió forint helyett csinálunk 50 ezret – mondta meglepő őszinteséggel Frank Sándor, a csárda tulajdonosa.

A 72 éves mesterszakács az oltásra regisztrált, de mint mondta, egészséges, mint a makk, még nem értesítették.

Felszolgálóból lett segédmunkás

De ez most a legkevesebb baja. Szerinte legfeljebb a háború idején lehetett ehhez hasonló helyzetben a magyar vendéglátás, de ez még annál is rosszabb.

– Lesznek szerencsés túlélők, akik talpon maradnak, de nem sokan. Van olyan felszolgálóm, aki elment kőműves mellé segédmunkásnak, így majd az újrakezdés sem lesz egyszerű

– tette hozzá.

A konyhában fia, Frank Zsolt a szakács. Azt mondta, ha nem az édesapjáról lenne szó, már ő is itthagyta volna a csárdát.

– Az újrakezdés azért lesz nehéz, mert bizonytalanra nem jön majd vissza senki, meg addigra az egész iparág, a beszállítók is tönkremennek. A semmitte­vésbe őrülök bele – mondta.

Több lábon állnak

Valamivel jobb a hangulat a Diófában, ahol a két tulajdonossal, Veres Ildikóval és Orsolyával beszéltünk. Ildikó úgy fogalmazott, ők tulajdonképpen jól vannak, de ennek nem csak a forgalom az oka.

– A helyzet adott, változtatni nem tudok rajta, ha a fe­­jem tetejére állok se. Az a szerencsénk, hogy a stabil előfizetéses állományunk eddig is megvolt, ehhez még hozzájött a home office. Ez a bevétel arra elég, hogy kis veszteséget termeljünk. Vállalkozásuk több lábon áll, a másik a catering, lakodalmak, amelyek már má­­sodik éve maradnak el.

Már mondják le a májusi lagzikat is. Aki tavaly összeházasodott, és már másodszor marad el a lagzi, harmadjára nem fogja megszervezni

– magyarázta Ildikó, aki szerint nem csak a nyitást kell várni, hanem azt is, hogy az élet mikor tér majd vissza a rendes kerékvágásba.

Kis kocsma, nagy baj

Minél kisebb egy vállalkozás, annál jobban megviseli a helyzet.

– Ez már a vég, nem bírjuk tovább, a tartalékaim rég kifogy­tak. Ha nem lenne a családom, amely lelkileg is támogat, már eddig se tartottam volna ki – foglalta össze nagyot sóhajtva helyzetét Rozgonyi Ildikó, aki több évtizede vezeti a makkosházi Kőbölcsőt.

– Mi nem az a kategória vagyunk, akinek milliói vannak a bankban. Amit egy életen át megteremtettem, most odavan. Optimista vagyok, de lassan elvesztem a hitemet. Őszintén megmondom, a túlélés érdekében annyit csináltam, hogy felvettem a nyugdíj-előtakarékosságimat – mondta Ildikó, aki, hogy elfoglalja magát valamivel, töltött káposztát főzött, miközben beszélgettünk.