Rozáliát Isten segíti az adakozásban

– Büszke nagymama vagyok! – közölte a 43 éves kisteleki Jakab Rozália, mikor beléptünk a kapun. Három lánya és hét unokája van, a legfiatalabb szinte karácsonyi ajándékként érkezett, a 1,5 hetes Lottit Gyémántnak becézi. – Nekem mindennap karácsony van – tette hozzá, közben bementünk a házba, láttuk a szinte állandó ünnepi díszítést.

Kezdetek

– Két és fél éve Facebook-oldalon olvastam egy nagyon rászoruló idős néniről, szinte semmije sem volt. Alig 1 hét alatt összegyűjtöttem számára ruhát, élelmiszert, ágyneműt, tisztálkodási szereket és a párommal, Istvánnal elvittük neki, Hajdú-Bihar megyében, Debrecen közelében él. Ezt a tevékenységet, úgy gondolom, Isten feladatként rótta rám, és tiszta, őszinte szívvel teljesítem – mesélte Rozália.

Legszívesebben minden mélyszegénységben élőnek segítene az országban, a világon, de magánszemélyként roppant nehéz, civil szervezetként kaphatna ehhez az államtól is támogatást.

Ha segíteni szeretne valakin, valakiken, kiírja Facebook-oldalára, és rögtön érkeznek a felajánlások. Ahogy fogalmaz: általában egyszerű, nem vagyonos emberektől, szívesen venné, ha a gazdagabbak is csatlakoznának hozzá. Azért nem panaszkodik: zöldséget, gyümölcsöt rendszeresen kap kertészetektől, legutóbb pedig az egyik megszűnt helyi butik teljes megmaradt árukészletét vitte el neki a tulajdonos. De arra is akadt példa, hogy valaki beállított több zsák ruhával, minden darab penészes, rongyos, használhatatlan volt. – Megalázó. Akiknek gyűjtök, nem koldusok, hanem szegények. Becsülöm őket annyira, hogy csakis minőségi termékeket viszek számukra. És a félreértések elkerülése végett: semmit sem tartok meg magamnak a küldeményekből – jelentette ki.

Mélyszegénység

– Ebben az évben több mint 300 családon segítettem, szinte minden napra jutott egy. Jó volna még többnek. Bár sokan támogatnak vállalásomban, mégis úgy érzem, az emberek többségéből kihalt a szeretet és az odafigyelés, a legtöbben csakis a maguk problémáival törődnek – fejtegette a kizárólag ezzel a tevékenységgel foglalkozó Jakab Rozália. Azt sem hallgatta el, hogy adományok így is sok helyről érkeznek, például Dócról, Szatymazról, Kistelekről, Veresegyházáról, Domaszékről, Szegedről, személyes ismeretség révén Németországból és Skóciából. Támogatottjai főként kistelekiek és a környékbeliek.

– Megható és megdöbbentő látni, hogy a gyerekek mennyire örülnek egy csokoládénak is. Olyannal is találkoztam már, aki nézegette, úgy tűnt, nem tudta, mit kapott és mit kezdjen vele. Nagy a szegénység – közölte tapasztalatát Jakab Rozália. Megemlített egy beteg, 33 kilósan is 3 gyereket nevelő édesanyát, férjét még a Covid–19 első, tavaszi hullámában bocsátották el, azóta csak alkalmi munkákat talál, havi bevételük 80 ezer forint. Akad olyan família, ahol 5 gyermeket nevelnek, és olyan is, ahol két tartósan súlyosan beteg – az idősebbet pelenkázzák, testvére beszélni sem tud –, már felnőttkorú gyerekkel foglalkozik egyedül az édesanya.

Nekik és még 10-15 családnak rendszeresen segít, így tudnak élni, túlélni.

– Nagyon sokat sírok, olykor szinte belebetegszem a tapasztaltakba. Rossz látni, mennyire megtörtek az emberek – mondta elérzékenyülve Rozi; akit sokan csak Kiresként ismernek, ami romául cseresznyét jelent.

Isten és csoda

– Nem lehet minden rosszat a vírusra fogni. Vallom, mindannyian Isten kezében vagyunk, Ő gondoskodik rólunk. Nem tudnám ezt az ő segítsége nélkül csinálni, hiszen sok, a gyárihoz hasonló fizikai munkával – szortírozás, csomagolás – és éjszakai, hajnali 2 órás keléssel jár. Hiszek a csodákban, és az is motivál, hogy mezítlábasan, szegénységben nőttem fel. Nem szabad elfelejteni, honnan jöttünk és folyamatosan figyelni kell arra, hová tartunk – jelentette ki Jakab Rozália, aki az adományok 70 százalékát saját forrásból fedezi. De ha kell, Kecskemétre is elmegy a felajánlott adományért, tartós élelmiszerért, ruháért, játékért. Munkájában, főként a szállításban párja, az építészmérnök Szecsei István a támasza, 12 éve élnek együtt.

– Amikor viszünk, átadunk egy élelmiszercsomagot, tudom: legalább egy darabig nem éheznek. A családoktól kapott szeretet erősít, megerősít abban, hogy ezt folytatnom kell– fűzte hozzá.

Szomorú karácsony

– A koronavírus miatt szomorú karácsonyunk lesz – mondta Jakab Rozália – máskor a szűk családi kör tizenhatot jelent, ennyien jöttünk össze. Erre most nincs lehetőség. Idén ketten, pontosabban a nálunk lakó bácsival együtt hárman karácsonyozunk. Korábban a családdal összejöttünk, megfőztem, ettünk, beszélgettünk, a kicsik kaptak csomagot – nálunk a karácsony nem az ajándékozásról szól – és elmentünk az éjféli misére. A legfontosabb az volt, hogy együtt lehetünk – sorolta.

Vajon a jótékony segítő is kap apróbb figyelmességet karácsonykor a támogatottaktól, a családoktól? – kérdeztem. – Igen – mondta felcsillanó szemmel, meghatódva, és már ment is a másik szobába az ajándékokért, amiket büszkén mutatott fotóriporterünknek, Kuklis Istvánnak.

Jobb világ

– Ha egy kicsit jobban figyelnének egymásra, nagyon szép lenne a világ. Szeretnünk kell egymást, mert mindannyian Isten gyermekei és – éljünk a Föld bármelyik pontján –, testvérek vagyunk. Ebben őszintén hiszek – közölte Jakab Rozália. Már búcsúztunk, amikor hozzátette: – Amíg élek, biztosan csinálom, segítek, akinek csak tudok.