Minden pódium szent számára

Rozgonyi Éva tanulmányai so­­rán a hazai zenetörténet jeles személyiségeitől sajátította el a zenepedagógia és a karvezetés fortélyait. Békés-Tarhosról indulva csak néhány későbbi név: Bárdos Lajos, Kardos Pál, Szőnyi Erzsébet, Vásárhelyi Zoltán. Állhatatossága, szenvedélye, ember- és zeneszeretete révén pályafutása során számtalan gyermek és felnőtt lelkében lobbantotta lángra a kodályi szellemiség tüzét. A Liszt-díjas karnagy ma ünnepli nyolcvanadik születésnapját.

Az ígéret szép szó

Szilárd jellemének egyik leg­ékesebb bizonyítéka pályakezdése. Álma volt, hogy a kecskeméti Kodály Iskolában kapjon állást, ám diplomázásakor nem volt szabad státusz.

– Miután letettem az eskümet Szolnokon, a leendő munkahelyemen, értesítettek, hogy Kecskeméten mégis van állás. Nem éltem a lehetőséggel, hi­­szen Szolnokon már a szavamat adtam – mesélte.

Szolnok után hajdani tanárai invitálására a Szegedi Ta­nárképző Főiskola Ének-Zene Tanszékén tanított 1969-től. Nemesszeghy Márta hívására 1973-tól igazgatóhelyettes, majd Márta néni halálát követően igazgató lett a Kodály Is­­kolában. Szegedre 1983-ban jött vissza, a Tömörkény István Zeneművészeti Szakközépiskolában igazgatóhelyettes volt, a Zenekonzervatórium docenseként vonult nyugdíjba.

– Minden gyerek egy csoda, korosztálytól függetlenül. Felnőttekkel dolgozni persze másfajta kihívás, de ugyanolyan örömteli – mondta.

Tisztaság és minőség

Egykori tanárától, Kardos Páltól 1972-ben vette át a szegedi Bartók Kórus vezetését, amelyet 33 éven keresztül irányított, hazai és nemzetközi versenyekről számos trófeát hozva Szegedre.

– Tulajdonképpen nem is a versenyeket szerettem, hanem az azokat megelőző, intenzív munkát – fejtette ki. Beutazták hazánkat, fél Európát, énekeltek Walesben, Japánban és Iz­­raelben.

Kórusvezetőként a minőség és a tisztaság volt ve­­zérlő alapelve.

– Tisztaság mindkét értelemben: egyrészt hangbeli, másrészt pedig tisztaság a művek maradéktalan szolgálata te­kin­tetében, törekvéssel az igényes­ségre, a másokra való oda­­fi­­gyelésre és az alázatra. Nekünk minden pódium szent volt. A külföldi reflektorfény és a hazai művelődési ház színpada egyaránt – mondta.

Csodákra emlékezik

Kimagasló karnagyi tevékenységét és pedagógiai munkásságát két alkalommal Artisjus-díjjal, KÓTA karnagyi díjjal, 1996-ban Liszt Ferenc-díjjal, 2012-ben Bartók Béla–Pásztory Ditta-díjjal ismerték el. Szeged városa Szegedért emlékéremmel méltatta, a Bartók Kórus pedig örökös karnagyának választotta. Minden elismerés jól­­eső érzéssel töltötte el, de legszívesebben a próbák, fellépések pillanataira emlékezik vissza.

– Rendkívüli dolog megtapasztalni, hogy felhangzik az a mű, amire heteken, hónapokon keresztül készültünk, majd néhány pillanat alatt látszólag tovaillan, de Weöres Sándor után „múlónak látszik és örök”. Minden fáradságot megér, hogy azt a csodát, ami korábban nem volt, és ugyanolyan formában nem is lesz újra, hogy azt mi al­kottuk – fejtette ki.