Az aranysakálnak nincs természetes ellensége

Csongrád megyében is szaporodtak az aranysakálok, amiket nádi farkasnak, vagy toportyánnak is neveznek. Veszélyt jelentenek a vadállományra. A farkasnál kisebb, a rókánál nagyobb aranysakál korábban honos faj volt Magyarországon. Egy időre teljesen eltűnt, a ’80-as évek végén jelent meg újra az országban.

– Az aranysakálnak nincs természetes ellensége. Nagyon intelligens állat, csapatban gondolkodik – mondta Gémes László, az Országos Magyar Vadászkamara Csongrád Megyei Területi Szervezete elnöke. Az aranysakálok a legnagyobb számban Somogy megyében és Baranyában fordulnak elő. Ott volt olyan év, amikor egy vadász 250-et is kilőtt. – Nálunk szerencsére nincs ilyen nagy létszámuk. A fő táplálékuk a mezei pocok, a hörcsög. Ha azt nem találnak, akkor a fácánokat, a kisnyulakat, vagy a gidákat is elkapják – emelte ki a megyei kamarai elnök.

Az aranysakál számának szinten tartása vadgazdálkodási feladat. A területen lévő vadászatra jogosultak feladata, kötelessége. Az egyik gyérítési mód a vadászat, a másik pedig a csapdázás. Ahol az utóbbi módszert alkalmazzák, ott ezt a vadászok plakátokon jelzik.

Két évvel ezelőtt Székkutason két példányt is kilőttek a vadászok egy fácánvadászat után. A két toportyán a 47-es főút melletti kiserdőbe vette be magát. Máshol is folyamatos a gyérítés. Árpádhalom környékén is előfordulnak toportyánok.

– Hat-nyolc éve láttuk az első példányt, most majdhogynem állandó vendégek – mondta Szarka Attila, a helyi vadásztársaság tagja. Csapdázzák és lövik is, hogy megfelelő szinten tartsák a létszámukat.