A dán királyi nyomda is a szegedi asszony grafikáit akarta – Fotógaléria

A szegedi alsóvárosi épületeken gyakori jellemző a napsugaras homlokzat, de van egy ház, mely kitűnik ezek közül, s jelzi, nem hétköznapi emberek laknak itt. A székelykapukra emlékeztető faragott kerítés és bejárat egyedi növény- és virágmotívumait Tóth Rózsa tervezte és készítette.

A díszítmény legékesebb darabja egy kecses, virágtollú pávamadár, amely kedvelt örmény népi motívum, s egyben az asszony származására utal. Sőt a kapujában ülőkét is kialakított, amit az idősebb utcabeliek igénybe is vesznek a hazafelé vezető úton.

Tóth Rózsának négy diplomája van, magyar-orosz-rajz szakos tanárként szerzett főiskolai diplomát, majd az egyetemet már orosz szakon végezte és összehasonlító irodalomtudományból doktorált. Később a képzőművészeti főiskolát is elvégezte, s a doktorihoz elengedhetetlennek bizonyult a filozófia szak is, amit akkoriban csak marxista egyetemnek neveztek. Az iskolai tanulmányai után és mellett is dolgozott, magyart és oroszt tanított, könyvtárosként dolgozott, gyermeket nevelt, a férjével közösen pedig felépítettek egy kétszintes házat, amelyben ma Rózsa és édesanyja lakik.

Hogy honnan volt minderre ideje és energiája arra részben választ ad az édesanyja, aki a jövő hónapban ünnepeli 99. születésnapját, s még mindig aktív. Főz, horgol és Rózsával együtt ellátja a ház körüli teendőket is. Mindkét asszonyból sugárzik a vitalitás, pedig nem volt könnyű életük.

A huszadik századi háborúk szörnyűségei az ő családjukat sem kerülték el, Rózsa édesanyja ápolónőként fogságba esett, Rózsa pedig gyermekkorában szemtanúja volt annak, ahogyan egy orosz katona a nagyanyja lábfejét zúzta össze a puskatussal.

– Sírva üvöltöttem, hogy ne, ne, mire édesanyám odaszólt nekem: ne sírj, ne lássa! Igazi örmény asszony volt, szívós és határozott – meséli róla Rózsa – Nagyanyámnak gyönyörűszép hangja volt, de a dédapám nem engedte, hogy énekesnő legyen, kárpótlásul viszont kapott három hangszert. Gyerekként tőle hallottam a legszebb népdalokat és a kézimunkázást is ő tanította meg nekem. Pont olyan kemény, bütykös keze volt, mint most nekem – mutatja Rózsa a kézfejét, amely bizony magán viseli a fafaragás és a linómetszés nyomait.

– Eleinte szőnyegeket készítettem, az akkori divat szerint a geometriai formákkal díszítették őket, én pedig már akkor is a szabadon szárnyaló fantázia híve voltam. Az egyik kiállításomon megjelent Kopasz Márta, grafikusművész, aki a szőnyegeket látva kijelentette, nekem grafikáznom kellene – végül Rózsa az ő biztatására kezdett el a grafika iránt érdeklődni, de sosem alakult ki közöttük bensőséges mester-tanítvány viszony.

– Az első linódarabomat úgy loptam, a férjem készített nekem vésőt, amivel kifaraghattam, ez volt az első alkotásom.

Tóth Rózsa alkotásai azóta számos kiállítást megértek, a házában pedig nincs olyan ablak- és ajtókeret, lépcső, amit ne faragott volna ki, a falakat pedig Rózsa festményei, szőnyegei, fametszetei díszítik.

Tóth Rózsa Magyarországon kívül is ért el művészeti sikereket. Tiszteletbeli tagja az egyik belga művészeti körnek, munkái szerepeltek a dán Helmer Fogedgaard Ex libris kiadványaiban is többször, valamint levelezésben állt Tyereskovával, aki ajándékozott neki egy ágat arról a fáról, amit az orosz űrhajós, Gagarin ültetett.

Rózsa nyugdíjasként sem csak alkotással tölti az idejét. Ingyen nyelvórákat ad, azt sem hétköznapi módon, hiszen diákjaival lemezeken hallgatják orosz bemondók szövegeit. Emellett pedig a szegedi Nemzetiségek Házában aktív tagja, vezetője az örmény kisebbségi közösségnek.