Szegedi hírek

2024.08.21. 07:00

Ducsai Géza életét a véletlenek irányították

A súlyemelésben, röplabdában és erőemelésben is érintett Ducsai Géza életét, saját bevallása szerint, a véletlenek irányították. De amit elért, azt mégsem lehet véletlennek nevezni: Ducsai Géza testnevelőként és edzőként sorra nyerte az úttörő-, majd diákolimpiákat, a korosztályos bajnokságokat, és tanítványaival nemzetközi sikereket, érmeket is gyűjtött. Vele beszélgettünk szegedi, Nádas utcai otthonában.

Imre Péter Géza

– Köszönöm kérdésed, jól vagyok, bár majd észreveszed, a fejemet nem tudom elfordítani, ami egy korábbi baleset maradványa. De erről elég ennyi, nem sajnáltatom magam – jelentette ki a 76 éves, Hernádpetrin született Ducsai Géza, aki súlyemelőként kezdte pályafutását, majd edzőként és testnevelőként röplabdában – főként a női szakágban – és erőemelésben alkotott maradandót Kazincbarcikán és Szegeden. Még le sem ültünk Karnok Csaba fotós kollégámmal, mikor a felesége, Lenke, ahogy ő szólítja, Lenci, kávét, ásványvizet és rágcsát varázsolt az asztalra.

Ducsai Géza feleségével, Lenkével. fotó: Karnok Csaba
Ducsai Géza és felesége, Lenke közel 50 éve alkotnak egy párt. Fotó: Karnok Csaba

Ducsai Géza legnagyobb sikere

– Mi volt a legnagyobb sikered az életben – tettem fel a nem túl eredeti kérdést, a válasz azonban az lett. Felállt a fotelból, odament a szekrényen lévő fotóhoz, és azt mondta: – Ő, Dorottya lányom és az unokák. Nem éltem hiába…

Ducsai Géza, a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium volt testnevelő tanára lánya fényképét mutatja. fotó: Karnok Csaba
Ducsai Géza a lánya, Dorottya fotóját mutatja. Fotó: Karnok Csaba

– A röplabdában még Borsod megyében, Kazincbarcikán egy csodagyerekkel, Bóta Enikővel is dolgozhattam, de nagy tehetség volt a szintén felnőtt válogatottságig jutó Danada Judit és Perecsi Jolán is – mondta a sportra váltva a 16 éve, 60 esztendősen a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumból nyugdíjba vonult legendás testnevelő, „de azóta sem telt el úgy egy év, hogy ne dolgoztam volna valamit” – jegyezte meg. Jelenleg az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Karán oktatja a röplabdát és az erősportokat, és a mai napig működik az általa alapított DEO, a Ducsai Erőemelő Oskolája.

A kezdetek

Súlyemelőként kezdte, a világbajnok Veres Győző – az úgynevezett ollózó szakító gyakorlatai tetszettek meg neki, „beleszerettem Veres Győzőbe és a súlyemelésbe” – a trénere volt, az olimpiai aranyérmes Földi Imre pedig csapattársa. Előbbi a példaképe is, akinek 16 évesen az olimpiai bronz után – a tokiói ötkarikás játékokon sem sikerült a fényesebb medál, pedig esélyes volt rá – vigasztaló, biztató levelet írt. Későbbi találkozásukkor kiderült, Veres emlékezett a levélre és jól esett neki.

– Az egyik versenyen lapozó voltam, vagyis az egyik oldalon én raktam fel a rúdra a tárcsákat, hogy meglegyen a kért súly. Földi Imre világcsúcs-kísérletet jelentett be, én a magam oldalán 1 kilóval többet tettem fel, amit azonnal megérzett és letette a súlyt. Nagyon bántott, de ő vigasztalt, „ne törődj vele, úgy sem sikerült volna, csak a feszültséget akartam fokozni” – emlékezett Géza, aki súlyemelésben olyan tehetségesnek számított, hogy „átigazolták” a miskolciból a tatabányai bányaipari suliba, ahol a tanárokkal is megküzdött, hárman megbuktatással ijesztgették, végül ötös szintű tudással közepest kapott a tanév zárásakor.

Föld alól a levegőbe, majd a földre

– Nagyon vonzott a repülés, ezért a bányaipari után, a „föld alól” jelentkeztem a repülőtisztképzőbe. Rövidesen kikerültem a Szovjetunióba, Kirgizisztánba, ahol Kantban, Frunzéban (ma Biskek, Kirgizisztán fővárosa, a szerk.) és Tokmokban állomásoztam 1,5 évig. Egészségügyi okok miatt jöttem haza, a földi irányításnál dolgozhattam volna, de hajózó akartam lenni, ezért otthagytam a honvédséget – mondta el Ducsai Géza.

Göncruszkán, Szalaszenden tanítóskodott, és hasznosította orosz tudását, majd Kazincbarcikára került a Kun Béla Általános Iskolába testnevelőnek, ahol Danada János igazgató – Danada Judit édesapja – közölte: röplabdával kell foglalkoznod

– Színvonalas magyar nyelvű szakkönyv akkor még nem volt, fotókkal, illusztrációkkal mindent elmagyarázó japán kötetből tanultam meg röplabdázni – Veres István mentoromnak köszönhetően –, a variációs, játékos stílust elsajátítva, amivel alaposan megleptük a mezőnyt, ezért nyerhettünk az idősebbek között is – mondta Géza. Súlyemeléssel is foglalkozott: nevelt fia, Haraga Attila diákolimpiai bajnok, míg Pátrovics Géza felnőtt válogatott és Eb 4. lett, ma a barcikai klub vezetőedzője.

A véletlenek folytatódnak

A véletlennek köszönhette, mondta, hogy a Miskolci VSC élvonalbeli női csapatánál edzősködhetett, ahogy fogalmazott, „hályogkovácsként csináltam röplabdát”. Majd Kazincbarcikán kiadták az ukázt, „hozzák haza Ducsai elvtársat, itthon dolgozzon!”. Így történt. De a véletlen ismét lecsapott rá: szegedi kirándulásánál a Gomba büféjében állt sorba, megismerkedett a szegedi női röplabda atyjával, Bezdán Istvánnal, aki rábeszélte, jöjjön Szegedre. Bánfalvi József, a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium legendás igazgatója pedig ellentmondást nem tűrően közölte: – Fiam, itt fogsz dolgozni nálunk, a Radnótiban. Nincs vita!

– Engem is véletlenül ismertél meg. Megöregedtünk egymással és a sporttal, majd 50 éve élünk együtt – vetette közbe Lenci. Géza bá’ mosolyogva bólintott.

– Józsi bácsi jót tett velem – folytatta Ducsai Géza, aki Wirth Istvánnal és Láng Imrével alkotta a híres testnevelői-edzői triumvirátust a suliban. Futószalagon jöttek a sikerek (részletek a keretesben). Büszke arra, hogy röpis tanítványai közül 27-en lettek korosztályos és felnőtt válogatottak, pár név közülük: Danada Judit, Bóta Enikő, Perecsi Jolán, Leisztné Csoborkó Judit, Dobos Ildikó, Kiss Katalin, Vakulya Andrea, Kovács Tímea, Nacsa Gábor és Nagypál Ferenc.

– A kedvencem, Leisztné mellett, a már szemorvos B. Tóth Barbara volt, példás hozzáállású, tisztességes, rendszerető, kötelességtudó játékos volt. Kiemelkedő elővételezési képességgel rendelkezett, egy lépéssel mindig az ellenfél előtt járt – jellemezte. Közben előkerültek a fényképek, külföldi túrákról, kirándulásokról, tornákról például Észak-Koreából, San Remóból és Franciaországból.

Zöld, lila és fekvenyomás

Az NB I-es Szegedi DRE jelentős állomása edzői pályájának, a klubszínek közül a zöld a reményt, a lila a polgárpukkasztást – ez mindig is sajátja volt –, a „csak azért is” hozzáállást jelentette. A röplabda mellett, után az erőemelés vált sportos élete főszereplőjévé. Az ezt gyakorló diákok hívták fel rá a figyelmét, fekvenyomásban is rendeznek diákolimpiát. Visszatérhetett a súlyemeléshez, és tulajdonképpen ez is a véletlen műve volt. Hat diákkal mentek el akkor a diákolimpiára, négy aranyat nyertek. Így kezdődött, a folytatást közel 250 aranyérem és serleg jelentette.

Néhány serleg a hosszú és győztes pályafutásból - Ducsai Géza edző mutatta meg kollégáinknak. fotó: Karnok Csaba
A megnyert serlegekből szinte csak mutatóban van Ducsaiéknál pár darab. Fotók: Karnok Csaba

A legjobb lenne...

– Győri Ferenc barátom, akinek az invitálására kerültem az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Testnevelés és Sporttudományi Intézetéhez röplabda és erősportok órákat tartani, azt mondta: Géza bátyám, 100 éves korodig szerződésed van nálunk. Nagyon jó, élvezem. A Mama néha mondja, hogy hagyjam abba, pihenjek. De hiába, ilyen vagyok és ilyen is maradok, szeretek és mindig kell valamit csinálnom. Az lenne a legjobb, ha a pályáról vinnének el… – mondta és mosolygott.

Eredményzuhatag

A barcikai Kun Béla Általános Iskola lányaival megnyerte a 14-15 éves korcsoport röplabda úttörő olimpiáját, majd szintén velük a 17 évesek között az országos serdülő kupát, két-két úttörő olimpián és Pajtás-kupán győzött tanítványaival. A Radnóti lány röpiseivel 8 diákolimpiai aranyat és 8 egyéb színű érmet gyűjtött, háromszor szerepeltek a középiskolás világjátékokon. Az NB I-ben is szép sikereket ért el a Szegedi DRE-vel, nyertek Országos Ifjúsági Kupát és Országos Gyermek Bajnokságot a klub színeiben, érmesek lettek az OSK-ban és a junior bajnokságban. Erőemelésben 106 (egyet nyugdíj után visszatérve) diákolimpiai arany, az országos szövetség rendezte ifjúsági, junior és felnőtt bajnokságokon 105 győzelem jutott versenyzőinek. A nemzetközi porondon a felnőtteknél 3 világbajnoki ezüst, 1 bronz, és 3 Európa-bajnoki cím, utánpótlásban 10 világ- és Európa bajnoki arany a termés. A Magyar Erőemelő Szövetség által a legeredményesebb csapatnak kiírt Magyar Köztársaság Kupát hatszor hódította el tanítványaival. Volt az Év edzője fekvenyomásban és lapunk is elismerte teljesítményét az Év sportolója díjátadón.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában