Szegedi halász műanyag dobozokkal

A karácsonyi szentelt halászléhez készítették elő a dobozokat a Roosevelt téri Halászcsárdában, amiket pont úgy tornyoztak fel a festmény elé, mintha a folyóparton halászlevet főző halász nem is a saját bográcsát, hanem a műanyag dobozokat nézegetné. Mert persze az ő idejében még nem így készült a halászlé. Örök vita, hogy ki, mikor és miért találta fel a passzírozott alaplevet, illetve a filéként belefőzött halat. 1941-ben Kalmár-Maron Ferenc a csökkenő tiszai halmennyiség nyomában jutott el a tiszai halászokhoz, s egész oldalas riportját a szegedi halászléről szóló rész zárta. Az alábbi idézetből sejteni lehet, hogy a szegedi konyhákon már akkor a vendéglátásban is meghonosodott passzírozott halászlét tekintették „a szegedinek”. A Délmagyarország 1941. július 10-i számában olvasható, amint a szerzőnek egy szegedi halász ezt mondja: „Mögcsúfolják a szögedi halászlét. Nem szögedi halászlé az, amit szanaszét főznek”. 

Ami viszont biztos, hogy 2013. februárjában méltó helyre került Szőnyi István Fő a halászlé című festménye. A tíz évvel ezelőtti beszámolók szerint a megújult Roosevelt téri Halászcsárda vendéglátóterének falán látható a 30 millió forint értékű alkotás, ami korábban a Hági étteremben volt és évtizedek óta kézről-kézre járt a városban.