2023.07.09. 14:00

Fába faragja a muzsikát – Galéria

Ha törekedne rá, akkor sem tudna két ugyanolyan hangszert készíteni Rácz Béla, aki három és fél évtizede foglalkozik hangszerkészítéssel. Az egykori szegedi hangszergyárban kezdte, annak 2003-as megszűnése után pedig saját műhelyében folytatta a mesterséget. Hegedűket, brácsákat, néha csellókat javít és készít. Minden keze alatt született hangszer saját nevet kap. A legutóbbi hegedűt édesanyjáról nevezte el.

Koós Kata

Rácz Béla családjában a muzsika szeretete generációról generációra öröklődött. Nagyapja brácsás, édesapja prímás volt. Fotók: Gémes Sándor

Frissen gyalult fenyő kellemes illata lengte be Rácz Béla hangszerkészítő műhelyét érkezésünkkor. A munkaasztalon és a fali tartókon precíz rendben sorakozott a különféle méretű és funkciójú szerszámok sokasága. A plafonról féltucatnyi, még készülő hegedűtorzó lógott zsinegre rögzítve.
A hangszerkészítő mester családjában a muzsika szeretete generációról generációra öröklődött. Nagyapja brácsás, édesapja prímás volt. Rácz Béla lapunknak elmondta, érettségi után maga is jelentkezett a szegedi Zenekonzervatóriumba, de nem vették fel.

Mégis a zene környékén szerettem volna maradni, ezért úgy döntöttem, hogy ha zenész nem lehetek, hangszerésznek kell lennem

– mondta. A hajdani 624. számú Ipari Szakmunkásképző Iskola hangszerkészítő képzésére jelentkezett, az osztálylétszám mindössze hat fő volt. Az iskolai gyakorlatot az egykori szegedi hangszergyárban végezték, amely hazánk egyetlen hangszerkészítő nagyvállalata volt. A szakképesítés megszerzése után Rácz Béla munkát is ott vállalt. Ez 1988-ban volt, és egészen a gyár megszűnéséig, 2003 áprilisáig ott dolgozott. A másfél évtized alatt minden munkafázist megtanult.

A hangszergyár minden dolgozója egy bizonyos munkafolyamatot végzett. Tehát az nagyon ritka volt, hogy valaki elejétől a végéig közreműködött volna egy hangszer elkészülésében. Voltunk azonban néhányan, akiket minden munkafolyamat érdekelt. Én a teljes műveletet megtanultam

– mondta.

Olcsóbb a távol-keleti hangszer

A gyár bezárása után kezdett önállóan hangszereket készíteni. Hegedűket, brácsákat, néha csellókat javít és alkot saját műhelyében. Másodállásban, ugyanis főállásban az Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató hódmezővásárhelyi lakásotthonának vezetője.

Én olyan ember vagyok, hogy vagy minden energiámat beleadom valamibe, vagy inkább nem csinálom. Két dolog van az életemben, amit hivatásomként élek meg. Az egyik a lakásotthonban, a másik a műhelyemben végzett munkám. Imádom a fát, az illatát, a tapintását. Csodálatos érzés, amikor Bachot hallgatva faragom a hegedűt a műhelyben

– közölte.

Elmondta, ma régiónkban mindössze 2-3 hangszerkészítő mester tevékenykedik, de nincs is többre szükség. Az olcsóbb, Távol-Keletről érkező hangszerek ugyanis egyre inkább ellehetetlenítik a tradicionális mesterek tevékenységét.

Annak idején a hangszergyár is a kínai import miatt ment tönkre. Az ezredfordulón még részt vettem a nagy hangszergyárak nemzetközi kiállításán. Emlékszem, akkor még kinevettük a kínai gyárakat. Úgy néztek ki a hangszereik, mintha baltával faragták volna. Mára azonban rengeteget fejlődtek a minőségben, és amennyiért ők egy hegedűt tokkal-vonóval árulnak, annál én a faanyagot is drágábban veszem

– részletezte, majd hozzátette, ma már ő a hangszerkészítés egyik utolsó mohikánja a régióban. Azok közül, akik annak idején a szegedi hangszergyár megszűnésekor elvesztették állásukat, ő a legfiatalabb, aki folytatta a mesterséget. Utánpótlása azonban nincsen.

Kulcsfontosságú a precizitás

Rácz Béla megrendeléseinek többsége hegedű, egy-egy hangszer körülbelül négy hónap alatt készül el.

Ez persze nem azt jelenti, hogy napi nyolc órában dolgozom a hangszeren. Hiszen ott van például a lakkozás. A rétegek között 2-3 napig száradnia kell, akkor nem szabad hozzányúlni, ezért ilyen időigényes

– közölte.
A hegedűk alapvetően háromféle fából készülnek. A hangszer oldala, háta, nyaka és csigarésze juharfából, a teteje lucfenyőből. A fekete színű szerelékek pedig, mint a fogólap és a kulcsok, ébenfából.

Fába faragja a muzsikát – Galéria: Gémes Sándor

A műhely falánál juharlécek sorakoztak. Rácz Béla egy vékony, hosszú, levágott lapot vett a kezébe, majd elmondta, hogy abból készül a hegedű kávája.

Gyalulással, csiszolással alakítottam ki ezt a lapocskát, amely 1,3 milliméter vastag és 32 milliméter széles. Nagyon fontos a precizitás. Ezt vizezem, és egy speciális hajlítóformán szépen lassan alakítom egy felforrósodó gépen, míg a kívánt formát meg nem kapom

– magyarázta. A fej csigavégződését szintén saját kezével faragja minden darab esetében. Majd egy hegedűtetőt vett a kezébe.

Ez két részből van összeragasztva középen. Nem hajlítva, hanem vésve van különböző méretű gyalukkal. Középen vastagabb, a szélén vékonyabb az anyag

– részletezte lelkesen, majd hangsúlyozta, a hangszer belső kidolgozottsága ugyanolyan fontos, mint a külcsín, hiszen egy hegedűnek nem csak esztétikusnak kell lennie, de muzsikálnia is szépen kell.

Minden hegedűnek neve van

Rácz Béla állítja, ha törekedne rá, akkor sem tudna két ugyanolyan hangszert készíteni. Bár a hegedűtest formája évszázadok óta változatlan, mégis minden darab máshogy szól. A különbségek legfőbb oka a faanyag minősége, szárazsága. Minél nedvesebb ugyanis az anyag, annál kevésbé tud rezegni. Az eltérések másik fő oka pedig a hangszerkészítő maga, ugyanis egy tized-milliméternyi eltérés a vastagságban a gyalulás vagy a csiszolás során is egészen más hangzást eredményez.

Amikor elkészül egy hangszer, és először meghallom a hangját, az egy elmondhatatlanul fantasztikus élmény. Szerintem mindenki hasonló érzést és pillanatokat keres, kerget az életében. Amikor azt érzi, hogy ezért érdemes volt minden erőfeszítés. És ezt csak fokozza, amikor látom, hogy a megrendelő is boldog. Körülbelül két éve készítettem egy hegedűt egy nagyon kedves barátomnak, aki a színháznál hegedül. A lábat időről időre cserélni kell, nemrég hozta vissza. Nálam volt egy-két napig, kicseréltem, és amikor visszavittem neki, megpuszilta a hegedűt, annyira hiányzott neki. Ezek nehezen leírható élmények. Amikor látom, hogy mennyire ragaszkodnak a zenészek a hangszerükhöz, mintha a gyerekük lenne

– mondta el.

A régi mesterektől tanulva Rácz Béla is elnevezi minden hangszerét. Számára fontos emberekről, nagy példaképekről. Minden hangszer mellé kap egy menetlevelet a tulajdonosa, amelyben a hangszerkészítő leírja, hogy milyen – Stradivari vagy Guarnieri – stílusban, milyen lakkal készítette el a hangszert. Továbbá egy ajánlást is mellékel, amelyben jelzi a hangszer nevét is.

Az előbb említett hegedű például édesanyám nevét kapta. Ágnesnek neveztem el. Tudtam, hogy a tulajdonosa sokat utazik a világban, külföldön is gyakran fellép. Édesanyám is szeretett volna sokat utazni, szóval nagyon boldoggá tesz a tudat, hogy egy olyan hangszer viseli a nevét, amely bejárja az egész világot

– mondta.