Szekeres Ferenc és Szekeresné Véber Noémi számos tehetséget neveltek ki

A művészek az 1990-es években ismerték meg egymást az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Rajz–Művészettörténet tanszékén mint tanár és hallgató. Szekeres tanár úr azóta is a rajz tanszék adjunktusa. Oktatói, alkotói és művészetszervezői tevékenységet folytat, tervezőgrafikusként számos intézmény grafikai arculatának meghatározója. Felesége, Noémi a szegedi Hammido Művészeti Iskolában tanít, mellette festményeket és illusztrációkat készít.

Tanítványból társ

– Rengetegszer emlegetjük ezeket az éveket, viccesnek hat, de nem Szekeres tanár úr volt a kedvenc tanárom. Az első művészettörténet-vizsgámon apró szakmai vitánk kerekedett az egyik egyiptomi istenségről, és csak négyest kaptam, ami nagyon rosszulesett. Megpróbáltam kijavítani, és azóta „életfogytos művtörin” vagyok

– mondta lapunknak Szekeresné Véber Noémi művésztanár, és hozzátette, a főiskolás évek alatt a szakdolgozata konzultációin, a tervezőgrafika órákon és az ehhez kapcsolódó nyári alkotótelepeken ismerték meg egyre jobban egymást, és az államvizsga után kezdtek el magánemberként találkozni.

Ezután alaposan felpörög­tek az események: Noémi 1998 júniusában diplomázott, júliusban együtt vacsoráztak, augusztusban pedig összeköltöztek, szeptemberben elkezdett tanítani, októberben az adjunktus megkérte a kezét. 1999 nyarán összeházasodtak, és azóta is harmonikus kapcsolatban élnek.

Tehetség és szorgalom

Szekeres Ferenc szerint a tanítás folyamatos készenlét és megújulás, a tanár két megközelítés közül választhat. Alkalmazhatja a részletekben is elmélyülő tudományos megközelítést, vagy az összefüggésekre koncentráló, átfogó, szemléletformáló megközelítést.

– Egyik tanítványom a feladatokat megbízható minőségben, ám érezhetően nem túl nagy lelkesedéssel oldotta meg. Némileg kétségbeesve lapoztam végig a vázlatfüzetét. Örömömre az utolsó oldalakon felszabadult, megkapó szellemiségű firkákat találtam. Megkönnyebbülve csaptam le erre az erőteljes, trendkövető képi világra, és megbeszéltük, hogy a további feladatokat ebben a formavilágban oldja meg. Ezt követően (akár a lépcsőfeljáróban is) szinte naponta szellemes feladat-parafrázisokat mutatott be, végtelen szorgalommal. Összeállítottunk egy prezentációt, és másodévesként felvételizett az iparművészeti egyetemre. Értékelték az egyéni szemléletmódját, felvették, és ma már önálló formavilággal számon tartott tervezőgrafikus, nemzetközi sikerekkel.

Azonos hullámhosszon

Szekeres Ferencet a kilencvenes évek elején hallgatói azzal keresték meg, hogy szervezzenek nyári reklámgrafikai alkotótelepet. A művésztelep néhány év múlva nemzetközivé terebélyesedett.

– A jó tanítvány elvárja az oktatótól a naprakész, friss gondolkodást. Jutalma a tanár szükségszerűen mozgalmasabb, „fiatalosabb” életvitele. És esetemben ráadás az a huszonkét tartalmas év, amit együtt éltünk meg feleségemmel, Noémivel, hiszen a tanszéken ismertük meg egymást…A jó tanár–tanítvány viszonyt az adóvevő készülék analógiával jellemezhetem. Eredményes lesz, ha azonos hullámhosszra tudnak hangolódni. Ideális esetben a kommunikáció kölcsönösen gazdagítja mindkét felet, és a jó pedagógusok, mesterek gondolatai rejtetten jelen vannak a tanítványok életében.

Fókuszban a tehetségek

Szekeresné Véber Noémi hűséges típus: 1998-tól a szegedi Hammido Művészeti Iskola grafika-festészet tanára és 1999-től Szekeres Ferenc felesége. Alkotó légkörű munkahelyén fő feladata a tehetséggondozás és a pályaorientáció.

– Kicsi korban, 6-7 évesen kerülnek hozzám a gyerekek, és a legtehetségesebbek 18-19 éves korukig, az egyetemi felvételiig nálam rajzolnak. Az első perctől kezdve játékosan, az egyéniségüket, személyiségüket figyelve alakítom a feladataikat. A technikai sokszínűség mellett a gyerekek már kis korban találkoznak a képzőművészet szerteágazó területeinek sajátosságaival, lehetőségeket kapnak, hogy megtalálják a saját stílusukat, érdeklődési körüket. Szerencsére az iskolánk fantasztikus körülményeket és teljes körű szakmai szabadságot biztosít ehhez. Az elmúlt 23 évben több mint 50 kiállításon mutattuk be a gyerekek munkáit a városban, több száz versenyen, pályázaton szerepeltek a tanítványaim gyönyörű eredményekkel, országos és nemzetközi pályázatokon egyaránt.

Példamutatás, tisztelet és szeretet

– Fontosnak tartom, hogy a gyerekek lelkével is törődjek, odafigyelek minden rezdülésükre. A későbbiekben pedig figyelemmel kísérem az életüket, pályájukat, rendszeresen keresnek, tanácsot kérnek, visszalátogatnak az iskolánkba. 20-23 évvel ezelőtti tanítványaim már felnőttek, de lépten-nyomon megállítanak az utcán, sőt többen „pótanyu”-nak hívnak. Tavaly nagyon meghatódtam, amikor egy régi tanítványom, felnőtt férfi létére felköszöntött anyák napján. A törődés, az őszinte odafigyelés, a szeretet nagyon jó befektetés – hangsúlyozta Véber Noémi, és kiemelte, amióta digitális oktatás van, a gyerekek elmondhatatlanul hiányoznak.

A szabadság a legfontosabb

A házaspár imád utazni, kirándulni, a külföldi utak mellett kedvencük a Dunakanyar: Szentendre, Visegrád, Esztergom környéke. Közös pont a természet, az állatok szeretete is, tucatnyi énekesmadár mellett 8 évig családtagként élt velük egy nyuszi is.

– Sokan kérdezik, hogy alkotómunkában befolyásoljuk-e egymást, megbeszéljük-e a képeink, munkáink tematikáját? Nos, nem. Teljes szabadság jellemzi az alkotómunkánkat, csak a kész képeket szoktuk megmutatni egymásnak, soha nem szólunk bele a másik alkotói folyamataiba. Egyébként mindenki meglepődik, mikor elmondjuk, hogy szinte mindenben más az ízlésünk. Zenében, filmekben, színekben, ételekben, minden apróságban, de ez semmilyen problémát nem okoz számunkra, sőt érdekesebbé, színesebbé, viccesebbé teszi az életet – fogalmazta meg Noémi.