Bravúr!

2024.09.05. 18:02

Pap Bianka bronzérmes 400 méteres gyorsúszásban

Az úszó Pap Bianka bronzérmet szerzett csütörtökön az S10-es sérültségi kategória 400 méter gyors számában a párizsi paralimpián.

MW

Pap Bianka

Forrás: Magyar Paralimpiai Csapat Facebook-oldala

Fotó: VIG JOHANNA

Az úszó Pap Bianka bronzérmet szerzett csütörtökön az S10-es sérültségi kategória 400 méter gyors számában a párizsi paralimpián. Hotz Csenge hetedik lett.
A Vasas 24 éves versenyzőjének, Papnak – akinek gyerekkori síbaleset miatt nem fejlődött ki rendesen a bal sípcsontja – az ötből ez a harmadik száma a francia fővárosban, korábban még nem sikerült dobogóra állnia.

Négyszáz gyorson három éve, Tokióban ezüstérmes volt, de azóta már nyert világbajnokságot is ezen a távon, a csütörtöki döntőbe pedig a harmadik legjobb idővel jutott be a délelőtti előfutamból.

Pap Bianka bronzérmét senki sem veszélyeztette

A fináléban sokáig tartotta a lépést az élen haladó amerikai-kanadai duóval, 200-nál ráadásul másodikként fordult, de aztán a táv második felében leszakadt riválisaitól. A harmadik helyét ugyanakkor senki nem veszélyeztette, s végül bronzérmes pozícióban csapott a célba 4:35.63 perccel.

A paralimpiai újonc, pécsi Hotz Csenge 4:53.31-gyes eredménnyel szerezte meg a hetedik helyet. Korábban 100 pillangón is hetedik volt. A Pécsi Vörös Meteor Sportkör mindössze 16 éves versenyzőjének hatéves korában a bal lábának ízületei folyamatosan rövidültek, emiatt lett parasportoló.

A 400 gyorsot a kanadai Aurelie Rivard nyerte.

Pap Bianka a magyar küldöttség hatodik érmét szerezte Párizsban, a harmadik bronzot.

Pap Bianka: nagyon örülök ennek a bronzéremnek

„Nagyon örülök ennek a bronzéremnek” – mondta az MTI-nek Pap Bianka.

A reggeli úszás után izgultam, hogy nehogy én legyek a negyedik és lecsússzak a dobogóról. Itt négyszáz gyorson egy érem volt a cél. Azt hittem, hogy a végén majd jobban tudok csatázni, de az első kétszázon szerintem nagyon elmentünk a többiektől, egy elég erős idővel. A reggeli úszás egyébként sokkal jobban esett, az alapján azt hittem, több is lesz ebben a döntőben, de kiúsztam magam.

A versenyző elárulta: az elmúlt napokban nagyon sokat dolgozott a pszichológusával, mélyről indult, de úgy érzi, egyre magasabbra kerül.

„Kicsit megkönnyebbültem, hogy már nem megyek érem nélkül haza. Holnap jön a fő számom, a száz hát, amelyben címvédő vagyok, de biztosan nem lesz olyan könnyű dolgom, mint Tokióban volt, sokkal szorosabb lesz a verseny. Ezzel együtt várom. Így most egy kicsit nagyobb lendülettel megyek neki” – fogalmazott.

A paralimpiai újonc, pécsi Hotz Csenge 4:53.31-gyes eredménnyel szerezte meg a hetedik helyet. Korábban 100 pillangón is hetedik volt. A Pécsi Vörös Meteor Sportkör mindössze 16 éves versenyzőjének hatéves korában a bal lábának ízületei folyamatosan rövidültek, emiatt lett parasportoló.

A helyezésemmel elégedett vagyok, az időmmel kevésbé. Szerettem volna ennél sokkal jobbat úszni

– utalt Hotz Csenge arra, hogy 4:48-as egyéni csúcsától jóval elmaradt. A fiatal úszónak még egy száma van a francia fővárosban, szombaton 200 méter vegyesen ugrik a La Défense Aréna medencéjébe.

Szijjártó Péter is gratulált Pap Biankának:

Eredmény: úszás, női S10, 400 méter gyors:

  1.  Aurelie Rivard (Kanada) 4:29.20 p
  2.  Alexandra Truwit (Egyesült Államok) 4:31.39
  3.  PAP BIANKA 4:35.63
    ...7. HOTZ CSENGE 4:53.31
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában