Síkfutás

2024.09.07. 20:55

Ekler Luca Európa-csúccsal ezüstérmes 400 méteren

Ekler Luca Európa-csúccsal ezüstérmet szerzett a szombat esti döntőben 400 méteres síkfutásban a párizsi paralimpián.

MW

Ekler Luca Európa-csúccsal ezüstérmes

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

A T38-as kategóriában érdekelt magyar atléta – aki távolugrásban aranyérmes, 100 méteren pedig ötödik lett – pénteken 1:10.02 perces idővel megnyerte előfutamát és összesítésben harmadikként került a fináléba.

A TFSE 25 éves sportolója tavaly világbajnokságot nyert ebben a számban éppen itt, Párizsban (egy másik stadionban), most pedig az 5-ös pályán futott az ismét teltházas Stade de France-ban.

Mivel francia versenyző is volt a mezőnyben, az aréna a rajt pillanatában szinte felrobbant, a résztvevők igazán inspiráló közegben vághattak neki az egykörös távnak.

Ekler Luca taktikusan kezdett, féltávnál még csak a negyedik-ötödik volt, majd a második 200 méteren hatalmasat hajrázott és csak a saját világcsúcsát megjavító kolumbiai Karen Tatiana Palomeque Moreno volt gyorsabb nála.

A dél-amerikai 58.67 másodperccel nyert, Ekler új egyéni csúcsa, egyben Európa-rekordja pedig 59.35. Ez egyébként öt századdal jobb riválisa korábbi világcsúcsánál.

Ekler Luca a párizsi magyar küldöttség 15. érmét szerezte, a mérleg most 5 arany, 6 ezüst és 4 bronz.

Ekler Luca: szerintem a saját elvárásaimat is túlszárnyaltam

„Nagyon jó verseny volt, a vége egy kicsit már fájt, de azt gondolom, hogy öt óra alvás után ez egy nagyon jó futás volt. Az eredményem a korábbi világcsúcson is belül van és azt már tegnap is látni lehetett, hogy a kolumbiait valószínűleg nem lehet megverni. Úgy indultam neki, hogy mindent bele akarok adni, mindent ott akarok hagyni a pályán, és reméltem, hogy ez elég lesz egy éremhez. Nagyon boldog vagyok” – értékelt a vegyes zónában a magyar atléta. 

 Az első kétszázon próbáltam okosan futni, nem elfutni magam, mert nekem a második kétszázam erősebb és akartam tartalékolni. Természetesen szerettem volna győzni, de azt hiszem, nem lehetek elégedetlen, sőt, nagyon boldog vagyok.

A versenyző elárulta, a barátja is ott állt a lelátón az utolsó ötven méternél, és ez nagy erőt adott neki.

Ekler az elutazás előtt úgy nyilatkozott: a saját elvárásainak akar megfelelni.

Szerettem volna a tokióinál jobb paralimpiát zárni. Százon ez nem sikerült, de a mostani négyszáz talán ad annyit, hogy azt elfelejtsük. Összességében pedig nagyon elégedett vagyok azzal, hogy két éremmel, egy-egy arannyal és ezüsttel megyek haza. Szerintem a saját elvárásaimat is túlszárnyaltam.

– fogalmazott.

Ekler számára még nem ért véget a szezon, a jövő héten a csapatbajnokságon szerepel a TFSE színeiben, majd pedig Biacsi Ilonával részt vesz a brüsszeli Gyémánt Liga-döntőn, amelyen para futamot is rendeznek. Biacsi fog 400 méteren versenyezni, Ekler pedig az edzője-kísérője lesz.

A magyar sportoló 2009-ben stroke-ot kapott, ennek következtében lebénult a bal oldala, fizioterápiás és gyógytornás kezelés hatására azonban mostanra már csak a bal kézfején maradtak látható tünetek.

Eredmény: atlétika, női T38, 100 m:

  1. Karen Tatiana Palomeque Moreno (Kolumbia) 58.67 mp - világcsúcs
  2.  EKLER LUCA 59.35 - Európa-csúcs
  3. Lindy Ave (Németország) 1:00.37

Szijjártó Péter is gratulált Ekler Luca ezüstérméhez:

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában