Paralimpia 2020

2021.08.26. 12:27

Pap Bianka hetedik lett 100 méteres mellúszásban

Pap Bianka a hetedik helyen végzett csütörtökön 100 méteres mellúszásban a tokiói paralimpián.

A Vasas S9-es kategóriában szereplő 21 éves versenyzője – akinek gyerekkori síbaleset miatt nem fejlődött ki rendesen az egyik sípcsontja – a délelőtti előcsatározások során a két előfutam közül a másodikban szerepelt, amelyben 1:23.45 perccel negyedik lett, és összességében a hetedik idővel jutott tovább. Az esti döntőben csaknem másfél másodpercet javított, 1:22.00 perccel ért célba.

„Elvárásom nem volt, hiszen ez a száz méter mell nekem csak kiegészítő és bemelegítő versenyszám. Teljesen elégedett vagyok, a célom a döntőbe jutás volt, a hetedik hely pedig ajándék. – mondta Pap a versenye után.

”Én csak szerettem volna egy jót úszni és gyakorolni, mert nekem a mell elsősorban a vegyes miatt kell, ahol ott lesz két világcsúcstartó is, úgyhogy tartanom kell magam.

Most egy napot pihenek, de utána jön a száz gyors és a váltó, majd az utolsó három nap a fő számaim, sorrendben a négyszáz gyors, a száz hát és a kétszáz vegyes.„

A holland Chantalle Zijderveld 1:10.99-es világcsúccsal győzött, honfitársa, Lisa Kruger (1:13.91) és az ausztrál Keira Stephens (1:17.59) előtt.

A második versenynapon Pap Bianka mellett még három magyarnak volt feladata a Tokiói Vizes Központban, egyformán 200 méter vegyesen. A törpe növésű Iván Bence (S6) az előfutamában harmadik, összességében pedig kilencedik lett 2:52.46 perccel, azaz éppen csak lemaradt a fináléról.

Száraz Evelin (S6), akinek központi idegrendszeri sérülése van és a végtaghiányos Illés Fanni (S6) saját mezőnyében egyformán hatodiként ért célba, 3:17.82-vel, illetve 3:28.26-tal, ami a 10. és a 12. helyre volt elég.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában