Tele van a város apró koldusokkal

A Délmagyarország 1925. július 18-án írt először arról, hogy Szegeden elharapózott gyermekkoldulás.

Rongyos kültelki gyerekek, akik késő éjszaka is elbitagolnak, a kávéházak, meg a színház körül ütik fel tanyájukat és ha jön valaki, megható orrpiszkálással siránkoznak segítségért. Ha szóba állasz velük, az apjuk meghalt, az anyjuk pedig ágyban fekvő beteg. Nem ettek napok óta.

Gyermek-koldusok az éjszakában. Délmagyarország 1925. július 18.

Amikor azonban az újságíró a gyerekek szülei iránt érdeklődött, elszaladtak „valamelyik sarokig, ott kosárral a karján húzódott a fal mellett egy asszony, akihez tartoztak."

Annyira elterjedt volt a gyerekek koldultatása, hogy a lap felhívással fordult közönségéhez: ne hagyják züllésre jutni a gyerekeket.

„Kérünk mindenkit, kérdezzék ki ezeket a kis koldusokat, kik a szüleik, hol laknak, aztán közöljék velünk."

Az iskolák indították kéregetni a gyereket

Ráadásul Szegeden szokásba jött, hogy az iskolák gyerekeket használtak arra, hogy különféle célokra gyűjtőkörutakon kérjenek pénzt. Az újság ezt különösen károsnak tartotta. 

A gyűjtés során az adakozók szívesebben adtak pénzt, írta a lap, ha gyermekek jelentek meg az ívvel. Azonban nem minden adakozó írta fel nevét az ívre, különösen, ha nem telt neki nagy adományra. Az 1000 vagy 500 koronás adományt csak átnyújtotta a gyerekeknek, és útjukra eresztette őket.

Könnyű volt rájönni, hogy az ilyen pénz elsikkasztható, és ezt az utcai fagylaltosok is tanúsíthatták. „Apró maszatos kölyköket gyakran láttunk, egyik kezükben a gyűjtőív, a másikban a nyalánkság."

És mi derült ki: legtöbben koldusszegények!

Az első gyerekkoldus-razziák. Délmagyarország 1934. október 20.

A gyermekek koldulására 1931. szeptember 22-én újra visszatért a Délmagyarország. A hír szerint a szegedi rendőrség intézkedéseket vett tervbe az elszaporodott gyeremkkoldusok ellen. A forgalmas utcákon, írta a lap, lerongyolódott gyermekek molesztálták a járókelőket. A rendőrség arra készült, hogy a dorgálás helyett a gyerekek szüleit vonja felelősségre.

1934-ben a városi tanács népjóléti osztálya vette át a szegedi kolduskérdés megoldását. A gyerekkoldusokkal az volt a terv, hogy a rajtakapott gyerekeket a családjuk segítségével szoktassa le a koldulásról, azokat pedig, akinek nem volt családja, az árvaházba adják. Később ezt kiegészítették azzal, hogy a szegénységben élő családokat közellátási segélyben is részesítették.

1935. július 12-én újra téma volt a gyermekkoldulás. A népjóléti osztály családtanulmányaiból az derült ki, hogy a kolduló gyerekek családja rendszerint szegény, segélyezésből élnek, és csak elnézik a gyereknek a koldulást. Volt azonban, ahol ráparancsoltak a gyerekre: kéregessen a jól öltözött idegenektől. A szokásos taktika az volt, hogy 2-3 gyerek indult el anyjuk kíséretében, mindenkinek megvolt a posztja, az anya pedig egy kapualjban figyelte az eredményt.

A legtöbb kolduló gyerek családja - koldusszegény! Délmagyarország 1935. július 12.

Voltak azonban olyan esetek is, amikor a gyerekek nem szorultak rá a könyöradományra, a szülők rendezetten életek, és nem is sejtették, hogy a gyerek koldul. Egy 12 éves gyerek például szabályosan kitöltött gyászjelentéssel járta a lakásokat, előadta, hogy testvérnénje temetésére kellett a pénz, és sokan meg is szánták. Nem is volt nénje, és a szülők döbbentek meg legjobban, amikor minden kiderült.

A panaszok ekkor már arról szóltak, hogy az idegenforgalmi céllal a városba érkezőket valósággal megrohanják a gyerekek.

Kölcsönben bérelte a gyereket a karjára

1936. május 15-én koldusrazziát tartottak Szegeden. Ennek végeztével egész koldus-század haladt át a városon: 56 sánta, béna, vak, rokkant, mezitlábas, toprongyos embert kísértek végig a Széchenyi téren. Közülük 36-an voltak szegediek, a többiek pedig a környező településekről jártak be.

Koldusrazzia 1936-ban. Délmagyarország 1936. május 16.

A gyermekkoldusok után külön razziát kellett tartani, mivel ők sokkal óvatosabbak voltak. A kültelki rendőröket vetették be civil ruhában, hogy ne ismerjék fel a detektíveket. A gyerekek azonban így is megneszelték a razziát, és csak a „kartelen kívüli apró koldusokat sikerült elfogni".

Köztük volt egy dorozsmai asszony 4 gyermeke, akik naponta koldultak. Az asszony évek óta járt a belvárosba, karján mindig ugyanakkora kisgyerekkel, aki ezalatt semmit sem nőtt. Kiderült, hogy az asszony kölcsönben bérelte a gyereket egy szegény családtól, és ha a kicsi megnőtt, új gyerek után nézett.