Ha már minden áron „fontosbácsi”

- Kimondhatjuk, hogy az elmúlt években ikonná váltál, és ne értsd félre, de felkent művész lettél.
- Lovasi András: Ez csak életkor kérdése.

- Hogyan tudsz mégis megmaradni hitelesnek, hogyan marad meg a hamvasság, ami húsz éve volt.
- L. A.: Ezen nem szabad gondolkodni, nem akarok hamvas maradni, se olyan, mint húsz évvel ezelőtt. Azt szeretném csinálni, ami érdekel. Magyarországon is létezik trend és kultúra csináló újságírás, ami bizonyos értékrend szerint eldönti, hogy ki éppen a hiteles, ki éppen az aktuális, a vállalható.

- De te már hosszú évek óta ikonnak számítasz. Ennek azért mégis csak van valami oka?
- L. A.: Magyarországon nem olyan nagy dolog „fontosbácsit" játszani.

- A szövegeid és a zenéd gondolati zene, elmennének akár egy szál gitárral is.
- L. A.: A dal forma olyan, hogy, ha jó dalt írsz, akkor azt mindenen le lehet játszani. Akár torzított gitáron, folk zenekarral, egy száll gitárral, vagy acapella formában előadni. De ez egy jó jel, ha egy dal akkor is működik, ha el játsszák egy szál gitárral.

- Mi az oka annak, hogy ennyire sok formációban kipróbálod magad?
- L. A.: Ez az az időszak, mikor az ember vidáman lubickol a világtengerekben, mondjuk én képletesen. De el kell jönni egy olyan időszaknak, mikor a saját házad táján nézel körbe. Jövőre úgy tervezem, hogy az első három-négy hónapban egyáltalán nem vállalunk fellépést, és otthon dolgozom.

- Filmekben is szoktál szerepet vállalni. Neked a színészet más önkifejezési formát jelent, vagy csak szárnypróbálgatás?
- L. A.: Még az se. Soha nem akartam színész lenni, ez csak baráti győzködés. A tapasztalataim alapján nem állítom, hogy teljesen alkalmatlan lennék rá, de egy biztos, hogy nem szeretek filmezni. Ez a fajta felelősség és kameraközelség nem tesz nekem jót. Nem érzem magam boldognak, hogy ilyen sok ember munkája múlik azon, hogy én éppen hogy mozdulok, mit csinálok, mit mondok. Nagyon ritkán élveztem a forgatásokat, magát a stábnak, az embereknek, az új ismeretségeknek örültem és szerettem, de magát a munkát, amit mások színészetnek hívnak - és én is afféle képen próbáltam csinálni - azt nem. Sose volt gyerekkori álmom, hogy én legyek a kalózkapitány egy filmben.

- Te hova sorolnád be magad, inkább zenész vagy, vagy esetleg költő?
- L. A.: Az, hogy milyen attitűddel dolgozom, azt gondolom, hogy előadó és dalszövegíró vagyok. Ez nem egy minőségi kategória. Azért tartom magam dalszövegírónak, mert én nem írnék szövegeget, nem ülnék otthon azon gondolkodva, hogy mi rímel a Józsi bácsira. Nincs bennem az a késztetés, hogy írjak egy gyönyörű verset, mert az milyen jó., ellenben az bennem van, hogy írjak egy jó dalt. Hogy ez milyen esztétikai kategóriába illeszthető, hogy versekként is működhetnek e, ezt nem tudom. Nyílván, ha ebbe sorolják az embert, akkor örül neki. Ahogy te mondod, hogy nagyművész vagyok... Aki ismert nagy művészt, azt tudja, hogy nagy művésznek lenni nem olyan nagy durranás. Az is meghal, fingik, böfög, öli a természetet.Ez csak az én személyes véleményem.

- Nem akarlak mindenáron kortünetté kikiáltani, csak mindaz, amit leírsz, nagyon erős reflektálás a mára, értékes gondolatokat megfogalmazó alkotások.
- L. A.: Ennek én nagyon örülök. Szeretem azt amit csinálok, ez nekem nem jár különösebb erőfeszítéssel, ez az egy dolog, amit szeretek csinálni.

- Miben látod a jövőben a legbiztosabb perspektívát?
- L. A.: Abban, hogy van otthon végre egy önálló műhelyem, ahol nem zavar senki, tudok magamban elmélyülten dolgozni. Ez a legbiztosabb jelen pillanatban az életemben.

Trabalka Cecília