Kitartásával, szorgalmával példát mutat a közösségnek

2022.04.07. 14:00

A Kazinczy-verseny aranyérmese Zsófi

A homokháti kistérség képviselőjeként jutott a Szép magyar beszéd verseny kisújszállási félországos döntőjébe a mórahalmi iskola diákja, a hetedikes Kovács Zsófia, ahol 51 tanuló közül érdemelte ki az arany jelvényt, ami a megmérettetés legmagasabb elismerése.

A. T. J.

Büszke rá az iskola. Aranyérmet nyert a mórahalmi iskola diákja. Fotó: Kuklis István

Mindig is csodáltam azokat az embereket, akik érthetően és szépen beszélnek. Kiskorom óta próbálom én is így kifejezni magamat. A versenyre szerettem volna olyan szöveget vinni, ami illik hozzám, a mai nyelvhasználati problémákról szól, és nem sokak által ismert. Még sosem voltam olyan versenyen, ami több napig tartott, és bevallom, féltem – idézte fel élményeit a Mórahalmi Móra Ferenc Ál­talános Iskola 7. b osztályos ta­­nulója, Kovács Zsófia, de fö­­lösleges volt aggódnia. 
 

Zsófia a homokháti kistérség képviselőjeként jutott a Szép magyar beszéd verseny kisújszállási félországos döntőjébe, ahol 51 tanuló közül érdemelte ki az arany jelvényt. Szabadon választott szövege a divatszavak és a közhelyek mindennapossá válásáról szólt, a kötelezően bemutatandó írása az iskola közösségteremtő erejére hívta fel a figyelmet. 
 

Zsófi sikere nemcsak tehetségének köszönhető, hanem annak az alázatos munkabírásnak is, ami a versenyhez el­­engedhetetlen. Elfogadta és kö­­vette a tanácsokat, a verseny előtt és alatt is fegyelmezett, elmélyült munkát végzett, méltán érdemelte ki a Kazinczy-díj arany minősítését. Büszkék vagyunk rá – mondta a diák felkészítő tanára, Madarászné Weinrauch Ivett. Kazi Mária, az iskola igazgatója úgy fogalmazott, Zsófi kitartásával és szorgalmával példát mutat a ta­­nulóközösségnek. 
 

Zsófi hozzátette, az is tetszett neki, hogy a kísérőprogramok is érdekesek voltak. 

Ilyen volt a táncház, ahol késő estig táncoltunk, vagy a Móricz Zsigmond Gimnázium biológiaszertára, ahol rengeteg érdekes kőzet, tárgy és preparátum volt. A legizgalmasabb mégis az volt, amikor az eredményhirdetésre vártunk, hiszen csak vasárnap délelőtt, a harmadik napon tudtunk meg, hogyan értékelt a zsűri. Számomra hatalmas élmény volt ez a verseny, és soha nem fogom elfelejteni ezt a hétvégét – mondta. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!