Az Ősi pogány tavaszköszöntéstől egészen az iskolai jelmezbálig

Ma már az a gyerekes családoknál a központi kérdés, minek öltözzenek az utódok farsangon. A felnőttek világából sem tűnt el teljesen a beöltözős buli, de messze nem annyira központi kérdés a „maszkabál”, mint a kicsiknél. Pedig az egykori farsangok, karneválok hangulata nagyon is felnőttes volt, eredetileg nem gyerekmókának szánták, ahogy a népmesék jó részét sem gyerekeknek mesélték. A felnőttek között terjedő történetekből eltűntek a véresebb részek, a karneválnak is szelídített verziója lett gyerekek között elterjedt szokás. 

Pogány télűzés 

 

Bárkányi Ildikó, a szegedi Móra Ferenc Múzeum általános igazgatóhelyettese, néprajzkutató, főmuzeológus megerősítette: sokkal régebbre kell visszatekintenünk a farsangi, karneváli alakoskodás kapcsán az utóbbi néhány évszázadnál. A karneváli hagyományoknál az ókori római szaturnáliákat szokás említeni előképként, de már ezek is ősi pogány télűző, tavaszköszöntő szokásokban gyökereznek. Az olyan maszkok ősei, mint a busóké, az ősi időkben gonoszűző célzattal ké­szülhettek. Bogdán István Régi magyar mu­latságok című könyvében így írt a farsangi hagyományok eredetéről: „Az ókori népek tavaszünnepének, főleg a római szaturnáliáknak hagyományaiban gyökerező, de a germán Hold s a szláv Perchta ünnepével is megtetézett szokás- és hagyománykör az európai népeknél továbbélt.” Elemzése szerint a téli napforduló után tartott téltemető-tavaszkezdő ünnepségek a karácsonyi és a húsvéti ünnepkörök közé szorultak az egyházi évben. 

Mátyás király maszkjai 

 

A Magyar Néprajzi Lexikon adatai alapján magyarlakta területeken a farsang kialakulása a középkorra tehető, elsősorban német hatás eredményeként. Elterjedése valószínűleg három fő területen történt: a királyi udvarban, a városi polgárság és a falusi lakosság körében. A királyi udvarban jelentős volt az itáliai hatás, míg a másik két szinten német hatással kell számolni. Magyarlakta területeken az első feljegyzések jórészt a királyi, főúri udvarok farsangi mulatságairól maradtak fenn. I. Mátyás idejétől kezdve egészen Buda elestéig többször hallunk a királyi udvar farsangi mulatságairól – írta Dömötör Tekla néprajzkutató Naptári ünnepek – népi színjátszás című könyvében. 

A Mátyás idejében lejátszódott farsangi mulatságokra elsősorban az álarcokra vonatkozó feljegyzések tartalmaznak utalásokat. 1489-ben Eleonóra ferrarai hercegnő ajándékozta meg Mátyás királyt Itáliában készült művészi maszkokkal, ezek között voltak „különböző színű szakállas és szakáll nélküli arcok, szaracén és agg álarcok, fiatal lányokat és fiúkat, majd 25 éveseket ábrázoló álarcok és spanyol módra borotvált szakállú álarcok”. 

Ördögadta álarc 

 

Temesvári Pelbárt ferences szerzetes, prédikátor írásaiból is képet kaphatunk arról, mennyire nem örült az egyház a féktelen mulatozásnak: tiltották is a XVI–XVII. században. A szerzetes szerint az álarcviselést az ördög sugalmazta – nyilván voltak jó néhányan, akik kihasználták az álöltözet nyújtotta névtelenséget, ismeretlenséget, és szabadosabban viselkedtek a kelleténél. Úgy magyarázta a farsang farkán tartott mulatságok eredetét: mivel a keresztények hamvazószerdától húsvétig negyven napon át böjtölnek, „megengedtetett nekik, hogy a böjtöt megelőző három napokon vígan legyenek és szabadon cselekedjenek, amit tetszik”. Ám ez a szabadság túl nagyra nőtt, így „úgy is viselték magukat sokszor, nem mint keresztyének, hanem mint megtestesült ördögök…” Tőle tudjuk azt is, hogy a dunántúli magyar falvakban már a XV. században bevett szokás volt a farsangi tánc és alakoskodás – más források ekkor még csak a királyi udvarral, főúri körökkel, városi élettel kapcsolatban szóltak az álarcviselésről. Leírt ugyanis egy történetet, ami szerint a Kapos mellett 1480 körül asszonyok űztek álarcos játékokat férfiruhába és másfajta ruházatokba öltözve. 

Nőnek öltözött a pap 

 

A XVI. századtól kezdve további adataink vannak a farsangi álarcokra, jelmezes alakoskodásokra, a férfi-női ruhacserét is gyakran említik. Ebben a században bukkant fel a maskara kifejezés is, az olasz mascherá­ból. A Fertő tó környékén történt meg 1593-ban, hogy Villanus Kristóf német pap 1593-ban szakácsnőjével együtt ment far­sangolni, a pap női ruhában, a szakácsnő férfiöltözékben – hívei feljelentették a felsőbb hatóságoknál. A királyi udvar, a nemesség, a város és a falu farsangolásáról, a céhek farsangi szokásairól egyaránt szólnak az adatok a következő századokban – de egyik fő alkalma volt a XVII–XVIII. századi iskolai színjátszásnak is. Az álarcos alakoskodás szinte minden farsangi szokásnak központi eleme volt, ide tartoztak az alakoskodó felvonulások is. 

Busójárás, tuskóhúzás 

 

A legismertebb alakoskodó felvonulás hazánkban a mo­hácsi busójárás, ami jelenleg is zajlik, de ide tartozik a mohai tikverőzés is, a csallóközi dőrejárás, vagy éppen az eredetileg a farsangi időszakban pártában maradt lányokat megbüntető tuskóhúzás, amit Forráskúton is fel szokás eleveníteni – már Csokonai Vitéz Mihály is megemlékezett erről a Dorottyában. A farsanghoz sokféle dramatikus játék is tartozott, szintén jelmezes szereplőkkel. A „maskarák” megjeleníthettek különböző állatokat, zsánerfigurákat, például cigányasszonyt, ördögöt, kereskedőt, törököt stb., ijesztő, csúfnak és szépnek nevezett alakokat. 

Iskolai színjátszók 

 

Azt gondoltuk, a farsangi mulatozás, jelmezbe öltözés, alakoskodás is ugyanazon a folyamaton esett át, mint a népmesék: a közösségek felbomlásával, az iskoláztatás intézményesülésével, a tudomány fejlődésével a „gyerekmese” kategóriába esett át. Bárkányi Ildikó rávilágított: a folyamatban az iskolák valóban nagy szerepet játszottak, de nem egészen ezen a módon. 

Lapunk első évtizedeiben még minden farsangi szezonból számoltunk be egyletek, szövetségek szervezte nagyobb jelmezes bálokról, gyakran még az öltözeteket is felsorolták. A két világháború között az elemi népiskolában, iskolai színjátszás keretében közvetítették a farsangi szokásokat a betlehemezéshez hasonlóan. A klasszikus paraszti ala­­koskodó szokásokban a gyerekek nem vettek részt, az alakoskodók eredetileg felnőttek vagy fiatal legények voltak. Az iskola, óvoda segítette elő, hogy a jelmezek átkerüljenek a gyerekek világába. 

Mint kakas a tyúkra

Az ősi télűző-tavaszköszöntő pogány ünnepek termékenységvarázslásainak nyomai maradtak fenn meglehetősen pikáns szokásban is. Várdarócon húshagyókedden a „kakasok” jártak. Négy-öt fiú rossz ruhába öltözött, az arcukra kakasmaszkot tettek. Úgy ugráltak a lányokra, mint a kakas a tyúkra. Jutalmuk tojás volt, amit kosarakba gyűjtöttek.