Eleinkkel vándoroltak, jöttek kutyafajtáink

Őseink a sztyeppéken terelgették jószágaikat, és ehhez vándorlásuk során mindig alkalmaztak különböző kutyafajtákat. Végül a Kárpát-medencében telepedtek le, ahol tovább folytatták a haszonállatok őrzésére tenyésztett kutyáik fejlesztését, melyek közül több elismert és népszerű lett szerte a világon. Talán a kuvasz a legrégebbi, míg a komondor és a puli könnyebben felismerhető zsinóros szőrzetéről, a pumi és a mudi azok számára megfelelő, akik kisebb juhászkutyát akarnak. 

Puli 

A puli híres bundájáról, létezik fekete, fehér, krém- és szürke színben. Kicsi, közepes méretű, kb. 12 kilogrammos, és bár a szőrzetük több törődést igényel, mégis a szabadban kell lenniük, hogy lehetőségük legyen futni és élvezni a játék, a mozgás örömét, igazából lakásban nem tarthatók. Szőrzetüket eleink pásztorkodó, juhterelő életmódjához igazodva alakították ki, hogy ellenálló legyen minden körülmények között. Ha úgy vélte, farkasok támadják meg a nyájat, azonnal jelzett a komondornak és a kuvasznak, viszont akkor is támadhatnak idegenre, ha veszélyeztetve érzik magukat. A puli átlagos élettartama 12 év. 

A kedvencem. Nagyon intelligens, tanulékony, azt tartják róla, csak az különbözteti meg az embertől, hogy nem tud beszélni. Mikor Tiszaföldváron éltünk, volt pulink, Pamacsnak neveztük. Náluk nem lehet tudni, meddig tart a szőr, és hol „kezdődik” a kutya, így a nyak­örvből rendszeresen kibújt, és átszökött a szomszédba kicsit terelgetni, fegyelemre tanítani és szoktatni a tyúkokat. 

Komondor 

A mindig fehér komondorok magasak, vastagon izmosak, a kanok 50-60 kilósak lehetnek. Hosszú, zsinóros „kabát” védi a durva, szélsőséges időjárástól, illetve a farkasok harapásaitól. Ez a szőrzet még vastagabb, mint amilyennek látszik, fürdés után több napra van szüksége az állatnak a teljes megszáradáshoz. A komondorok több mint 1000 éve Magyarországon vannak, ahová a pásztorkodó ősmagyarokkal kerültek, előtte a mongolok elől menekülő nomádok között is éltek. Kemények és hajlandók mindent félretéve az állatok vagy családjuk védelmét szolgálni, jók a haszonállatok őrzésében. Általában 10 évig élnek. A pusztaszeri kuvaszfesztiválon láttam, két lábra állva magasabbak átlagos termetű gazdáiknál. 

Kuvasz 

Szép kiállású, haszonállatok őrzésére specializált fajta, a magyarok mellett már több ezer éve hűséges társ, házi kedvencként is vásárolják. A hímek közel 50 kilósak, érdekesség, hogy mindkét nem vastag, dupla szőrzetű, fehér vagy krémszínű. Intelligens, lojális, független, nagyon jó családtag, és az egyik ismert tulajdonsága, hogy nem szaglik, vagyis nincs olyan szaga, amely a legtöbb kutyánál tapasztalható, amikor nedves lesz a bundája. Tenyésztők javasolják, hogy akik nem tapasztaltak az ebnevelésében, ne vegyenek magukhoz kuvaszt, illetve csakis abban az esetben, ha hajlandóak rendszeres engedelmességi tréningeket tartani. Legtöbbjük sokat ugat, és egyesek arról is ismertek, hogy agresszívak más kutyákkal szemben. Körülbelül 12 évig élnek. Sajnos veszélyben a fajta. 

Pumi és mudi 

A kistermetű juhászkutya, a pumi mindig a gazdaságok körül dolgozott, a családi juhokat, szarvasmarhákat, sertéseket vigyázta, és néha részt vett vadászatokon is. Egyes egyedeket Európába és az Egyesült Államokba is exportáltak. Nyolc-tizenöt kilós, szürke, de más színekben is előfordul, nem sokat vedlik, de mivel a szőrzetük folyamatosan nő, néhány hetenként át kell kefélni a bundájukat, hogy megakadályozzuk a gubancolódást. Tizenkettő-tizennégy évig élhetnek, akárcsak a közepes termetű mudi. Utóbbi alapjában terelőkutya, de csa­ládi kedvencként is egyre sűrűbben megjelenik a házaknál, valamint versenyezhetünk velük terelésben, flyballban – de más kutyás sportokban is –, jók a nyomkövetésben, és gazdaságokban elpusztítják a rágcsálókat. 

– Mindenképpen magyar fajtát szerettünk volna, és azért választottuk a mudit, mert széles körű az alkalmazhatósága, okosak és könnyen tanulnak, jelenleg három példányunk van – közölte a pusztaszeri Ráczné Kristó Anna, aki a Kuvaszfesztiválon is részt vett a kutyáival. Elmondta még: tanyára költöznek, ott „szakmájukban”, a terelésben is alkalmazzák majd őket, és tenyészteni is sze- retnék. 

agár és kopó 

A magyar agár nagy sebességgel és agilitással rendelkezik, testfelépítése sovány és izmos. Úgy vélik, hogy ez a fajta a Kárpát-medence és Erdély területeire a 8. századig érkezett a magyarokkal, így feltehetően a vizslánál is régebbi társunk. Az erdélyi kopó igazi vadászkutya, amit eredetileg medve és farkasok ellen „vetettek be”, de más állatok vadászatára is használták. Nagyszerű és sokoldalú. Majdnem eltűnt, kihalt, de tudatos tenyésztéssel sikerült megmenteni, szaporítani, azonban sajnos még mindig veszélyeztetett fajnak számít. Rendkívül hűségesek, szeretnek közel lenni gaz- dáikhoz. 

Vizslák 

A drótszőrű magyar vizsla szelíd és érzékeny, könnyen képezhető és a többi vizslához hasonlóan védelmező ösztönű, és csak rá jellemző szemöldöke és erős szakálla van. A fajtát az 1930-as évek környékén tenyésztették ki azzal a céllal, hogy egy erősebb szőrzetű és testalkatú, de vizslákra jellemző színű kutyát kapjanak, ami jobban bírja a zord teleket, képes hóban és jeges vízben dolgozni. A rövidszőrű magyar vizsla az egyik legrégebbi vadászkutya a világon, úgy gondolják, a korai magyar törzsek kedvelt és megbízható vadászebei voltak. Művészeti alkotásokon is megörökítették. Szeme, karmai és orra színe a szőrzetével azonos, ami aranyszínű rozsda. Élénk, szelíd és védelmező ösztönű. Társként is tartják, mert melegszívű és barátságos, aki a gazdája mellett a végsőkig kitart. Azt tartják, a vizslák a 8. század környékén kerültek be a Kárpát-medencébe. 

A 10. lehet a sinka

Még nem elfogadott magyar fajta a sinka, de könnyen lehet, erre nem kell sokat várni. Manapság már a 10. magyar kutyafajtaként emlegetik, igaz, hivatalosan még nem tekinthető annak, de jó eséllyel indul a címért. Hívják magyar dingónak és a 21. század magyar terelőkutyájának, megjelenése eltér a legtöbb honi fajtától. Vélhetően a hazai kistestű, fekete színű pásztorkutyákból alakult ki, amiket pásztor vérvonalból származó német juhászkutyákkal kereszteztek. A sinka valószínűleg a Hortobágyon alakult ki, de pontosan nehéz nyomon követni az eredetét.