Az első trolit 20-as sebességgel vontatták Szegedre, de megérte – fotók, annó 1979

A város május elsejére fellobogózva, az első szegedi trolik indulásra készen, az újdonsült trolivezetők szépen felsorakoztatva – minden együtt volt, hogy 122 évvel az első omnibuszok indulása után meginduljon a troliközlekedés Szegeden. 1979. április 29-én a Széchenyi téren, a városháza előtt tartották az 5-ös troli ünnepélyes átadását. Vasárnap délelőtt a szemerkélő esőben több ezren nézték meg a troliindítást, valószínűleg kevésbé az SZKV-formaruhás trolivezetők miatt, mint azért, mert ezen a napon nem kellett jegyet váltani a trolira.

A jelenlévők az ünnepi beszédek után rögtön ki is próbálták, milyen érzés trolin utazni; utólag az a vélemény alakult ki, hogy az utasoknak jobban kell kapaszkodniuk, mint a buszon. A trolivezetők szerint járműveik hamarabb felgyorsultak, mint az autóbuszok, és könnyebb is volt megállni velük. A közlekedőknek pedig jobban kell figyelniük: az első trolijárat indulásakor az újság külön figyelmeztette a járművezetőket, hogy a trolik halkabban fognak járnak, mint az autóbuszok és villamosok. A Délmagyarország beszámolója szerint a legelső kocsi kormányánál Gombos Mária, a trolibuszvezetők csoportvezetője és oktatója ült, a második trolibuszt pedig Szabó Károly vezette.

A troli első vonalát a 9 évvel korábban megszüntetett 5-ös villamos nyomvonalán állapították meg (ez volt az a villamos, amelyik áthaladt a Belvárosi hídon). Az 5-ös troli kezdetben a Bartók Béla tér déli oldaláról indult, s az Attila utca, Nagy Jenő utca, Széchenyi tér, Híd utca, Vedres és Csanádi utca útvonalon ért a gyerekkórházi végállomásra. Naponta 4 óra 30 perctől 23 óra 10 percig közlekedett, munkanapokon a reggeli és a délutáni csúcsforgalomban 5 percenként, azon kívül és munkaszüneti napokon pedig 10 percenként járt. A követési távolság megállapításánál azt vették figyelembe, hogy az átlagos tempóval haladó gyalogos 0,8 métert tesz meg másodpercenként, tehát a két megálló közti távolság megtételéhez, több mint tíz percre volt szükség, azalatt pedig már jött is a következő Ziu-9-es. Az első vonalon összesen 9 troli járt, színük a később használt meggypirosnál halványabb árnyalatú volt.

Egy trolijegy 2 forint volt, akárcsak egy buszjegy. Éppen 1979-ben jelent meg a réz 2 forintos is, és ebben az évben emelkedett a kenyér ára a híres háromhatvanról 5,4 forintra. (A mai kenyérhez viszonyított mai trolijegy drágább az akkorinál.) Lehetett külön trolibérletet váltani 40 forintért, míg az összvonalas bérlet ára 100 forintba került (a nyugdíjas- és tanulóbérlet mindkét esetben féláru), a fénykép nélküli bérletért pedig 180 forintot kellett fizetni egy hónapra.

Mivel a jeggyel még volt egy kis bizonytalanság, az első időkben jobb híján két villamosjegyet is elfogadtak az SZKV-ellenőrök, és villamoson is utazhatott egy trolijeggyel két ember. A Délmagyarországból kiderült, hogy Nádor Lászlóné jegyellenőr az első két napon 15 potyautast fülelt le, de egyelőre csak nevelő szándékkal, mert az első két hétben még nem büntettek, csak a jegy megváltására kötelezték a bliccelőt.

A szegedi troli története 1977 szeptemberében kezdődött, amikor a közlekedési minisztérium lehetővé tette, hogy a magyarországi vidéki nagyvárosok felmérjék, gazdaságos lenne-e a troli a városi közlekedésben. A próbaprojektet Szeged nyerte el, így itt kezdődhetett el a kísérleti vonal építése. A troli indulásának 30. évfordulóján a Délmagyarország megszólaltatta az akkor 82 éves Zsiga Sándor egykori SZKV-főmérnököt, aki személyes kockázatot is vállalva a sikeres előkészítést és indítást irányította. „ Az én vezérkarom a tanítványaimból állt – mondta a 82 éves főmérnök. – Magda Péter trolifenntartási üzemvezető, Török Miklós, az elektromos csoport vezetője, Balogh Antal villanyszerelő, Tóth János felsővezetékes művezető és Pándi Lajos a forgalomirányítástól.”

1978-ben kiépültek a vezetékek, az utcai villanyoszlopokat megmagasították és trolivezetőket képeztek Budapesten.1979 februárjában megérkezett az első troli is a városba. A 115 utas befogadására alkalmas piros ZIU 9-111-es vonórúdon 20 kilométer per órás sebességgel cammogva tette meg a Budapest-Szeged távolságot (későbbi üzeme során alighanem népszerűbb lett, mint aznap a 5-ös úton volt). Somogyi Károlyné fotója megjelent a Délmagyarországban, és a lap sok szerencsét kívánt a járgánynak. 1979. április 22-én azután közlekedési vállalat délután 2 órakor 550 Volt egyenfeszültség alá helyezte a vezetéket. Az indulás előtti utolsó héten pedig a szegedi trolik az éjszaka leple alatt üresen jártak a vonalon, hiszen a vezetőknek helyi gyakorlatot kellett szerezniük. Egy ilyen éjszakai vezetésre Somogyi Károlyné fotóriportert is elvitték. Zsiga Sándor főmérnök úgy emlékezett az első időszakra, hogy a Pulz utcai villamostelepen, a konzervgyár régi helyén kaptak troli-javítóbázist; még állt az aljában a zöldborsó, amikor átvették. A felsővezeték is csak a gyufagyárig ért, a trolikat ide vontatta ki egy kővel megrakott Csepel teherautó, amit Suhanó tehénnek becéztek.

1979. októberben elindult az 5/A, 1981 októberében pedig elkészült a Csongrádi sugárúti vonal, a Vértó végállomásig. 1982-ben a 7-es, a 6-os és a 8-as, 1983-ban a 9-es troli is elindult Szegeden.

Újraindult Annó rovatunk

A Móra Ferenc Múzeummal együttműködésben, a Délmagyarország egykori fotóriportereinek munkáiból újra elindítottuk Annó rovatunkat.

- Sorozatunkban régi fotókat próbálunk beazonosítani. Harminc-negyven-ötven év távlatában azonban fenn kell tartanunk a tévedés jogát. Ha Ön felismeri a fotón szereplőket, helyszíneket, örömmel várjuk észrevételét az online[kukac]delmagyar.hu címen!

- Önnek is vannak régi fotói közösségi, családi eseményekről, amelyeket megosztana olvasóinkkal az Annó rovatban? Írjon nekünk!

- Az Annó oldalain megjelent fotók a Délmagyarország kiadó tulajdonát képezik. A fotókat a Móra Ferenc Múzeum helytörténeti gyűjteménye gondozza.

Nézzen be hozzánk, képek annó!