Angolul ír dalokat, basszusgitározik és példakép lett a nehézmentőként is dolgozó Tátrai János

Tátrai János 1967. március 26-án született Zalaegerszegen. A szegedi Rókus I-es általános iskola után a Fodor József szakközépiskolába, majd a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolára járt. Számos tanfolyamot elvégzett a veszélyesáru-ügyintézőtől kezdve a hivatásos előadóművészig. Három gyermeke és egy unokája van. Élettársával lassan húsz éve élnek együtt. Szeret főzni, a seregben egy szakácstanfolyamot is elvégzett. Szereti a Távol-Kelet ízeit, a rántott húst és a madártejet. Kedvenc itala a sör. Kedvenc országa Franciaország.

– A polgári védelem a szakterülete. Hova menekítené ki a szegedieket egy árvíz vagy egy légiriadó esetén?

– Pár évtizede az volt az álláspont, hogy ha valami nagy baj van, az emberek lemennek az óvóhelyekre, magukra zárják az ajtót, és minden rendben lesz. Háborús helyzetben ez talán elegendő védelmet tudna adni, de a harcok időszaka Európában szerencsére letűnni látszik. A városi óvóhelyek viszont semmi másra nem alkalmasak. Egy nagyobb árvíz esetén a víz először a pincékbe törne be. Ha pedig veszélyes anyag kerülne nagy mennyiségben a levegőbe, az a levegőnél nagyobb súlya miatt szintén lefelé szállna. A lakosságvédelmi intézkedések most már világszerte nem az óvóhelyekre való terelés, hanem a településről való kitelepítés vagy kimenekítés irányába tolódtak el. Az előre jelezhető katasztrófákra való felkészülés megszervezése és a mentési munkálatok irányítása a fő feladatom.

Egész Szegedre megvan a kitelepítési terv

– És hogyan zajlik egy ilyenre való felkészülés?

– Egy árvízre Szegeden fel lehet készülni, hiszen az a folyó felső szakaszán kezdődik, a vízügyi szakemberek pedig pontosan meg tudják mondani, hogy a folyó mikor és melyik területeket önti majd el. Konkrét forgatókönyvünk van szinte mindenféle katasztrófára: honnan szereznénk járműveket a lakosság és az állatok szállítására, és megvannak azok a helyszínek is, amelyek tudnak ekkora embertömeget fogadni. Lényegében egész Szegedre megvan a kitelepítési tervünk, de árvíz idején sem kerülne a város víz alá. Így csak a mélyebb pontjain élőket kellene elköltöztetnünk a magasabban fekvő pontokra. De az összes Csongrád megyei településre kidolgoztunk ilyen stratégiát – mindegyiknek megvan a települési veszélyelhárítási terve. Algyőre például a veszélyes anyaggal dolgozó vállalatok közelsége miatt kellett specifikus tervet kidolgozni. A katasztrófahelyzetekre való felkészülés már évtizedekkel ezelőtt elindult, de folyamatosan felülvizsgáljuk ezeket, és pontosítunk rajtuk.

– Csongrád megyében mikor volt utoljára komolyabb vészhelyzet?

– A 2006-os árvíznél kellett a megye északi részén levő köröszugi tanyákból kitelepítenünk az embereket. Sokkal nagyobb feladat volt az ott tenyésztett jelentős állatállomány elszállítása, amelynek megfelelő befogadótelepeket kellett keresnünk.

Tátrai János nem csak itthon segít a bajban. A Hunor mentőcsapat tagjaként bevetésre készen áll bárhol a világon. Fotó: Frank Yvette

Büfé után a polgári védelembe

– 1989-ben csatlakozott a polgári védelemhez. Miért vonzotta ez a pálya?

– Ekkor szereltem le másfél év sorkatonaság után a seregből. Időközben megszűnt a korábbi munkahelyem, így ott álltam a nagy semmi közepén egy nagyon változó világban. Amikor bevonultam, még 1987-et írtunk, és az embernek kötelező volt dolgoznia, különben közveszélyes munkakerülés miatt elvihették. Egy ismerős dolgozott a szegedi polgári védelmi törzsparancsnokságon, ami akkor még a honvédséghez tartozott. Mivel éppen akkor szereltem le, még civilként sem kívánkoztam nagyon vissza a seregbe, de belevágtam azzal, hogy addig csinálom, amíg nem találok valami mást. Aztán itt ragadtam. A szakmám eredetileg élelmiszeripari gépész, de a sereg előtt büfésként dolgoztam a szegedi Élikernél. Az építőipari szövetkezet Szilágyi utcai épületében volt egy kis büfém. Szendvicseket készítettem az ott dolgozóknak, és palacsintát is sütöttem nekik.

– Mennyivel volt másabb a polgári védelem a rendszerváltás hajnalán?

– Akkor még számoltak azzal, hogy itt újra háború lehet, hiszen nemrégen ért véget a hidegháború, vagy hogy ledobják az atombombát. De aztán 1990 körül gyorsan kimondták, hogy most már felejtsük el a háborúsdit, és a katasztrófahelyzetekre kell felkészülnünk. Jelenleg Csongrád megye veszélyelhárítási tervének gondozása az egyik feladatom, benne a kitelepítési-befogadási tervekkel. Szerencsére szakítottunk azokkal a hagyományokkal, hogy az ilyen tervek kidolgozói egy elefántcsonttoronyban, íróasztal mögött, aktákat tologatva számolnak ki mindent. A katasztrófa sújtotta területekre is ki kell mennem, és ha kell, helyben intézkedni az emberek biztonságáról és a veszély felszámolásáról.

– Csatlakozott a Hunor nehézmentő csapathoz: múlt héten az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetőjétől díszparancsot kapott, melyben példaképül állították a katasztrófavédelem és az önkéntes mentőszervezetek állománya elé.

– 2011-ben született meg az elhatározás, hogy Magyarország felállít egy olyan mentőcsapatot, amilyet addig csak filmekben lehetett látni: klasszul felszerelt fiúk és lányok az egész világon segítséget tudnak nyújtani a bajbajutottaknak kutyákkal és különböző speciális eszközökkel, alpinistákkal és orvosi stábbal. A Hunor ugyan önkéntes szervezet, de csak hivatásos katasztrófavédelmi szakemberekből áll, akik nem mérlegelhetnek, ha például egy földrengés helyszínén vannak, hogy bemenjenek-e a félig összedőlt házba. Aki csatlakozik e szervezethez, annak kötelessége ezt megtenni. Én már az indulás óta tag vagyok, Magyarországon több mint kétszázan, Csongrád megyéből kilencen vannak benne.

Fotó: Frank Yvette

– Milyen vészhelyzetekre vannak kiképezve, és hogyan zajlik a felkészítésük?

– Éppen májusban volt Hajdúszoboszlón egy újraminősítő gyakorlatunk, ahol egy földrengés utáni katasztrófahelyzetben kellett segítenünk. Hajdúszoboszlón nagyon élethűre sikerült a gyakorlat, kitetettek magukért a pályaépítők. Két napig dolgoztunk egyfolytában a feladaton. Repülővel érkeztünk a debreceni repülőtérre, és mivel a Hunorban is a szervezés a feladatom, a reptéren már nekem kellett szereznem járműveket a továbbhaladáshoz, és felállítani egy olyan fogadó-indító központot, ahol majd az utánunk érkezők tudnak regisztrálni. Egy mentőcsapatnak az újraminősítést ötévente újra meg kell szereznie. A 90-es években még elég nagy fejetlenség volt a nemzetközi mentőszervezetek külföldi akcióiban: sokan saját szakállukra indultak el, és még az adott ország nyelvét sem ismerték. Akkor is a segíteni akarás volt a fő cél, de néha többet ártottak, mint használtak a helyszínen. Ezért találta ki az ENSZ ezt a minősítő rendszert, és a mentőcsapatok se kerekedhetnek már fel saját elhatározásból. Külföldi katasztrófa esetén azt kellene megszerveznem, hogy a csapatomat várja valaki a reptéren, útba tudjon igazítani, elmondani, mi történt, milyen segítségre van szükség, és vezetni a csapatomat. Sok gyakorlaton voltam már, és érdekes módon az ember csak a kezdetén van tisztában azzal, hogy egy gyakorlaton vesz részt. Ha jól felépítették a feladatot, elhiszed, hogy amit csinálsz, az a valóságban történik.

Ihlet az újságból

– Mik voltak a legemlékezetesebb bevetései?

– A 2013-as dunai árvizet végigkísértük Győrújfalutól egészen a horvát határig. Több mint egy hétig vettünk részt az árvízvédelmi munkálatokban. A fizikai részén kívül nehéz volt olyan embereket látni, akiknek tényleg az egész életét tönkretette az árvíz. 2010-ben a borsodi árvíz idején Felsőzsolcát teljesen elöntötte a víz. Ott is egy hétig segítettünk. Tavaly egy uniós misszió tagjaként voltam egy hónapot Ukrajnában, ahol egy már használaton kívüli sóbánya feletti város van elég nagy veszélyben. A felelőtlen kitermelés miatt már több helyen beszakadt a föld: 70-80 méter mély kráterek is vannak már Aknaszlatinában. Az ukrán kormánynak kellett kidogoznunk egy tervet, hogy mi legyen akkor, ha egyszer csak a lakóépületek is a mélybe kezdenének zuhanni.

– Szabadidejében mit szeret csinálni?

– Basszusgitározom vagy harminc éve. Több amatőr zenekarban játszottam, a legutolsó húsz éve oszlott fel, de velem együtt három egykori tag úgy gondolta, hogy MI3 néven újrakezdjük. A név utal a világháborúk idején működött egyik brit titkosszolgálati egység nevére, meg arra, hogy az eredeti bandából csak mi hárman maradtunk meg. Tavaly óta újra koncertezünk, ha minden jól megy, idén a SZIN-en is fellépünk. Énekes is vagyok a jazz-rockot játszó együttesben, és csak saját dalokat adunk elő. A dalszövegek egy részét én írom angol nyelven, próbálok valami mondanivalót is csempészni beléjük. A legutolsóhoz ihletet a Délmagyarország egyik cikke adott, amikor a gyálai Holt-Tisza fertőzöttsége mellett arról írtak, hogy a vízben már megtalálható az állatokra veszélyes szívféreg is. Ebből született meg a Heartworm Disease című szám, ami a dalban mint emberbetegség szerepel, ahogy sokan mostanában viszonyulnak egymáshoz.