Kurucsai Szabi már ötezer gyereknek tartott iskolai órát

Az egyik néni az egyik kezét húzta, a másik a másikat, a harmadik a fenekét tolta: így próbáltak segíteni Kurucsai Szabolcsnak nemrég felszállni a trolira. A vak fiatalember január óta ötezer gyereknek tartott vicces előadást arról, milyen kalandos a vakok élete, és hogyan lehet igazán segíteni nekik.

– Belém karolt egy néni Budapesten, a Nyugati pályaudvarnál, és elkezdett vezetni. Mentem vele, kíváncsi voltam, mi lesz ebből – oszt meg egy jellemző történetet [namelink name="Kurucsai Szabolcs"], az Árboc Egyesület elnöke azzal kapcsolatban, milyen kalandok érik, amikor segíteni próbálnak neki. – Aztán pár száz méter után megkérdeztem: tessék mondani, hová megyünk? A néni csodálkozva mondta: „hát oda, ahová maga akar menni". De honnan tetszik tudni, hogy én eredetileg merre akartam?

Fotó: Kurucsai Szabit Elvis tényleg elviszi mindenhová. A foglalkozások végén meg lehet simogatni a vakvezető kutyát. Fotó: Rózsa-Czinege Bea

Iskolától iskoláig terjed a híre

Az emberek többsége készséges, csak sokan nem tudják, mi az, amivel tényleg segítenek, és mi az, amivel inkább nehézséget okoznak. Ez kellemetlen, mert persze nem kellene megbántani azt, aki segíteni próbál. A lapunk Az év embere díjával elismert kisteleki fiatalember korábban is tartott előadást erről, január óta azonban egyre több időt tölt – ahogy ő fogalmaz – érzékenyítéssel. Felnőtteknek is szívesen tart ilyen foglalkozást, az info@arbocegyesület.hu e-mail-címen lehet vele felvenni a kapcsolatot.

– Eleinte itt-ott fenntartásokkal fogadtak, hogy tényleg érdemes-e egy osztályfőnöki órát erre föláldozni – mondja Szabolcs. – Beült az igazgatónő, a helyettes is, és amikor látták, hogy a gyerekek nevetnek, pár perc alatt feloldódnak, és hogy ez nem az önsajnálatról szól, hanem a könnyebb együttélésről, megkérdezik, mikor jövök legközelebb. A pedagógusok szólnak másutt tanító ismerőseiknek, így jut el a hír iskolától iskoláig. Idén fél év alatt ötezer gyereknek tartottam foglalkozást, iskolákban és óvodákban is. Voltam Budapesten, Kiskunhalason, Tatabányán, de jellemzően Csongrád megyei településekre látogattam.

Amikor még láttam, és vezettem, a lámpánál én is rávillogtam a vakra, hogy menjen, és csodálkoztam,

miért nem indul...

- Kurucsai Szabolcs

Humorral fűszerezve

– El szokott jönni velem Farkas László barátom, aki a kerekesszékkel közlekedő emberek nehézségeiről beszél. Ki lehet próbálni a széket, én viszek szemtakarót, fehér botot, bűvös kockát. Elmagyarázom, hogyan rajzolódik ki a vizuális térkép az agyunkban; hogy aki segítene egy vak embernek, lépjen oda, és beszéljen: szólítsa meg, kérdezze, merre menne. Elmagyarázom a látó-vezető technikát: a látó behajlítja a kezét, a vak ember pedig megfogja hátulról három ujjal a könyökét. Ez azért hasznos, mert így a vezető minden mozdulatát érezzük, azt is, ha fellépett a padkára. Ha szűkül az út, a vezető hátrateszi a karját a derekához, a vak ebből megérti, hogy be kell húzódnia mögé.

Fotó: Rózsa-Czinege Bea

Az előadások legfőbb jellemzője a humor, ami az életben is átlendít a nehézségeken. – Amikor még láttam, és vezettem, a lámpánál én is rávillogtam a vakra, hogy menjen, és csodálkoztam, miért nem indul... Elmesélem, milyen az, amikor nem szólnak hozzám, csak megfogják a kabátomat, és húznak vagy tolnak. Laci barátomat pedig, aki csak nézelődött a hídi vásár mellett, valaki pusztán jóindulatból betolta a tömegbe...

A kutya nem számolja a buszmegállókat

– Szoktam mondani, hogy a kutyám, Elvis engem tényleg elvisz bárhová, és nagyon szeretem, de mégiscsak kutya. Nem tudja, mikor vált zöldre a lámpa. Ha trolin utazunk, nem számolja a megállókat, és nem közli, hogy itt kell leszállni. És hiába mondják neki az utcán – mert volt, hogy neki súgták! –, hogy balra, nem fogja megérteni. Amikor hám van rajta, nem jó, ha megsimogatják. Ha ez előfordul, szólni szoktam. Volt, hogy kaptam olyan választ, hogy tudja ezt, de nem bírta megállni, olyan aranyos ez a kutya. De hát a húszéves lányok is aranyosak az utcán, mégse simogatjuk őket.

Fotó: Rózsa-Czinege Bea

Ha egy gyerek részt vesz egy ilyen foglalkozáson, tudni fogja, hogyan segítsen, és talán majd az ő gyerekeit is megtanítja erre – ebben bízik Szabi. Úgy tapasztalja, leginkább a felső tagozatos általános iskolások fogékonyak arra, amit mond. Mint a tiszta papír, ebből a szempontból olyanok.