Bálint Gyula György: Az egész megyét a sajátomnak tekintem

– Egyetemi éveim alatt alakult meg a Szegedi Egyetem című újság, annak lettem írója, alkotója, ott jelentek meg az első írásaim – eleveníti fel újságírói pályája kezdetét a nyolcvanadik születésnapját ünneplő nyugdíjas kollégánk, Bálint Gyula György. Noha elvégezve a magyar–történelem szakot Pusztamérgesre helyezték ki tanítani, fél év múlva lehetőséget kapott a Csongrád Megyei Hírlapnál, és 1963-ban főállású újságíró lett. A rendszerváltáskor az összeolvadással a Délmagyarország-Délvilág gárdájához igazolt, ahol nyugdíjazásáig dolgozott. – Szerencsésnek mondhatom magam, hogy az újsághoz kerültem. Szegedi vagyok, de az egész megyét a sajátomnak tekintem, hiszen nincs olyan települése, ahol ne jártam volna. Abból éltem, hogy újságnak dolgoztam, de mellette novellákat írtam, több kötetem is megjelent – mondja. És hogy még mélyebbre áshasson a történések hátterében, elvégezte a szociológia szakot, a doktori disszertációját Németh László társadalmi drámáiról írta.

– Hithű kommunista kollégám segítségével kerültem be a hírlaphoz, és ez sokaknak nem tetszett. Egy évre rá száműztek is Csongrádra – idézi fel. – Később dolgoztam Szegeden is, de utána újra visszaküldtek Csongrádra. Ez több lett, mint újságírás. Kötődtem a helyhez, hiszen egy kisvárosban utánajárhattam és segíthettem, hogy változzanak dolgok. Megismertem egy települést, a lakóit, és rájöttem, hogy létezik egy réteg, a kubikosoké. Ezek a művelt emberek a fél világot bejárták. A városban tehát, amely a megye nevét adta, és amely nem hasonlít semelyik másikra sem, a megye ősállapotát találtam meg. Ez rengeteget számított, ugyanis Szegednek is ez az alapja; általa ismertem meg jobban Szegedet. A nagyvárosról mint szellemi központról gondolkoztam, amellyel – és kevés ilyen van – azonosul a vonzáskörzete. A hírlap belpolitikai rovatvezetőjeként pedig valóban az egész megyét bejártam.

– Először Polner Zoltán, a hírlap irodalmi rovatvezetője préselt ki belőlem novellát – tér át Bálint Gyula György novellista alkotómunkájára. – Hétfőn azt mondta, péntekre kér egyet, én meg kiizzadtam magamból. Soha nem írtam magamtól, az asztalfióknak; lehet, hogy ez az újságírásból következik. Így születtek meg sorra a szegedi témájú, az 56-os és az orvosokról szóló írások.