Farkas László, a mozgássérültek révésze

– Egy nappal 33. születésnapja után a munkahelyén egy kétmázsás vascső zúzta össze a gerincét, azóta kerekes székben él. Most 39 éves. Balesete előtt hogyan képzelte el magát negyven felé közeledve?

 A hét embere

Sorozatunkban olyan közismert vagy épp ismeretlen embereket mutatunk be, akik köztünk élnek, és sokat tesznek környezetükért, életükkel, történetükkel példát mutatnak a közösségnek. Olvasóink segítségét is várjuk ehhez: arra kérjük önöket, javasoljanak szerkesztőségünknek interjúalanyt – a szomszédból, a másik faluból –, ha úgy látják, az illető megfelel ezeknek a kritériumoknak. Javaslataikat e-mailben a [email protected] címre, postai úton a Délmagyarország Kiadó, 6729 Szeged, Szabadkai út 20. címre várjuk.

– Éppen a balesetem előtt vettem saját lakást Szegeden, addig a fiatalok bulizósabb életét éltem albérletben. Akkor kezdtem el jobban tervezgetni a jövőmet, családra, gyerekekre vágytam, akiket nagyon szeretek. A balesetem sajnos teljesen átírta a terveket. Tíz őssejtkezelésen vettem részt egy moszkvai klinikán: az ottani gyógytorna nagyon hatékony volt, és sok belső érzés visszajött a hasam tájékában, ezért rendületlenül hittem abban, hogy a sok kezelés után még járni is újra képes leszek. Ehhez azonban még évekig kellett volna felvenni a drága kezeléseket.

– Csalódott, hogy nem sikerült felállni a kerekes székből?

– A kedvem egyáltalán nem lett rosszabb. Minden sérült ember azt gondolja a balesete után, hogy ő lesz majd az, aki feláll, és teljesen meggyógyul. Aztán ahogy telnek-múlnak az évek, rájön – ez mégsem fog sikerülni. Ezután az ember átalakítja az életét: most már százszázalékosan arra rendezkedtem be, hogy az egész életemet a kerekes székemben fogom eltölteni.

Farkas László minden hétköznap erősíti izmait a szegedi sportcsarnok konditermében Eszteró Zsolt testépítő-világbajnok segítségével. Fotók: Frank Yvette
– Ettől függetlenül nincs bezárva a négy fal közé, és cseppet sem él unalmas életet.

– Négy éve vagyok tagja a kerekes székesek magyar rögbicsapatának, amely egyben a válogatott is. Hetente kétszer van edzésünk Budapesten, ahova az átalakított Volkswagenemmel megyek fel: az automata sebességváltós autómban van egy speciális kar, amellyel a kezemmel tudom irányítani a gáz- és a fékpedált. Imádok vezetni, a sérülésem óta nagyjából 210 ezer kilométert vezettem le. Vannak kutyáim is, őket is én látom el. Az összes házimunkát meg tudom csinálni, a lakásban minden úgy lett kialakítva, hogy azt kerekes székben is könnyen el tudjam végezni: mosok, kávét főzök, takarítok, és akár főzhetnék is, ha tudnék. Minden hétköznap 10 órakor már a szegedi sportcsarnok konditermében vagyok, ahol [namelink name="Eszteró Zsolt"] testépítő-világbajnok segítségével edzek egy jó órát. Az izomcsoportok megmozgatása az állapotom fenntartásához is kell, de már napi rituáléjává is vált az életemnek. Korábban pingpongoztam is, de abban a sportban elég tehetséges kerekes székesek vannak az országban. Én pedig olyan ember vagyok, aki szeretne komoly sikereket elérni abban, amit csinál: a rögbi például egy ilyen sport, ahol támadó vagyok. A Wildboarsszal komoly külföldi tornákon is részt vettünk már, januárban pedig Európában először mi, magyarok rendezzük meg a Maximus-kupát a fővárosban.

– Sok kerekes székes embert ismer: mindannyian olyan pozitív felfogásúak és életvidámak, mint ön?

– Sok a sportos és pozitív életfelfogású közöttük, de sokan nálam rosszabb állapotban vannak, nehezebben tudnak megcsinálni egyszerű dolgokat. Azokat a pozitív impulzusokat, amelyeket én kapok az emberektől, nekik adom tovább, mert látom, hogy egy kesztyű felvétele is tíz percbe kerül nekik. Én a balesetem előtt is csodáltam a sérült embereket: amikor megláttam őket az utcán vagy egy versenyen, tátva maradt a szám, hogy mikre képesek. Amikor megsérültem, nem estem pánikba: így is lehet élni, milliónyi példa van rá a világban.

Minden házimunkát el tud végezni. Fotó: Frank Yvette
– Hogyan viszonyulnak önhöz az egészséges emberek?

– Vegyes a kép, szerencsére rengeteg a pozitív példa, de van, aki inkább elfordul, más rám néz, és látszik a szemében: jaj, szegény! A sajnálat a legrosszabb, inkább mosolyogjon, jöjjön oda, kérdezzen. Sokan azt látják bennünk, hogy székben vagyunk, ezért sajnálnak. Mondhatom, ez a legkisebb bajunk: sokkal nagyobb gondokat adnak a mindennapok megpróbáltatásai. A múltkor például a szegedi bíróságra kellett bemennem a rögbicsapat egyik hivatalos papírjáért: a bíróság nem akadálymentesített. Kiszálltam az autómból, megkértem egy járókelőt, hogy szóljon a bíróság egyik biztonsági emberének, hogy jöjjön ki, neki adtam oda a papírt, amivel felment az emeletre, és egy idő múlva visszatért. Én meg csak ott voltam az utcán, és éppen nem volt meleg.

– Hogy van megelégedve általában az akadálymentesítéssel?

– Annyival egyszerűbb lenne, ha egy kivitelező bemenne egy mozgássérült-egyesületbe, kérne néhány embert, és kikérné a véleményüket: akkor nem kellene valamit hatszor átépíteni, hanem elsőre jó lenne minden.

– A Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesületénél dolgozik. Mi a feladata?

 Gorilla, panda és leopárd

Farkas László 1974. július 26-án született Szentesen. Általános iskolába Mindszentre járt, középiskolába Orosházára. Kedvenc itala a sör, de az ízesített fajtákat nem szereti. Kedvenc könyve a Zabhegyező. – Kicsit furcsa a történet, és mindig talál valami érdekeset benne az ember – mondta László. Zenében és ételben mindenevő. A fiatalember több állat képmását tetováltatta a kezére. – Van rajta egy gorilla, egy oroszlán, egy leopárd, egy panda és egy elefánt, amit szerdán csináltattam. A gorilla egy fantasztikus lény, a húgom kedvenc állata pedig a leopárd. A horoszkópom az oroszlán, a panda meg rendkívül laza állat. Imádom az állatokat – mondta a fiatalember.

– Révész vagyok, de itt nem arra kell gondolni, hogy egy kompon szolgálok. Frissen sérült embereknek segítek elmagyarázni, hogyan lesz majd ezután. Átvezetem őket a megváltozott életükbe. Sokan sajnos nem tudnak erről a szolgáltatásról, mások pedig azt hiszik, majd maguk megoldják a problémáikat. Nemrég került hozzám egy szegedi srác, szállítom őt az autómmal, segítek a szüleinek is. Annak idején nekem azt mondták a kórházban, hogy majd jön egy szegedi srác, aki elmondja nekem, mi történik majd velem. Ő ezt nem tette meg, ami nagy csalódás volt. Jövőre azt tervezem, hogy felkeresem a Csongrád megyei iskolákat, ahol osztályfőnöki órákon szeretnék beszélni a gyerekeknek a mozgáskorlátozottak életéről.

– A sok elfoglaltság mellett mit csinál szabadidejében?

– Szeretem az angol és az amerikai focit, az internetet és a könyveket. Néha szervezek összejövetelt nálam a sérült társaimnak, és a régi ismerősökkel is szoktam találkozni, bár ők már mind családos emberek, nehezebb időpontot egyeztetni. A sérülésem óta több barátnőm is volt, jelenleg azonban egyedülálló vagyok. Majd jön a következő!

– Hogyan készül a karácsonyra?

– Nem vagyok az a nagy karácsonyozó, sajnos a húgom sem tud hazajönni Skóciából, ahol dolgozik. Karácsonyi díszekkel azonban már feldíszítettem a házamat: az ünnep fényét nagyon szeretem.
Gorilla, panda és leopárd. Farkas László 1974. július 26-án született Szentesen. Általános iskolába Mindszentre járt, középiskolába Orosházára. Kedvenc itala a sör, de az ízesített fajtákat nem szereti. Kedvenc könyve a Zabhegyező. – Kicsit furcsa a történet, és mindig talál valami érdekeset benne az ember – mondta László. Zenében és ételben mindenevő. A fiatalember több állat képmását tetováltatta a kezére. – Van rajta egy gorilla, egy oroszlán, egy leopárd, egy panda és egy elefánt, amit szerdán csináltattam. A gorilla egy fantasztikus lény, a húgom kedvenc állata pedig a leopárd. A horoszkópom az oroszlán, a panda meg rendkívül laza állat. Imádom az állatokat – mondta a fiatalember.