DELMAGYAR
Csongrád-Csanád vármegyei hírportál
Marco Rossi, labdarúgó-válogatottunk szövetségi kapitánya szeptember 9-én, hétfőn töltötte be a hatvanat. Ez a fizikai életkora. Hogy a szombat éjjel, Düsseldorfban, a Nemzetek Ligája A csoportjának első fordulójában elszenvedett 0-5 után a biológiai pillanatnyilag mennyi, azt megtippelni is nehéz. Ez a Rossi-éra legsúlyosabb veresége (eddig az angoloktól kapott 0-4 volt az), a németek – még NSZK-ként – 1974-ben Dortmundban ugyancsak 5-0-ra tömték ki a mieinket, ennél nagyobb zakót (0-7) pedig egyszer, 1941-ben, Kölnben mértek ránk.
Akkor háború volt – bár, ahogy érzékelem, a kapitány lelkében most is az van. A mérkőzést követően így nyilatkozott: „Szégyenteljes eredmény, szégyellnünk kell magunkat! A legfőbb felelős ilyen esetekben mindig az edző, tehát én. …Három nap múlva már a bosnyákok ellen játszunk, és ha nem tudunk jól reagálni erre a meccsre, akkor el kell tűnnünk a színről.”
Csakhogy nem lehet. Magyar futball lesz, magyar válogatott is lesz, tizenegy vagy húsz új játékos azonban természetesen nem – nem is kell –, a Nemzetek Ligája is folytatódik, jövő tavasszal pedig megkezdődnek a világbajnoki selejtezők. És ez a dermesztő 0-5 visszamenőleges hatállyal nem írja át a közelmúlt eredményeit. Sem azokat, amelyeket az évkönyvek, sem azokat, amelyeket a lelkek rögzítettek.
Más kérdés, ha a kapitány a saját eltűnéséről beszél. A felelősség kapcsán egyértelműen nyilatkozott, de vannak helyzetek, amikor az igazi felelősségvállalás nem az, ha megyünk, hanem az, ha maradunk, és rendbe hozzuk azt, ami korábban működött, de valamikor, valamitől elromlott.
Megítélésem szerint egy edzőnek nem akkor kell távoznia, ha kudarcot vall a csapata, hanem akkor, ha nem lát reményt a javításra.
Ennek számos oka lehet: nem bízik már a fiaiban, úgy ítéli meg, azok nem bíznak benne, esetleg elfáradt, vagy a mester maga, vagy a kapcsolat, hiszen minden főnök-beosztott viszonynak van egy életgörbéje, jobb esetben felfelé ívelő szakasszal, csúccsal, majd nemritkán lejtmenettel. Hogy eme általános felvetések közül bármelyik is érvényes-e a konkrét helyzetre, azt én nem tudom, megtippelni pedig nem szándékozom.
Ahhoz túl komoly a tét. A bosnyákok ellen az A ligában maradás, a vb-selejtezők sorsolásakor a kedvezőbb besorolás, és hogy esetleg mi még, azt talán csak Rossi érzi, látja pontosan. No meg a játékosok, akik segíthetnek neki. A pályán és/vagy a döntéshozatalkor, ha szükséges.