Csoda helyett

Olvasom, hallom, hogy férfijégkorong-válogatottunk világbajnok lett. Minden tiszteletem mellett hadd korrigáljak: az úgynevezett divízió 1/A-tornát nyerte meg az elmúlt héten Bolzanóban, ezzel feljutott a „nagy”, az „igazi” vb-re. Amelyen természetesen nem is álmodhat aranyéremről, célja, vágya a bennmaradás lehet.

A fiúk nem akármilyen mélységből kapaszkodtak fel az első helyre, a házigazda olaszok, majd a zárómérkőzésen a szlovének heroikus legyőzésével – de azt se feledjük, hogy e mélységbe nem kis mértékben éppen ők, illetve a sportág döntéshozói taszították bele csapatunkat! A románoktól – pontosabban a székelyektől – elszenvedett vereséggel, a kilátástalan játékkal, azzal, hogy a meccset követően egyik kulcsemberünk a televízió nyilvánossága előtt bohócnak titulálta Don MacAdam szövetségi kapitányt, aki valóban egy csendesen szemlélődő, mintegy véletlenül a csapathoz csapódó, réveteg bácsinak tűnt.

Mindeme terhet részben ledobva, részben cipelve, de így is, úgy is elviselve, 

Amit ezúttal visszajutásnak is nevezhetünk, hiszen nemzeti együttesünk egy esztendei kihagyással csatlakozik máris az elithez. Korábban háromszor harcolta ki ezt a tagságot, 2008-ban, 2015-ben és 2022-ben, azaz hétévente, most azonban a tavalyi kiesés után egyből sikerült visszakapaszkodni. A feladat innentől, mint fentebb említettük, adott: bent kellene maradni.

A magyar jégkorong jelen állapotában és a nemzetközi konkurencia ismeretében ehhez nem szükséges csoda, „csupán” kiváló teljesítmény, egyéni tündöklések mellett tökéletes közös harci szellem. Ezzel már egyenrangú ellenfelei lehetünk az ugyancsak a kiesés ellen hajtó riválisoknak.

A hazai hoki ugyanis nagykorúvá vált. Nem mindennapi emelkedési pálya eredményeként. Kereken három évtizede, 1994-ben még a C csoportban, azaz a harmadik vonalban is csak az utolsó szalmaszálat elkapva ragadtunk meg. A bolgárok legyőzése kellett ehhez a felvidéki, szlovákiai Iglón, és a győztesnek kijáró himnusz után Szeles Dezső szövetségi kapitány fanyar öniróniával jegyezte meg: „Nagyon szép és hosszú volt a Himnuszunk. Bár ilyen hosszú lenne a jeges idényünk is!”

Nos, azóta sokkal hosszabb lett. Nemcsak nemzeti fohászunknál, hanem a legkimerítőbb Wagner-operánál is. Arról nem is beszélve, hogy jövőre nem a szövetségi kapitánnyal is küzdve, hanem vele, MacAdam utódjával együtt lehet és kell célba érni.