Hajrá, mindenki!

Volt egy álomforgatókönyvem Szoboszlai Dominik bemutatkozására a Premier League-ben: ő szerzi a Liverpool győztes gólját a Chelsea elleni vasárnapi, londoni idénynyitón, a vendégtábor máris skandálja, strófába foglalja a nevét. Ez így persze túl szép lett volna. De volt néhány rémálom-forgatókönyvem is: Klopp mester nem is jelöli a kezdőbe, vagy ha igen, ziccert ront, labdát veszít a középpályán, amiből kontrázva a hazaiak vezetést szereznek vagy nyernek, lecserélik, és a többi.

A valóság a kettő között állt meg – de nem félúton, ennyire hadd legyek elfogult. Szoboszlai kezdett, és végig a pályán maradhatott – miközben például Salahot is levették –, néhány remek megmozdulással jelezte, hogy igenis itt, a csúcsfutballban a helye, ha látványos szólója után Jota nem rúgja el előle túl mohó módon a labdát, ő talán még egyet tol rajta befelé, és lövőhelyzetbe kerül. Más kérdés, hogy amikor jó huszonhárom méterről, középről tüzelhetett volna, udvariasan – és pontatlanul – passzolt, egyébként is érződött rajta némi elfogódottság.

Persze érthetően, hiszen ilyen szintű klubban és ligában kulcsjátékosnak szerződtetett magyar labdarúgó legutóbb akkor mutatkozott be, amikor Puskás Ferenc a Real Madrid vagy Kubala László, Kocsis Sándor és Czibor Zoltán a Barcelona dresszét öltötte magára. Azokat a mérkőzéseket, magasba szökő karriereket azonban a „disszidensek” agyonhallgatása miatt itthon senki sem követhette.

Miközben egyesek orrfacsaró verejtéket izzadva igyekeznek bizonyítani, hogy nincs minek örülnünk, nincs miért, kiért szorítanunk, mert Szoboszlai sikerének semmi köze a magyar futballhoz. Szerintem is „legfeljebb” annyi, hogy Magyarországon, magyar gyerekként született, magyar apuka vitte ki először magyar futballpályára, magyar oviba és iskolába járt, ott is focizott a magyar srácokkal, tizenhat éves koráig magyar klubokban, a Videotonban, a Főnixben és az MTK-ban cseperedett, csiszolódott, a magyar válogatottban szerzett harminckét mérkőzésen hét gólt, magyar a menedzsere. Nagyjából ennyi. Ja, és a lelke is magyar, de ezt végképp hiába bizonygatnám a hivatásos ellendrukkereknek.

Akik most éppen egy újabb, felemelő közösségi és sportélménytől fosztják meg magukat. Úgyhogy nekik is hajrá! Csinálják, ha jólesik! Hiszen, miként a szurkoló, úgy az ellenszurkoló is alanyi jogon elfogult és elvakult.