Vova rajtja

A szurkoló mindig reménykedik. Mindegy, hogy iksz vált ipszilont, hogy formán kívül lövöldözget az átlövő vagy megalszik a tej a beálló szájában középen, a védők darálójában, ő mindig talál kapaszkodót. A jelenlegi mentsvárat Golovin Vlagyimirnek, vagy ahogy a fél ország becézi, Vovának hívják.

Bevallom,

nem emlékszem itthon olyanra, amikor a szurkolók drapériát gyártottak a debütáló szövetségi kapitány tiszteletére.

Illetve elnézést, Ljubomir Vranjest már kinevezték a magyar férfikézilabda-válogatott és a Veszprém edzőjének, amikor a bosnyák–svéd szakember még aktuális csapatával, a Flensburggal látogatott Veszprémbe egy BL-meccs­ erejéig, és amint a hangosbemondó kiejtette a nevét a bemutatásnál, a közönség biztató szimpátiatapssal jelezte, hogy alig várja a veszprémi munkásságát.

Aztán láttuk, mi lett a vége: Vranjes a rövidre nyúlt magyarországi pályafutása során alulmaradt a Veszprémmel a Szeged elleni bajnoki döntőben, a nevesincs Skjern ellen már a nyolcaddöntőben kiesett a BL-ben, végül egy hazai fiaskó és a közönség hangos „Auf wie­dersehen!” rigmusa vetett véget Vranjes itthoni korszakának.

Golovin más, több szempontból is. A Portugália elleni meccs előtt az „Üdv a fedélzeten, Vova!” drapéria szeretetteljes fogadtatás a szurkolók részéről, felér egy veszprémi biztató tapssal, sőt, több is annál. Golovint kedvelik a szurkolók, de speciel önmagában ez a tény még nem reményt keltő. Ám ahogy a játékosaival bánik, az annál inkább! Főleg az elődje, az érzékenységét ügyesen palástoló, a szigorba „menekülő” Elek Gáborhoz képest hatalmas a kontraszt.

Golovin Vlagyimir az amúgy nem világverő, az európai középmezőnyt alulról súroló Portugália elleni Eb-selejtezőn mutatkozott be a női kézilabda-válogatott élén, és a testbeszéde arról árulkodik, hogy ő tényleg önbizalmat akar fecskendezni a játékosokba. Minden gól, ügyesen vagy kevésbé precízen végrehajtott figura után dicsért, a hüvelykujjával jelezte, hogy tetszett neki az, amit látott. Végigbeszélte, végigmagyarázta a tíz góllal megnyert meccset, mindeközben az volt az ember érzése, hogy végig szeretgeti a saját, olykor hibázó játékosait.

Ki tudja, ez a felfogás vajon mire vezet, eredményesebb lesz-e a Vova-korszak, mint az elődjéé vagy sem. Nyilván a decemberi világbajnokság árazza be a szeretetre épülő pedagógia sikerét.

Csodálkoznék, ha Vova és a játékosok kölcsönhatásából nem születne valamilyen szép, felemelő sikertörténet.