jegyzet

2019.09.04. 06:30

Bosszúvágy

Pajor-Gyulai László

Csinál olykor hülyeséget az ember. Különösen, amikor felmegy a vérnyomás, és a düh elhomályosítja az elmét – arról viszont még nemigen hallhattunk, hogy valaki bosszúból akart volna magyar válogatott lenni. Ezzel ütve sebet annak a nemzetnek a lelkén, amelyet amúgy szívvel-lélekkel a sajátjának vall, és amikor saját bevallása szerint gyerekkorában rugdosta a labdát, arról álmodozott, hogy annak a himnuszát hallgathatja majd egyszer az ország címerével a mezén.

Adrian Rusról van szó, aki Szatmárnémetiben, vegyes házasságból született, ott is futballozott egészen 2015-ig, amikor is húszévesen ájultan esett össze az utcán. Kivizsgálták, és a negatív leletek dacára klubjának orvosa nem engedte játszani. Ekkor gondolt egyet, átjött Magyarországra, előbb Fehérgyarmaton, majd Balmazújvárosban építette a karrier­jét, és két év múlva már az NB I-ben találta magát. Egy magyar szívspecialista megnyugtatta, nincsenek komoly egészségügyi gondjai, mire ő megharagudott Romániára, ahol abba akarták hagyatni vele a futballt.

Nálunk viszont segítségre talált, és fűtötte a bosszúvágy: felvette a magyar állampolgárságot, és megcélozta a válogatottságot is.

Mindezt ő mesélte így. Időközben a Mol Fehérvár labdarúgója lett, itthon nem kapott meghívót, Romániából viszont igen, az U21-es csapat alapembere lett, majd a nyáron kiderült, Cosmin Contra szövetségi kapitány a felnőtteknél is számítana rá.

A román szövetség pedig az UEFA­-hoz fordult, mert szerinte a fehérváriak lényegében megzsarolták a futballistát, hogy ha nem a magyar válogatottat választja, akkor itt elvágja magát – és lám, amint megjött a meghívó Romániából, emberünk a következő hétvégén máris az NB III-as csapatban szerepelt. A magyar klub nyilatkozatban kérte ki magának a feltételezést, aztán Rus a román szövetség honlapján finomított: nyomás nem volt, de óhaj igen, bár őt ez nem érdekli.

Számára ugyanis csak Románia a fontos. „Százszázalékosan román vagyok, a szüleim románok, és nagyon örültek, amikor megkaptam a behívót a román válogatottba. Édesanyám nagyon izgatott lett a hír hallatán, el is sírta magát, és meg is értem. Amikor a román himnuszt játszották a korosztályos Európa-bajnokságon, olyan érzés volt számomra, amit azelőtt soha nem éreztem.”

Komolyan venni lehetetlen, legfeljebb sok sikert kívánhatunk Rus sporttársnak. És ép erkölcsi érzékkel aligha bánhatjuk, hogy a magyar válogatottságnak a közelébe sem került.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!