Gyász

2024.07.23. 09:33

Elhunyt a magyar tőrvívás meghatározó alakja

Rövid betegség után, 75 éves korában elhunyt Solti Antal, a magyar tőrvívás meghatározó egyénisége.

MW

Solti Antal

Forrás: Nemzeti Sport

Fotó: Tumbász Hédi

A Magyar Vívószövetség (MVSZ) honlapjának keddi beszámolója felidézi, hogy Solti – aki Hátszegi Hatz Józseftől leste el a szakág fortélyait – a Budapesti Honvédnál kezdte az edzősködést. Tanítványai között volt Orosz Gyula, Szelei István, László Dezső, Pál Gábor és Tuschák Katalin is. Ő érte el, hogy a tőrvívás is helyet kapjon a Semmelweis utcai „szentélyben”.

Az MTK-ba már ismert és sikeres edzőként került, és Szőcs Bertalannal közösen az ország egyik legerősebb tőrszakosztályát építette fel. Ekkor már a válogatott mellett is dolgozott. Azokban az esztendőkben került a „kezei közé” Mohamed Aida, aki világbajnoki ezüstérmével és olimpiai negyeddöntőivel a magyar tőrvívás utóbbi negyven évének legeredményesebbje lett. 

Negyven évig alkottak edző-tanítvány párost, függetlenül attól, hogy Mohamed melyik klubban vívott, illetve hogy a mester melyik szakosztályban dolgozott.

Soltinak szintén elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy a Ferencváros vívószakosztályt alapított, ezért az MVSZ mellett az FTC is saját halottjának tekinti.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!