Hirdetés

3 órája

Hogyan szerettessük meg a klasszikusokat gyermekeinkkel?

A klasszikus irodalom nemcsak a tananyag szerves része, hanem a gyerekek kulturális és szellemi fejlődésének alapköve is lehet – feltéve, hogy megszerettetjük velük azokat. Sok fiatal ugyanis elfordul ezektől, mert úgy gondolják, ezek a művek régimódiak, unalmasak, vagy éppen nehezen érthetőek. Ez pedig különösen igaz a kötelező olvasmányok esetében.

PR cikk

Forrás: 123RF.com

Pedig ezek az alkotások – csakúgy, mint a kortárs regények – izgalmas kalandokat, tanulságos történeteket és mély emberi érzéseket hordoznak, amelyek kortól függetlenül képesek megragadni a figyelmünket. De hogyan érhetjük el, hogy gyermekeink ne csak olvassák, hanem valóban élvezzék is a klasszikusokat?

Válasszuk ki együtt a könyvet!

A gyerekek sokszor éppen azért nem olvassák szívesen a kötelező olvasmányokat, mert azok kötelezőek. Ha viszont először elmegyünk együtt egy könyvesboltba, és lehetőséget adunk nekik, hogy részt vegyenek az első klasszikus olvasmányuk kiválasztásában, könnyebben felkelthetjük az érdeklődésüket. Beszéljünk velük a különböző lehetőségekről: melyik történet szól kalandokról, barátságról vagy éppen egy olyan történelmi korszakról, ami érdekli őket? Ha a gyerekek érzik, hogy van beleszólásuk a döntésbe, valószínűbb, hogy lelkesebben nyúlnak a könyvhöz. Innen pedig már csak egy ugrás, hogy a hasonló jellegű klasszikusokat is örömmel forgassák. 

Tartsunk közös felolvasást!

Egy-egy klasszikus mű megértése gyakran nehezebb lehet a gyerekek számára, különösen akkor, ha a nyelvezet régies vagy a történet bonyolultabb. Az ilyen kihívásokat közös felolvasással könnyedén áthidalhatjuk. Ilyenkor alkalmunk van arra, hogy megálljunk és megbeszéljük az eseményeket, karaktereket, vagy akár arra is, hogy összehasonlítsuk a történetet a modern világgal. Ezáltal nemcsak az olvasás válik közösségi élménnyé, de a gyerekek kérdéseire is választ adhatunk, ami segít elmélyíteni a megértést.

Kössük össze a mai világgal

Ezzel a gondolattal pedig át is kanyarodhatunk a következő tanácsunkhoz. A klasszikus irodalom gyakran foglalkozik olyan örök érvényű témákkal, mint a szerelem, barátság, bátorság vagy éppen az árulás. Beszéljük meg gyermekeinkkel, hogy ezek a témák miként jelennek meg a mai világban! Hogyan kapcsolódnak a kötelező olvasmányok például a filmekhez, amelyeket szívesen néznek, vagy a játékokhoz, amikkel játszanak? Ha párhuzamot találunk a klasszikusok és a modern kultúra között, azzal könnyebben közel hozhatjuk hozzájuk a régi történeteket.

Filmezés: klasszikusok a képernyőn

Számos klasszikus műből készült film- vagy sorozat adaptáció, amely látványvilága és modern eszközei képesek a gyerekek figyelmét is megragadni és hosszabb időn át fenntartani. A filmek gyakran segítenek vizuálisan értelmezni a történetet, és olyan részleteket is kiemelhetnek, amelyeket a gyerekek az olvasás során nehezebben vettek észre. Miután megnéztük a filmet, akár össze is hasonlíthatjuk a könyvvel. Mi az, ami kimaradt? Milyen eltérések vannak? Melyikben mi tetszett jobban? Ezáltal mélyebb megértést alakíthatunk ki a mű iránt. Fontos azonban, hogy a filmek ne váltsák ki az olvasást, különösen igaz ez a kötelező olvasmányok esetében. 

Hagyjunk időt az értelmezésre!

A klasszikusok megértése nem mindig megy azonnal. Fontos, hogy ne sürgessük a gyerekeket, hanem hagyjuk, hogy a saját tempójukban haladjanak. Biztosítsunk nekik elegendő időt arra, hogy elgondolkodjanak a történeten, és kérdéseket tegyenek fel. Akár beszélgetéseket is kezdeményezhetünk az olvasottakról: mit gondolnak a főhős döntéseiről? Hogyan reagálnának hasonló helyzetben? Ezzel nemcsak az olvasási élményt mélyíthetjük el, hanem kritikus gondolkodásukat is fejleszthetjük. Ehhez persze nekünk is fel kell egy kicsit készülnünk, lehet, hogy újra is kell olvasnunk pár régen forgatott könyvet. 

A klasszikus irodalom megszerettetése a gyermekeinkkel tehát egyáltalán nem lehetetlen, ám türelmet és kreativitást igényel. Az itt felsorolt módszerek viszont garantáltan segíthetnek abban, hogy az olvasás ne csak kötelesség, hanem valódi élmény legyen a számukra. Ha pedig sikerül kialakítanunk bennük az irodalom iránti szeretetet, azzal egész életükre szóló ajándékot adhatunk nekik.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában