Hirdetés

2024.07.29. 13:49

A sportbajnokságok és a Toldi verseny a gyermekeket erőre és kitartásra tanítja – A leggyengébb is a legerősebb tagja a 27. ÁGOTA® Tábornak

Az egyéni- és csapatsportok is előtérbe kerültek a 27. ÁGOTA® Táborban. A 800 gyermek kipróbálhatta magát a fociban, a csocsóban, a pingpong- és szkander bajnokságokon, valamint a Toldi versenyen is, ahol az erejüket és kitartásukat kellett megmutatniuk. A programok célja, hogy a gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalok megtapasztalják azt, hogy a leggyengébb is a legerősebb tagja a közösségnek.

PR cikk

Fotó: Karnok Csaba

A családból kiemelt és veszélyeztetett fiatalok ügyével foglalkozó ÁGOTA® Alapítvány és együttműködő partnere, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatója a szervezője annak az egyedülálló tábornak, amelyet a résztvevő gyermekek csak úgy emlegetnek, tíz napos mennyország. Az ÁGOTA® Tábor negyedik napja újabb izgalmakat tartogatott minden fiúnak és lánynak. Csapat és egyéni sportokban kellett megmutatniuk magukat a fiataloknak. A foci, nemcsak a világ lengépszerűbb sportága, hanem az ÁGOTA Közösség gyermekeinek nagy kedvence is. Két helyszínen is folyamatosan mentek az izgalmas mérkőzéseknek, ahol a szurkoló fiatalok és önkéntesek hangjától volt hangos a pálya.

Az ÁGOTA Tábor labdarúgóbajnokság izgalmas pillanatait az alábbi videó eleveníti fel:

A nagy hagyományokra visszatekintő a Toldi verseny vettek részt a táborozók. A kihívás több számból áll össze, amelyekben minden jelentkező egyénileg mutathatta meg, mennyi akaraterő és kitartás lakozik benne, az első feladat egy vízzel teli vödör kitartása volt.

Ennek a versenynek az az üzenete táborozók számára, hogy megtapasztalják azt: a leggyengébb is a legerősebb tagja a közösségnek. A döntőig menetelő 17 éves Csóka Márk, már harmadik alkalommal nevezett be a Toldi versenyre. 

A vödör kitartásánál két perc felet teljesítettem. Fantasztikus a hangulat, lelkesítő számomra, hogy mindenki nekem drukkol. Jó érzés a döntősök között lenni

– mesélte örömmel.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában