Pozsony

2024.09.06. 20:16

Visszatért az ellene elkövetett merénylet helyszínére a szlovák kormányfő

Robert Fico szerint az ellene elkövetett merénylettel kapcsolatban elsősorban annak hátterét és az elkövető indítékait kell megvizsgálni, mivel a merénylő csak „eszköz” volt valakinek a kezében – a szlovák kormányfő erről Nyitrabányán (Handlová), a májusi merénylet helyszínén beszélt, ahová először tért vissza egy munkalátogatás keretén belül pénteken.

MW

Robert Fico szlovák kormányfő Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján a Karmelita kolostorban 2024. január 16-án

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

Robert Fico a helyszínen újságíróknak nyilatkozva azt mondta: nincs utólagos traumája az ellene elkövetett merénylet miatt, nem foglalkoztatja a merénylő személye, nem vágyik bosszúra, s nem fog egyéni kártérítést igényelni, megbocsájtott neki, mivel a támadó „csak egy eszköz volt valaki másnak a kezében”. 

A szlovák kormányfő szerint az ügyben elsődlegesen nem azt kell vizsgálni, hogy ki hibázott a merénylet során, hogy a testőrök mulasztottak-e, hanem

 a merénylet hátterét és az elkövető indítékait. 

„Mindenekelőtt azt kell elmondanunk a nyilvánosságnak, hogy mi is történt valójában, mert az ellenzék azt szeretné, hogy azzal foglalkozzunk, hogy a testőrök mulasztottak-e vagy nem, holott itt más probléma van, az, hogy valaki politikai gyűlöletből meg akarta gyilkolni a kormányfőt. Nem Robert Ficóról beszélek, hanem a Szlovák Köztársaság kormányfőjéről” – fogalmazott Robert Fico, akinek szavait a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség idézte. 

A merényletről készülő jelentés a tervek szerint még az őszi hónapok során a pozsonyi parlament elé kerül. 

A kormányfő pénteken ezzel kapcsolatban elmondta: vizsgálat tárgyát képezi az is, hogy ki mindenkivel kommunikált a merénylő, és fel kell tárni a tavaly szeptemberi választások óta eltelt időszak eseményeit, mivel – mondta – az ellenzék és a média egy része nem volt hajlandó elfogadni a parlamenti választás eredményeit. Kijelentette: a merénylő egy ellenzéki aktivista volt, akit „rendszerszinten terjesztett gyűlölet” motivált.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában