Nyári kalandok

2024.08.14. 22:06

Sikeresen működnek az Erzsébet-táborok, turnusonként háromezer táborozó kapcsolódhat ki a Balatonnál

Sikertörténetnek nevezte az Erzsébet-táborok programsorozatát a zánkai táborban szerdán tartott sajtótájékoztatóján a Honvédelmi Sportszövetség elnöke. Simicskó István közölte: a kezdetektől ez év végéig hozzávetőleg 1 millió 400 ezer táborozó vesz részt a programsorozatban.

MW

Gyerekek az újraélesztést gyakorolják a zánkai Erzsébet-táborban

Forrás: MTI

Fotó: Bruzák Noémi

A KDNP parlamenti frakcióvezetője elmondta, 2012 óta rengeteg élmény vár a táborozókra, akik kipróbálhatják egyebek mellett a sárkányhajózást, részt vehetnek különböző erőpróbákon, valamint a Honvédelmi Sportszövetség programjain, mint például a lövészet, az evezés vagy a szimulátorok használata.

Hetente turnusonként háromezer táborozó kapcsolódhat ki a Balatonnál, ahol szerdánként tíz héten át a Hősök napja programsorozaton mutatkozik be a Magyar Honvédség, a Honvédelmi Sportszövetség, a rendőrség, az Országos Mentőszolgálat, a tűzoltóság és katasztrófavédelem, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága, valamint a Terrorelhárítási Központ és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata.

Az idén először a Készenléti Rendőrség munkatársai is interaktív bemutatókat tartanak. A rendezvény több ezer gyermek számára nyújt lehetőséget arra, hogy olyan hivatásokat ismerjenek meg, amelyek közül esetleg később ők is választhatnak – jelezte Simicskó István.

SIMICSKÓ István
Simicskó István, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke, a KDNP parlamenti frakcióvezetője lövészeten vesz részt a zánkai Erzsébet-táborban 
Fotó: Bruzák Noémi / Forrás:  MTI

Elmondta, a Honvédelmi Sportszövetség 2018-ban csatlakozott az Erzsébet-táborokat szervező Erzsébet Alapítvány által hetente megszervezett Hősök napja programsorozathoz.

Közölte: a Honvédelmi Sportszövetség, amely köztestületként működik, 2017-ben alakult, 560 tagszervezete van és öt honvédelmi sportközpontot működtet.

Darabánt Judit, az Erzsébet Alapítvány kommunikációs igazgatója elmondta, hogy a Hősök napja mellett a zánkai és a fonyódligeti táborban heti rendszerességgel megrendezik a tudomány és a kultúra napját, valamint sportnapot is tartanak.

A programok küldetése, hogy közösséget teremtsenek, valamint az iskolai tanulmányokat is támogassák

 – fűzte hozzá.

Közölte: a táborokban a gyerekek teljes ellátást kapnak, és ingyenesen utazhatnak vonattal a lakóhelyük és a tábor között.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában