Erőszak

2024.08.13. 10:15

Gyilkossági kísérlettel vádolták meg a londoni késelőt, Törökországban is késes támadás történt (frissült)

Gyilkossági kísérlettel vádolták meg kedden azt a férfit, aki előző nap késsel megsebesített egy gyereket a londoni Leicester Square-en – írja az MTI.

MW

A rendőrség által elkerített terület a londoni Leicester téren elkövetett késes támadást követően 2024. augusztus 12-én

Forrás: MTI/AP/PA

Fotó: James Manning

A 32 éves, Ioan Pintaruként azonosított román állampolgár kedden jelent meg a westminsteri bíróság előtt, ahol gyilkossági kísérlettel, valamint szúró- és vágófegyver birtoklásával vádolták meg.

 A férfi hétfőn délelőtt késsel támadt egy tizenegy éves kislányra és anyjára a brit főváros turisták körében népszerű központjában, a Leicester Square egyik teaboltja előtt. A támadót az egyik alkalmazott és az ott tartózkodók a földre teperték, és a rendőrség kiérkezéséig ott tartották.

 A helyszínről egy húsvágókés is előkerült.

Szerencsére az emberek közbeléptek, ami megakadályozta, hogy a gyerek további sérüléseket szenvedjen

– közölte az ügyész a bíróság előtt a támadás körülményeit ismertetve. Elmondása szerint a támadó megközelítette a kislányt, fejfogást alkalmazva lefogta a gyereket, majd nyolcszor megszúrta egy késsel, súlyos sebesüléseket okozva. 

A kislányt kórházba szállították, ahol plasztikai beavatkozásra is szüksége volt az arcán, a vállán, a csuklóján és a nyakán ejtett sebek miatt

 – tette hozzá.

Az ügyészek „véletlenszerű támadásnak” minősítették az esetet, a vádlottat a következő, szeptember 10-ére kiírt bírósági tárgyalásáig vizsgálati fogságban tartják.

Az első hírek szerint a kislány 34 éves édesanyja is megsebesült a támadásban, de később kiderült, hogy a nőn kislánya vére volt. A kislány sebei nem életveszélyesek. A rendőrség szerint nem terrortámadás történt, és a feltételezett elkövetőnek nincsenek bűntársai. A rendőrség szerint a férfi vélhetően nem ismerte áldozatait.

Több embert megsebesített egy késelő Törökországban

Legkevesebb öt embert megsebesített egy késes támadó Törökországban, Eskisehirben.

Ali Yerlikaya török belügyminiszter szerint a 18 éves támadót őrizetbe vették. A támadás indítéka egyelőre nem ismert. Az áldozatok közül hárman intenzív osztályon vannak.

A támadást a késelő saját maga rögzítette, és a helyi média által közzétett felvételen az látható, hogy a mellkasán a szélsőjobboldali körökben elterjedt, náci eredetű fekete nap szimbólumát viseli. A DHA hírügynökség által közzétett videón az elkövető maszkban és sisakban látható, amint egy közparkban késsel a kezében emberek felé rohan.

Ezernél is több embert vettek őrizetbe Nagy-Britanniában az erőszakos rendbontások nyomán

Ezernél is több embert vettek őrizetbe Nagy-Britanniában a gyújtogatásokkal, fosztogatásokkal, valamint migránsok és muszlimok elleni, rasszista támadásokkal is kísért erőszakos rendbontások nyomán – közölte kedden a brit rendőrség.

A hatóságok eddigi összesítése szerint 1024 embert vettek őrizetbe és 575 esetben történt vádemelés.

Az őrizetbe vett személyek között van egy 69 éves férfi, akit rongálással vádolnak Liverpool városában, de egy 11 éves belfasti fiú is. Egy 13 éves lány pedig bűnösnek vallotta magát garázdaság vádjában a basingstoke-i bíróságon a helyi ügyészség szerint. A lány július 31-én szemtanúk szerint egy menekültszállás ajtaját püfölte és rugdosta.

Ez a riasztó incidens igazi félelmet keltett azok között, akiket ezek a gazemberek kiszemeltek maguknak és különösen aggasztó tudomást szerezni arról, hogy egy ilyen fiatal lány részt vett ebben az erőszakos rendbontásban” – hangoztatta Thomas Power ügyész.

Nagy-Britannia-szerte több településen is azután kezdődtek erőszakba torkolló tüntetések és tiltakozóakciók, hogy az északnyugat-angliai Southportban július 29-én egy rendezvényen három kislányt halálra késelt, majd nyolc gyermeket és két felnőttet is megsebesített egy közeli faluban lakó, ruandai szülőktől született 17 éves brit fiú.

Noha a fiút az incidens után elfogták és vádat emeltek ellene, a demonstrálók a közösségi oldalakon megjelent „Elég volt” jelszóval bevándorlásellenes gyűléseket szerveztek, majd többször és több helyen is összecsaptak a rendőrökkel miközben kirakatokat törtek be, boltokat fosztottak ki, illetve migránsok lakta szállodaépületeket rongáltak meg vagy gyújtottak fel.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában