Az Igazság órája

2023.09.23. 10:47

Fricz Tamás: Ukrajna átlépte a vörös vonalat (videó)

Lehet, hogy Gyurcsány Ferenc még 20 évet szeretne a politikában, de az emberek azt mondják, hogy az ő kormányzásából már eleget, sőt túl sokat láttak.

MW

Bolgár parasztgazdák tüntetnek az ukrán gabona behozatali tilalmának megszüntetése miatt Dragomanban 2023. szeptember 18-án. A kormány intézkedése miatt országszerte blokádokkal tiltakoznak a gazdák Bulgáriában

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Vaszil Donev

Magyarország, Lengyelország és Szlovákia az Ukrajnával kialakult gabonavitában védi a saját gazdasága érdekeit, a polgárai érdekeit, életszínvonalát, jólétét – jelentette ki Az Igazság órájában, az Alapjogokért Központ és a Hír FM közös műsorában Fricz Tamás politológus.

Van egy határ, ami után nem mondható el, hogy minden megengedhető Ukrajnának, ez egy vörös vonal, amin túllépett Ukrajna – mondta, utalva arra, hogy Kijev beperelte ezt a három uniós országot, mert nem engedik be piacukra az ukrán gabonát.

Brüsszel elárulta az európai gazdákat, noha arra lenne hivatott, hogy az európaiakat képviselje – hangsúlyozta Zila János, a központ elemzője azzal kapcsolatban, hogy az Európai Bizottság Ukrajna oldalára állt a vitában a tagállamokkal szemben. Kifejtette: akik nagy hasznot húznak az ukrán gabonából, azok amerikai, holland, francia és egyéb nyugati óriáscégek, befektetési alapok.

Az unió nem az ukránokat, hanem ezeket a multikat védi – tette hozzá.

Azt még elképzelni is szörnyű lenne, ha Gyurcsány Ferenc nemhogy 20 évre, hanem mondjuk egy hónapra kormányfő lenne Magyarországon – jegyezte meg Fricz Tamás a volt miniszterelnök azon kijelentéséről, hogy még 20 évre tervez a politikában. A politológus szerint elkeserítő, hogy ez az ember még itt van a magyar politikában. Az őszödi beszéd kiszivárgása utáni brutalitások kapcsán idézte a Balsai-bizottság megállapításait, miszerint 2006 őszén, a Gyurcsány-kormány idején politikai indíttatású terrorcselekmények történtek Magyarországon. Felelősségre vonás mégsem történt – jegyezte meg.

Zila János kifejtette: lehet, hogy Gyurcsány még 20 évet szeretne, de az emberek, a választópolgárok azt mondják, hogy az ő kormányzásából eleget, sőt túl sokat láttak.

Pontosan emlékeznek rá, hogy a volt miniszterelnök becsapta őket és tönkretette az országot. Akkor emelték többszörösére a gáz és az áram árát, befagyasztották a béreket és a nyugdíjakat és sorra jöttek a megszorítások.

Az Igazság óráját itt tekinthetik meg:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában