november 30-ig

2021.09.07. 19:54

Pedofilgyanú: meghosszabbították a gyulai jobbikos letartóztatását

November 30-ig biztosan letartóztatásban marad az a gyulai férfi, korábbi jobbikos önkormányzati képviselőjelölt, aki ellen gyermekpornográfia bűntett és más bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a rendőrség.

Dr. B. Nagy Barbara, a Békés Megyei Főügyészség sajtószóvivője arról tájékoztatta a Beol.hu hírportált, hogy a gyanúsított valóban jelenleg is letartóztatásban van; a kényszerintézkedés meghosszabbított határideje 2021. november 30-a. A sajtószóvivő hangsúlyozta, egyéb kérdésekre a nyomozás érdekeire tekintettel nem áll módjában választ adni.

Augusztus elején robbant ki az ügy Gyulán, amely szerint gyermekpornográfia bűntett és más bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a rendőrség egy helyi férfi ellen. Akkor arról írtunk, helyben úgy tudják, hogy bilincsben vitték el otthonából a gyulai sportélet egyik ismert alakját, aki a 2019-es önkormányzati választáson a Jobbik egyik képviselőjelöltje volt. A Pesti Srácok információi szerint akkor még csak annyit lehetett tudni, hogy valamit találtak a férfi számítógépén, és vélhetően akár pedofil bűncselekmény lehet a háttérben.

Később kiderült, sokan sejtették, hogy valami nincs rendben a férfival, időnként agresszív és arrogáns volt, a gyerekek egy része is tartott tőle emiatt, nem beszélve a különböző, enyhe kifejezés szerint is ellentmondásos dolgairól.

Ezt támasztotta alá a Pesti TV Az Ügy című oknyomozó műsora is. A riporter beszélgetett olyan érintettekkel, akik közelről ismerték H. Lászlót, vagy azért mert a gyermeküket tanította, vagy azért mert a közelükben éltek. Mint a Magyar Nemzet és a Pesti Srácok megírta, az Ügy stábja hosszasan beszélgetett azokkal a szülőkkel, akik több mint húsz évvel ezelőtt H. László miatt menekítették ki fiukat az egyik gyulai szakközépiskolából. Egyértelmű fogdosásról, molesztálásról, tanári hatalommal és fizikai helyzetelőnnyel való visszaélésekről számoltak be a tévének és nem csak a saját fiuk esetében – idézte fel a hírportál.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában