Bátrak, hősök, sikeresek

2019.10.26. 10:48

Megmenthető lett volna az ezeréves Magyarország területének kétharmada

1919-ben ezekben a hónapokban egy sor felkelés tört ki a nyugati országrészben. A zömmel civil lakosokból álló hazafiak nem egy esetben sikerrel űzték el a betolakodó idegen katonákat, ennek köszönhető, hogy sok település bekebelezésük helyett Magyarországhoz tartozik. De vajon akkor mi sarkallta ellenállásra a magyarokat? – egyebek mellett erről is nyilatkozott portálunknak Botlik József történész, egyetemi tanár, a téma egyik legelismertebb kutatója.

Szakács Árpád

Forrás: MW

Száz évvel ezelőtt Nyugat-Magyarországon egy sor fegyveres felkelés tört ki a trianoni diktátum által meghúzott határok miatt. Az ellenállás érdekessége, hogy aktívan részt vett bennük a civil lakosság. Mi késztette erre a hősi önfeláldozásra a kor emberét?

Mindenekelőtt az, hogy a saját kezükbe kell venniük az életük, a javaik, a szülőföldjük védelmét, mert már 1918 októberének végén, az úgynevezett őszirózsás forradalom napjaiban megtapasztalták, hogy Károlyi Mihály kormányára nem számíthatnak.

A valójában államcsínnyel hatalomra jutott „vörös gróf” – aki méltán kapta meg ezt a jelzőt – bűnös módon nem az akkor legfontosabb magyar sorskérdés megoldásával foglalkozott.

Miközben jól tudta – hiszen a sajtó és különféle kiadványok ezt közölték –, hogy az akkor megalakult és addig soha nem létezett csehszlovák állam és délszláv királyság, illetve különösen Ó-Románia milyen hatalmas magyarlakta területekre tart igényt.

A ma is uralkodó kommunista történelemszemlélet azt igyekszik sugallni, hogy Károlyi Mihály 1918-ban már semmit nem tehetett az összeomlás ellen. Egyetért ezzel?

Az Osztrák–Magyar Monarchia összeomlása ellen valóban nem tehetett semmit, de

a történeti Magyarország területe legalább kétharmadának a megmentésére igenis lett volna lehetőség.

Ehelyett mit tesz Károlyi Mihály és kormánya?

Vakon bízik a pacifizmusban, az antanthatalmak béke­szólamaiban, az igazságos rendezésben. Ekkor még egyetlen idegen katona sem tartózkodik a Magyar Királyság területén, sőt a Károlyi-féle államcsíny napján a Monarchia balkáni hadsereg-parancsnoksága Szerbia megszállt fővárosában, Belgrádban állomásozik. Eközben az antanthatalmak és a Monarchia között már zajlanak a padovai fegyverszüneti tárgyalások, amikor 1918. november első napján a kormány utasítására Linder Béla hadügyminiszter elrendelte az olasz, az orosz és más hadszínterekről hazaérkező alakulatok lefegyverzését. Ezzel

Károlyi Mihály és kormányzata történelmi bűnt, hazaárulását követett el, mert nem szervezte meg a nemzet önvédelmét.

Diplomáciai úton már semmi esély nem volt a kérdés rendezésére?

Akkor lehetett volna, ha az ország erőt mutat, keményen szembeszáll a hódítókkal, akiknek a létszáma valójában nem volt jelentős, a területrabló becsvágyuk viszont – mint fentebb mondtuk – annál nagyobb. A Károlyi-kormányzat 1918. november első napjától december végéig a harcterekről hazatérő több mint másfél millió magyarországi katonát szerelt le. A bécsi hadi levéltári adatok szerint 826 ezer (!) volt közülük a magyar. Közben 1918. november elején körülbelül négyezer csehszlovák, Erdélybe négy-ötezer román katona tört be, hogy elfoglalja a fent említett hatalmas területeket. Az ellenség hadereje december 10-ére körülbelül 8, illetve 15 ezer főre emelkedett.

Le kellene már számolni a kommunista történetírás ma is terjedő nagy hazugságával, miszerint a magyar katona nem akart a hazájáért, a szülőföldjéért harcolni a területrablókkal szemben.

Milyen egyéb felkelések voltak még?

Elsőként mindenképpen szólni kell a Kolozsváron 1918 decemberében felállított Székely Hadosztályról, amelyet Kratochvil Károly ezredes, az Erdélyi Katonai Kerület parancsnoka szervezett meg, szinte titokban, mivel a Károlyi­-kormány a seregtest felállítását kezdetben alig, később egyáltalán nem támogatta. A mintegy 13 ezer fős hadosztály az 1919. április 16-án indult általános román támadásig tartóztatta fel az ellenséges csapatokat a történeti Erdély nyugati határszakaszán.

A magyar lakosság is számos helyen ellenállt, tüntetett az idegen megszállók ellen.

Ennek következtében 1919 folyamán összesen több száz magyar polgárt öltek meg sortüzekkel a csehszlovák katonák Pozsonyban, Kassán, Révkomáromban, a románok Kolozsváron, vagy bosszúból Köröstárkányban, aztán Hódmezővásárhelyen, Kunhegyesen, Monoron, és sorolhatnánk tovább. Ide tartozik a székelyföldi Sóvidéken 1919. március 29. és április 6. között a megszállók ellen lezajlott felkelés.

Botlik József

Kik voltak az ellenállás hősei?

A már említett Kratochvil Károly ezredes, és vele együtt sok százan, sőt ezrek. A leglátványosabb eredmény a soproni népszavazás kikényszerítése volt, amely elsősorban a területrabló Ausztriá­val szemben robbant ki, a trianoni békediktátum után több mint egy évvel, 1921. augusztus 28-án bevonuló osztrák alakulatok ellen.

A korabeli magyar hazafiak ugyanis az osztrák árulást végképpen nem tudták elviselni.

A Kerka menti felkelés

A Zala megyei Lovásziba 1919. augusztus 12-én törtek be a délszláv fegyveresek, és egészen november végéig folyamatosan fenyegették és bántalmazták a környék magyar lakosságát. A délszláv szabadcsapat olyan, horvát nemzetiségű katonaszökevényekből állt, akik a világháború idején az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregében teljesítettek szolgálatot, majd szökésük után a felelősségre vonás elől a környékbeli erdőkben bújtak el, hogy rablásból és fosztogatásból tartsák fenn magukat. Ők voltak az úgynevezett zöldkáderek, akiket szedett-vedett ruházatuk miatt a környékbeli magyarság gúnyosan csak „Jesszus-Marija”-huszárokként emlegetett.

Velük vették fel a harcot előbb a lovásziak, akik gerilla­harcot folytatva kiszorították őket a faluból a környező dombokra, majd a tornyiszentmiklósiakkal összefogva november utolsó napjai­ban a környékről is elkergették őket. A konfliktusnak halálos áldozatai is voltak.

Szintén a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság csapataival került összetűzésbe ugyanezekben a hónapokban egy másik Kerka menti falu, Szomoróc (ma Kercaszomor) lakossága. A Vas megyei települést ugyancsak az antant által meghatározott demarkációs vonalat megsértve szállták meg a délszlávok, azonban itt is fegyveres ellenállásba ütköztek. A kercaiakkal kiegészült szomoróci csapat kezdeti sikerei után végül győzött az ellenség túlereje, ami után az elfogott magyar ellenállókat fogdába zárták, megverték és éheztették. Tettük mégsem volt hiábavaló: a határmegállapító bizottság végül úgy döntött, Szomorócot vissza kell adni Magyarországnak.

Hőseiknek a lovásziak – önkormányzatuk és a Kerka-völgye Baráti Kör Egyesület összefogásával – 2014-ben emlékművet állítottak az ellenállásban részt vevő fiatalemberek nevével. A száz éve történt eseményeket természetesen idén is megidézik: október 26-án, szombaton 14 órától megkoszorúzzák a Hűség és hazaszeretet emlékművet, amit a helyi művelődési házban kulturális és szakmai előadások követnek.

Szeptember végére Prónay Pál, Héjjas Iván vezetésével kiverték a hódítókat. Később kikényszerítették az október 11-e és 13-a között lezajlott velencei tárgyalásokat, amelyen a két ország megegyezett a soproni népszavazás kiírásában. Ez december 14–16-án meg is történt. Sopron – „Civitas Fidelissima”, a „leghűségesebb város” – és a környező nyolc település ennek eredményeként Magyarország birtokában maradhatott. Még sorolhatnánk más eseteket is. Sőt az 1920. június 4-i trianoni békediktátum után két (!) évvel – a szinte ismeretlen 1922. júliusi második nyugat-magyarországi felkelésnek – ismét Prónay és harcostársainak köszönhetően további tíz, Kőszeg melletti, illetve a Pinka folyó völgyében fekvő község térhetett vissza hazánkhoz, ahová egy ezredéven át tartoztak. Sopronnal és 18 községgel összesen 370,5 négyzetkilométernyi területet szereztek vissza.

A felkelők hatalmas tettek vittek végbe. Kellően ápolja emléküket az utókor?

Véleményem szerint nem. Sok évtizedes elhallgatás után az 1919. január 29-i csehkiverés után Balassagyarmat városa csak 2005-ben kapta meg a Magyar Országgyűléstől a „Civitas Fortissima”, a „legbátrabb város” címet. Kercaszomor hajdani lakosai is fegyverrel a kézben, tántoríthatatlan hősiességgel védték meg falujukat, űzték ki a hódítókat, amiért 2008-ban az Országgyűlés a „Communitas Fortissima”, a „legbátrabb közösség” címet adományozta a községnek. De például még nem kapott elismerést Lovászi község, amelynek népe szintén önfeláldozóan, fegyverrel űzte el a település elszakítására törekvő fosztogató, erőszakoskodó betolakodókat.

Borítóképünkön nyugat-magyarországi felkelők 1921-ben

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában