Bizalmi válságban szenvedünk

Társadalmunk működésének egyik legfontosabb előfeltétele a bizalom. Az egymásba vetett hit ugyanis erőforrást jelent, amely építeni, továbblendíteni is képes. A gazdaságot élénkíti, a demokráciát stabilabbá teszi. Egy friss kutatás szerint a magyar emberek leginkább a tűzoltókban, a postásokban és a pedagógusokban bíznak meg. A középmezőnyt az orvosok, a katonaság, a rendőrök, a környezetvédők, a szakszervezetek, a jótékonysági szervezetek, a papság és az újságírók alkotják. A sor végén pedig az ügyvédek, reklám- és marketing szakemberek, a bankárok és – szinte kiszámítható módon – a politikusok kullognak. De vajon mitől függ a bizalom, és mit jelent számunkra a hiánya?

Bennük bízunk

Nem jár pénzzel a megbecsülés

A szakmák presztízsét, társadalmi megítélését és a beléjük vetett bizalmat már a két világháború közötti Amerikában is vizsgálták, tudjuk meg [namelink name="Katona Péter"] szociológustól.

Nem védjük meg egymást

– Itthoni friss kutatások már igazolják is, hogy az emberek elkezdtek visszahúzódni a maguk privát szférájába. Ez azonban egy másik dologgal is összefügg: az államtól független szerveződésnek a magyar társadalomban nincsenek igazán hagyományai. Még a civil szerveződések mögött is igen gyakran áll a politika. Ha nincs meg a szervezkedés kultúrája, és nem is nézi jó szemmel az állam, vagy ügyel arra, hogy ne támogassa, akkor nem marad más mint a bezárkózás, és az ember csak a legszűkebb körében érzi magát biztonságban. Ezért is ritka spontánul szerveződő civil kurázsi mások érdekeit nagyon is sértő intézkedésekkel szemben sem. Az emberek a véleményükhöz a nevüket sem szívesen adják, nemhogy az arcukat. A mély demokratikus gyökerekkel rendelkező társadalmakban az emberek jobban ki merik nyilvánítani a véleményüket. Nálunk azonban számolhat azzal a politika, hogy nagyon súlyosan sértő döntésekkel szemben sem lesz igazán komoly társadalmi tiltakozás, így gyakorlatilag bármit megtehet – mondja a szociológus.

– Az, hogy egy – egy foglalkozás milyen megítélésnek örvendhet, elméletben összefügg azzal, hogy mekkora iskolai végzettségre, mekkora egyéni erőfeszítésre és felelősség vállalásra van szükség az elvégzéséhez. Az orvosok, ha a rezidens éveiket is számoljuk, nagyjából harminc éves korukig tanulnak, ahhoz azonban, hogy kukás autón dolgozzunk – bármilyen fontos a léte ennek a munkakörnek is – nem kell ennyi ideig koptatni az iskolapadot, és nem kell akkora felelősséget sem a vállunkra venni, mint egy orvosnak – magyarázza a szakértő, és hozzáteszi az akkori vizsgálatok a jövedelmi viszonyokkal is összekapcsolták a kérdést: minél megbecsültebb volt egy foglalkozás, annál jobban lehetett vele keresni elvileg. Ma ez már nyilván nem igaz, legalábbis Magyarországon biztos nem. A tűzoltók, a postások és a pedagógusok jövedelmi viszonyai általában jóval szerényebbek, mint a közbizalom szempontjából sereghajtó politikusi, ügyvédi vagy bankár pálya.

Miért utáljuk a politikusokat?

– A politikusok nagyon alacsony bizalmi és népszerűségi indexe azzal függ össze, hogy a politika játékszabályai sok szempontból eltérnek a hétköznapi élet morális felfogásától. A politika az erőviszonyok révén kommunikál, vagyis a politikus egy dologban hisz: az erőben. A profi politikus mindig abból indul ki, hogy amit tesz vagy épp nem tesz, az milyen hatást gyakorol a politikai erőviszonyokra. A nevetése, mosolygása és a haragja is – legtöbb esetben – egy igen jól kiszámított folyamat. Tanácsadó stáb, úgynevezett spin doctorok készítik fel még az érzelmi megnyilvánulásokra is, hiszen fontos tudnia, hogy a viselkedésével mikor mit ér el. A hétköznapi életben visszatetsző, ha valaki érdekből tesz dolgokat, a politika szempontjából viszont ez a világ legtermészetesebb dolga – fejti ki a szociológus. Nem úgy a tűzoltók számára, akik hősként élnek a köztudatban, hiszen a bajba jutottakért viszik vásárra a bőrüket. Arról nem is beszélve, hogy mindezt meglehetősen alacsony fizetésért, embertelen időbeosztásban teszik.

Általánosságban vagyunk bizalmatlanok

– Az igazság azonban az, hogy ez a történet nem egyszerűen a foglalkozások bizalmi indexéről szól. Annál jóval komolyabb dologról beszélünk. Ősi szociológiai közhely, hogy amint elveszítjük a bizalmunkat az intézmények iránt, visszahúzódunk a legszűkebb környezetünkbe – avat be Katona Péter. – Magyarországon általában is rendkívül nagy a bizalmatlanság, ez lett az emberek alapállása, mert annyit csalódtak az államban, a pénzintézeti rendszerben, és a különböző intézményekben. Az élet ráadásul rövid távon sem kiszámítható. Gondoljunk csak arra, hogy tavaly még az egyetemi felvételi jelentkezések leadása előtt két-három héttel sem voltak egyértelműek a felvételi játékszabályai – állítja a szociológus.

Tovább hurcolt bizalmatlanság

Már egy öt évvel ezelőtti kutatás bizonyította, hogy Magyarország – számos volt szocialista országhoz hasonlóan – mind a személyközi, mind az intézményekkel szembeni bizalom szempontjából a közepesnél is alacsonyabb szinten áll, pláne ha az utóbbiról van szó. Sereghajtók vagyunk, ha az intézményekbe vetett bizalomról van szó. Csupán egyes balkáni országok – Bulgária, Szerbia, Horvátország –, valamint Csehország és Ukrajna bízik még nálunk is kevésbé saját intézményeiben. A posztszocialista országokra egyértelműen jellemző az alacsony bizalmi index, állapítja meg a kutatás. A viszonylag erős bizalmat mutató országok között elsődlegesen magasan fejlett, vagy északi államokat találhatunk.

– Itthon tehát a foglalkozások bizalmi indexének alakulása mögött meghúzódik a magyar társadalom széles bizalmi válsága is, majdnem mindennel és mindenkivel szemben. Az intézményekkel való együttműködésünk tipikusan passzív, motiválatlan. Csak a legszűkebb baráti, családi, jó ismerősi köröknek hiszünk el dolgokat, bennük bízunk, mert ezek a kapcsolati hálók a személyes ismeretségen alapulnak. Ha van bizalom, az a gazdasági növekedésében is megjelenik. Gondoljuk arra, hogy milyen bizalmatlanok egymással a gazdasági élet szereplői: vajon nem ver át a partnerem az üzletben? Mert már az a meglepetés, ha nem. A presztízst nagyon gyorsan és nagyon eredményesen lehet rombolni, újjá építeni viszont annál nehezebb. Ennek pedig komoly pénzben is megragadható következményei is vannak. Vagyis, ahol bizalom van, ott kézzelfogható gazdasági növekedés is várható, tudjuk meg.

* * *

Veszélyes bizalmatlanság

– Ha a középosztály biztonság érzete megrendül, akkor külső bűnbakot kezd keresni. Esetükben nem lehet alkalmazni azt a stigmát, amit a szegényeknél, hogy generációkon keresztül nem dolgoznak vagy alacsony az iskolai végzettségük. Ha a középosztály úgy érzi, hogy önmagában nem felelős a dologért, ami vele történik, akkor megjelenhetnek radikális pártok és mozgalmak, melyek felkínálják a bűnbakokat. Felerősödik a rend iránti igény. Ez az a helyzet, amikor a foglalkozásokkal szembeni bizalmatlanság akár egy társadalom politikai hangulatának a megváltozásával is járhat és azzal, hogy a társadalom egyes csoportjai nem csak elfogadják, de igénylik is a radikális ideológiákat, melyek azt ígérik, hogy visszaállnak a korábbi viszonyok – avat be Katona Péter.

* * *

Stockholm-szindróma

1973-ban Stockholmban két rabló öt és fél napig tartott fogva egy bankban négy alkalmazottat. Az összezártság különös hatással volt a túszokra: elkezdtek bízni a fogva tartóikban, és miután kiszabadultak gyűjtést kezdeményeztek a rablók jogi védelmének költségeire. Ennek lélektani oka egyértelmű a szakértők számára. Sokkal könnyebb azt hinniük a túszoknak, hogy alapvetően jó emberektől függ az életük. Ennek ellenkezője ugyanis túl nagy sokk lenne, néha valóban könnyebb nem észrevenni a dolgokat. Ezért fordulhat elő, hogy az egyértelműen hazug politikusok is visszanyerik a bizalmat. A választópolgárok, különösen, akik rendkívül elkötelezettek, nem engedhetik meg maguknak, hogy észrevegyék, szeretett vezetőjük gátlástalanul hazudik, mert ha elfogadják, akkor kénytelenek lennének saját erkölcsi normáikat követve elfordulni tőle, írja a Mindennapi Pszichológia.