Bulvár-celeb

2024.09.12. 11:17

Nem az agyunknak árt, teljesen mást tesz tönkre a rendszeres mobiltelefon-használat

Drámaian növeli bizonyos betegségek előfordulásának gyakoriságát a mobilozás, erre jött rá egy kanadai tudóscsoport.

MW

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: MAYA LAB

A Canadian Journal Of Cardiology című szaklapban megjelent új tanulmány szerint a gyakori mobiltelefon-használat növelheti a szívbetegségek kockázatát, különösen a dohányosok és a cukorbetegek körében. Nem lélegezhetünk fel tehát, hiszen bár rákot nem okoz a telefonálás, egyéb egészségügyi következményei lehetnek a mobilozásnak. 

A veszély növekedése részben a mobilhasználattal járó rossz alvásnak, pszichológiai stressznek  és neuroticizmusnak tudható be.

A mobiltelefon-használat a modern társadalomban mindennapos tevékenysége, ezért az egészségre gyakorolt hatásának feltárása jelentős közegészségügyi jelentőséggel bír. A mobiltelefonok által kibocsátott rádiófrekvenciás elektromágneses mezők (RF-EMF) a hipotalamusz-hipofízis-mellékvesekéreg-tengely, a gyulladásos válaszok és az oxidatív stressz szabályozásának zavarát okozzák. Ezért lehetnek hatással különböző szervekre, például a szívre és az erekre. Az azonban, hogy a mobiltelefon-használat összefügg-e a szív- és érrendszeri betegségek kockázatával, sokáig bizonytalan volt – magyarázta a legújabb kutatómunka jelentőségét dr. Yanjun Zhang, a tanulmány szerzője.

A mobiltelefon-használat jelentősen emelte a szív- és érrendszeri betegségek esélyét.

A mobiltelefon-használat hosszú távú egészségügyi hatásainak becslésére a kutatók átfogó vizsgálatot végeztek az Egyesült Királyság legnagyobb egészségügyi adatbázisa, az UK Biobank 444 027 résztvevőjének bevonásával. A vizsgált személyeknek eredetileg nem voltak szív- és érrendszeri betegségeik. A résztvevők 2006 és 2010 közötti mobiltelefon-használatát önbevalláson alapuló adatok alapján értékelték. A rendszeres használatot úgy határozták meg, hogy az emberek hetente legalább egy hívást kezdeményeztek. A 12,3 éves átlagos követési idő alatt a kutatók a résztvevőknél a stroke, a szívkoszorúér-betegség, a pitvarfibrilláció és a szívelégtelenség előfordulását követték nyomon a kapcsolt kórházi és halálozási nyilvántartások segítségével.

Az eredmények szerint az alkalmi mobilhasználókhoz képest a rendszeres mobiltelefon-használóknál szignifikánsan nagyobb volt a szív- és érrendszeri megbetegedések előfordulása.

Amikor a kutatók megvizsgálták, hogy az alvási szokások, a stressz és a neuroticizmus hogyan befolyásolják az eredményeket, kiderült, hogy a mobiltelefon-használat ezen tényezők erősítésével válthatja ki a kardiovaszkuláris problémák kialakulását.

„A rossz alvásmintázat és mentális egészség kedvezőtlenül befolyásolhatja a szív- és érrendszeri betegségek kialakulását a megzavart cirkadián ritmus, az endokrin és metabolikus zavarok, valamint a fokozott gyulladás révén. Emellett a mobiltelefonok által kibocsátott RF-EMF sugárzásnak való krónikus kitettség oxidatív stresszhez és gyulladásos válaszhoz vezethet. Ezért a mobiltelefonokból származó RF-EMF sugárzás a dohányzással és a cukorbetegséggel együtt szinergista hatást fejthet ki a szív- és érrendszeri betegségek kockázatának növelésében” – mondta Xianhui Qin, a tanulmány társszerzője a kiadott sajtóközleményben, amit az Origo idézett.

A kutatók hangsúlyozzák, a tanulmány célja nem az, hogy elriasszák az embereket a mobiloktól, hanem erősíteni kívánják a tudatos és felelős mobiltelefon-használatot a szív- és érrendszer védelme érdekében.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!