Levelek egy halálraítélttől

„Furcsa időkben, furcsán éltem. Elrohanhattak volna mellettem a nagy események, de engem valami űzött-hajtott részt venni bennük és, ha kis szerepekben is, de teljes lélekkel játszottam őket végig... Sokáig éreztem valami misztikus hivatástudatot magamban." - írta a „Kedvesnek" 1952 novemberében Csorvásról Kováts József . Az egykori orvostanhallgató, miután több mint négy éves börtönbüntetését a Csillagban leülte, ebben a kis békési faluban kapott traktorosi állást.

Kováts Józsefet mindig tűzbe hozta a közélet: a német megszálláskor például fennhangon éltette a demokráciát, és nem rejtette véka alá angolszász szimpátiáját sem. „Szegény apánk, aki rendőrtiszt volt, alig tudta elsimítani ezt az ügyet a németeknél" - emlékszik vissza nevetve Kováts Erzsébet, akinek bátyját néhány év múlva azért csukták be a Csillag Börtönbe, mert több társával együtt összeverekedett a kommunista R-gárdistákkal.

„Jóskát akkor ismertem meg, amikor az első börtönbüntetéséből hazaérkezett" - emlékszik vissza a „Kedves", azaz Vajtai Éva, aki akkoriban Böbe legjobb barátnője volt. Jóska egy nagy fotelben gubbasztott, sovány, komoly és szótlan volt. „Őszintén szólva, alig vártam, hogy a kötelező látogatás véget érjen és megszabaduljak" - vallja be Éva, aki fél év múlva újra találkozott a férfival. „Aki azonban akkor nekem ajtót nyitott, már nem az a megkopott ember volt, akit megismertem, hanem egy barnára lesült, mosolygós, rendkívül kellemes jelenség. Én, mint afféle fiatal lány felfedeztem benne a férfit is" - tette hozzá. Minden alkalommal, amikor József szabadságot kapott és el tudott jönni Csorvásról, hatalmas köröket tettek meg sétálva a városban. „A családom tagjai meg is mosolyogtak ezért a szerelemért" - idézi föl még ma is szégyenlősen Éva a több mint fél évszázaddal ezelőtt történteket. Később be kellett látnia, hogy ebből a kapcsolatból semmi sem lesz. Jóska túl nagyvilágias volt, emellett felvilágosult, liberális és abszolút istentelen. Ráadásul a nők is szerették.

„Ha így marad a társadalmi rendszer - mit alapjába véve nem hiszek -, én alkalmatlan és felesleges ember leszek. Nemcsak az állatfajták halhatnak ki, amikor alkalmatlanná válik körülöttük az életlehetőség, hanem emberfajták is..." - panaszkodott levelében '52 telén Kováts József. (A totális diktatúrát jól érzékelteti, hogy a borítékon a 60 filléres bélyeg Rákosi Mátyás Kultúrházat ábrázolta.)

Éva időközben elkerült Szegedről és férjhez ment. A forradalmat Héderváron élte át. Itt érte a hír, hogy egykori szerelmét november negyedikén letartóztatták. A családja hónapokon keresztül semmit nem tudott róla. „Minden olyan homályos és kibogozhatatlan volt" - emlékezett Éva a forradalmat követő megtorlási időszakra.

Kováts József népszerű volt a szegediek, főleg a fiatalok körében. Traktorosból időközben egy Szeged melletti termelőszövetkezet főkönyvelőjévé avanzsált; a forradalom kitörésekor pedig a városi nemzetőrség parancsnoka lett. A fővárossal ellentétben Szegeden nem volt lincselés, még a hajuk szála sem görbült meg az ávósoknak, mert a város vezetői kijelentették: a bűnösöket bíróság előtt kell elítélni.

„Haragudtam Jóskára, mert féltettem a családot. Édesanyámmal könyörögtünk neki, hogy ne ártsa bele magát, mert ez nem az ő forradalma" - magyarázza indulatosan Böbe. A család attól tartott, hogy a rendőrtiszt apa miatt fehérterrort fognak kiáltani. „Jóskának ezt fel kellett volna fognia, de nem. Igaz ugyan, hogy mindig a forradalmárok vitték előre a világot, csak nem volt jó abban a családban lenni."

„Ráadásul, mondvacsinált ürüggyel, apánkat is két évre lecsukták. Márianosztrán egy sétán tudta meg, hogy kivégezték a fiát. Valaki megtudta és szájról szájra terjedt a hír." Úgy tudni: Kováts József utolsó kívánsága az volt, hogy hozzanak neki szőlőt és lágy kenyeret, lévén, hogy „lesz még szőlő, s lágy kenyér". Végigrohanták egész Szegedet, de nem találtak kenyeret, csak zsömlét. Így szőlőt és zsemlét vittek be neki a siralomházba.

„Nagyon-nagyon kevesen tudták rólam, hogy nekem valaha volt egy bátyám. Ha megkérdezték tőlem, hogy van e testvérem azt feleltem: nincs, egyedül vagyok." - vallja be Erzsébet.

Kováts Józseftől csupán néhány levél maradt és egy tucatnyi róla készült fotó. A kilencvenes évek szegedi városvezetőinek közömbösségét mutatja, hogy a mai napig nem kerültek elő a forradalmár földi maradványai. Csupán egy kihűlt emlék maradt.

„Mond Kedves, hiszel abban, hogy a sors szánt ennek a regénynek folytatást? Vagy ez is torzó marad, mint körülöttem minden? In medias res kezdődött, mint egy villám - lesz-e bennünk elég fény és meleg. Most végtelen csend uralkodik bennem. Ez a nagy megbékélés, megértés időszaka, amikor nincsen homályos sarok, mindent bejár valami valószínűtlenül tiszta fény, melyben a dolgok igaz valójukban, rendes összefüggéseikben, önként megmutatkoznak. Hidd el, alapjában véve érdekes és szép a világ!" (1952.11.23. Csorvás)