Az első szabad lapszámunk az egypártrendszer megszűnéséről írt 1956 októberében

Az általános elégedetlenség és erjedés jelei 1956 őszén már jelentkeztek a Délmagyarországban. Példa erre Förgeteg Szilveszter újságíró október 13-án megjelent riportja, amely addig elképzelhetetlen módon, szinte oknyomozóan leírta egy maroknyi munkás történetét, akik lellázadtak a rossz munkakörülmények miatt, s ezért a „központból” az ÁVÓ-val fenyegették őket, az újságírót tájékoztató kollégát pedig leépítették. A riporter azt is megírta, hogy őutána is nyomozott a hatalom. Jövőlátó írás volt, rövidesen tényleg utánanyúltak a „központból”: Förgeteg Szilvesztert 1956 decemberében ugyanúgy távolították el a laptól, mint korábi riportalanyát az üzemből. Az újra kommunista kézben lévő Délmagyarország „létszámcsökkentés miatt” utcára tette, s csak 12 évvel később térhetett vissza a Csongrád Megyei Hírlaphoz.

A Délmagyarország október 30-ig a kommunista párt, a MDP lapja volt, így a megmozdulásokat, például a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége követeléseit úgy kellett beállítania, mint kommunista reformigényt. Ennek ellenére az újságírók több cikkén átüt, hogy támogatták a készülő nyitást. A lap szinte két rétegből állt: a párttól kapott aláíratlan témákból és a sokszor burkoltan, de az átalakulást sürgető újságírói cikkekből.

Az 1956. október 23. és 30. közötti lapszámokon érződött a pártvezetés igyekezete, hogy kieresszék a szelepeket. A bürokrácia ostorozásától a „a dolgozók meghallgatásáig” számos téma a kedélyek csillapítását szolgálta. A lap kettősségére jellemző, hogy az október 24-i lapszám lelkendezve beszámolt a szegedi Klauzál téri tüntetésről, de “rendbontásnak” bélyegezte a diákok és munkások spontán felvonulásait. A mélypont az volt, amikor az október 25-i lapban a textilművek dolgozói nevében valaki táviratban támogatta a párt központi vezetőségét. Az újság a Stefánián állt Lenin-Sztálin szobor csendes lebontásáról is a kommunisták verzióját kellett, hogy közölje, miszerint a bontás oka az volt, hogy Sztálin nem volt méltó Leninhez. Két nap múlva a szegediek leverték a vörös csillagokat a városban.

A szerkesztők felemás lehetőségeit mutatja, hogy bár az október 24-i lapszám Gerő Ernő szégyenletes beszédével nyitott, a címoldalon Gurszky Ivánnak, az egyetemi orosz intézet könyvtárosának Rohanunk című bátor versét is megjelentették. Gurszkyt később 8 év börtönre ítélték „az államrendjének megdöntésére irányuló” tevékenységért, és a börtönben szerzett betegsége halálát okozta 1969-ben.

Október 26-án a Délmagyarország lapfejéről lekerült a “világproletárjai”, a következő lapszámon pedig október 30-án megjelent a Kossuth-címer. Az újság már nem az MDP, hanem a városi tanács lapjaként jelent meg. Október 31-én az első szabad Délmagyarország ezzel a címmel nyitott: “Megszűnt az egypártrendszer, Újból megalakultak a demokratikus pártok”.

November 1-jétől az újságot szerkesztői átnevezték Szeged Népe címre. Ez a lapszám búcsúztatta az október 26-i Takaréktár utcai sortűz áldozatát, Schwartz Lajos kendergyári munkást. A címoldalon vers is emlékezett a Rákosi-önkény áldozataira. De a szerkesztői kettősség újra furcsaságot szült: a verset az a Lődi Ferenc költő-újságíró jegyezte, aki 1950-51-ben odaadó sztálinista poémákat írt a Délmagyarországba (később 1956-os hűtlenségét szintén versben bánta meg, ezért ő a Délmagyarországtól ment nyugdíjba).

November 2-án a lap hírül adta, hogy a Nagy Imre-kormány semlegessé nyilvánította az országot, és felmondta a Varsói Szerződést. Egy nappal később a fő téma szovjetek visszatérése volt, másnap pedig Mindszenty bíboros rádióbeszédéről írt a lap. Hosszú időre ez a november 4-i újság maradt a Délmagyarország utolsó szabad lapszáma. November 7-én már a magát munkás-paraszt tanácsnak nevező későbbi MSZMP vette át az újságot, és vezércikkének címében benne volt a következő évtizedek minden megalkuvása: “Holnap is enni kell”.

November 13. és 19. között a sztrájkok miatt nem jelent meg a Szeged Népe, a november 20-i lapot pedig már Szegedi Néplapnak hívták. A Magyar Szocialista Munkáspárt cinikus indoklása szerint “a lap célja az október 23-i forradalom vívmányainak megőrzése és továbbfejlesztése” volt. A Délmagyarország név 1957. május 1-jén került vissza az újságra, címlapján Komócsin Mihály szegedi VB titkár cikkével, lapjain pedig már ismét nem valódi hírek voltak. Minden, amiről írni lehetett, tisztán problémamentes, méltó és optimista lett.

Újraindult Annó rovatunk

A Móra Ferenc Múzeummal együttműködésben, a Délmagyarország egykori fotóriportereinek munkáiból újra elindítottuk Annó rovatunkat.

- Sorozatunkban régi fotókat próbálunk beazonosítani. Harminc-negyven-ötven év távlatában azonban fenn kell tartanunk a tévedés jogát. Ha Ön felismeri a fotón szereplőket, helyszíneket, örömmel várjuk észrevételét az online[kukac]delmagyar.hu címen!

- Önnek is vannak régi fotói közösségi, családi eseményekről, amelyeket megosztana olvasóinkkal az Annó rovatban? Írjon nekünk!

- Az Annó oldalain megjelent fotók a Délmagyarország kiadó tulajdonát képezik. A fotókat a Móra Ferenc Múzeum helytörténeti gyűjteménye gondozza.

Nézzen be hozzánk, képek annó!