Nem beszélek zöldségeket

A karcosabb szerepeiben jobban teljesítő színész ezúttal azonban egy szívmelengető vígjáték férfi főszereplője, mely nélkülözi az nagy amerikai nyáltengert és érzelgősséget, amit kapunk, az egy kedvesen bugyuta férfi életének fordulópontja, melyben egy művelt idős hölgy olvasási útmutatásai alapján teljesen más világ nyílik meg a férfi számára.

Germain Chazes (Depardieu) alkalmi munkákból tartja el magát, miközben a családi ház kertjében zöldséget termelve fizet a vendéglői szolgáltatásokért. A kerthez tartozó házban örökké házsártos és egyre nehezebben kezelhető édesanyja él, akivel kezdettől fogva rossz a viszonyuk. Sokat köszönhet azonban Annette-nek (Sophie Guillemin), az őt teljes szívvel szerető buszsofőr lánynak, aki a kicsit nehézkes felfogású férfiben látja azt a hűséges, szerető és odaadó társat, akivel a jövöjét is elképzeli. Egy véletlen találkozás azonban teljesen új irányt szab Germain életének, a parkban egy idős és törékeny néni, Margueritte (Gisele Casadesus)mellé ül le, aki a Germain számára felfoghatatlan méretű tudásával és türelmével, valamint a belőle sugárzó életörömmel és szeretettel megtanítja olvasni és ezáltal az olvasottakat igazán élvezni a képességei miatt gyermekkora óta csúfolt férfit. Kettejük plátói kapcsolatán keresztül értékeli át Germain az Annette-hez fűződő viszonyát, mely azonban a kapcsolat előnyére válik. A férfi megtanul törődni, kikupálódik korábbi énjéhez képest, baráti körében pedig női szemmel a legjobb partivá válik - itt nem a külsőt, hanem az emberi oldalt értve ezalatt. Az idő és az események folyamán pedig Germain átértékelheti az anyjához fűződő kapcsolatát, majd Margueritte személyében új édesanyát talál magának, aki nélkül nem tud élni.

Valami ilyesmi lenne a példa arra, hogy a filmművészetnek mi is az alapvető célja. A történetek elmesélése, a karakterek árnyalt bemutatása, mely lényegében egy könyv másfél órás kivonatát jelenti. Ennek az ábrázolására érzett rá Jean Becker rendező, aki Jean-Lup Dabadie segítségével készített forgatókönyvet Marie-Sabine Roger 2009-es, azonos című regényéből. Azt azonban le kell szögezni, a plakáton is látható "A francia " szlogen teljesen el is felejthető, mert nagyon is félrevezeti a nézőt. Szó sincs a magam módján zseniális, de mégis kicsit bugyuta karakter világjárásáról, kontinenseket és évtizedeket érintő énkereséséről. Itt már a végét, a lecsendesedést és felnőttként változni képes férfi életébe nyerünk bepillantást, mely pár hónapot felölelően varázsolja el a mozi rajongóit.

Akár társasággal, akár egyedül nézzük meg a filmet, egyszerűen magával ragad a belőle áradó báj és kecses finomság, még akkor is, ha olyan kövér benne Depardieu, amilyen. Nincs miért félni, vissza fog ő térni Obelix szerepébe is 2012-ben, de előtte még pár alkalommal megcsillogtathatja tehetségét. Mellette Casadesus és Guillemin nevezetű hölgyek csak mellékszereplőként tündökölhetnek, azoknak azonban zseniálisak. Mindketten csak szeretni akarnak, szeretetük feltétel nélküli és önzetlen. Germain visszajelzései ugyan eleinte zavaróak számukra, de idővel ezt elfogadják a férfi sajátos természetéből fakadó érzelemnyilvánításának. Itt nincsenek speciális effektek, trükkök halmaza, csak egy történet, melyben pár ember kapcsolatba kerül, szeretik egymást és kötődnek a másikhoz, olyan érzelmeket is megmutatva, melyek ritkán jutnak el az átlagos mozilátogatóhoz.

Lombos Péter

További kritikák a Prolihisztor blogon