2015.08.16. 22:28
Szív, akarat, lélek
A labdarúgó NB III Közép csoportjában a Hódmezővásárhelyi FC hazai pályán fogadta a Monort.
Meccskomment
Kökény Tamás, a HFC csapatkapitánya: – Egy szöglet után a hosszúra érkeztem, és onnan fejeltem a kapuba. A meccs jó iramú volt, és az a csapat nyert, amelyik jobban akarta a sikert. A Monor a végén nyomott, egy kicsit elfáradtunk, de kihúztuk.
A vendégek eddig még gólt sem kaptak, de az elmúlt szerdai kupakudarc után a vásárhelyiek teljesen más arcukat mutatták, és nyertek. A meccs 16. percében Faragó Béni súlyos térdsérülést szenvedett, le is kellett cserélni.
[namelink name="Bódi Attila"]: – Ami a hétközi kupameccsen kimaradt, az most benne volt minden játékosban: a szív, az akarat, a lélek. A Monornak szinte nem is volt lehetősége, és ugyan a végén beszorultunk, de így is teljesen megérdemelt a sikerünk.
Labdarúgó NB III, Közép csoport, 3. forduló. Hódmezővásárhely, 300 néző. Vezette: Csonka Bence – jól (Viczián, Zahorecz).
HFC: Szatmári 6,5 – Tóth J. 7, Komáromi 6, Kökény 7, Marton 6 – Sz. Markovics 7, Bartyik N. 7 – Faragó Bé. 0, Tóth A. 6, Mihálffy 7 – Fábián 7. Edző: Bódi Attila.
Monor:Komora – Benkó, Tóth M., Petrezselyem, Villányi – Horváth D., Petrics, Sárközi, Nádházi – Tóth Á., dr. Selei. Edző: Tóth Mihály.
Gólszerzők: Kökény (34.), Mihálffy (51.).
Csere: dr. Selei helyett Vékei a 16., Faragó Bé. h. Varga R. (6,5) a 20., Tóth M. h. Hunya az 53., Petrics h. Szabó E. a 61., Tóth A. h. Bartyik R. a 67., Mihálffy h. Brizik-Bodrogi a 87. percben.
Sárga lap: Tóth Á. a 15., Villányi az 58., Komáromi a 70., Bartyik N. a 84., Bartyik R. a 85., Fábián a 94. percben.