5 év után 7 gyermekkel tértek haza

A vásárhelyi Márki-Zay Péter szerint olyan volt az az öt év, amit Kanadában és az Egyesült Államokban töltött a családjával, mint egy kirándulás. 32 éves volt, amikor feleségével, Felíciával és öt gyermekével nekivágott az ismeretlennek. Először Kanadába utaztak. A közgazdász férj kezdetben telefonszolgáltatást értékesített házról házra járva, de pakolt konténereket is.

– Házalóként naponta legalább 50 emberrel beszélgettem. Persze magyarokkal is összeakadtam, s ezek a találkozások igazán tanulságosak voltak. Az látszott, hogy első generációs bevándorlónak lenni a legnehezebb, hiába élnek kint már régóta, az akcentusuk megmarad – amiért a gyermekeik kigúnyolják őket –, öregkorukra pedig sokan ismét elfelejtik az angolt. A gyerekek már elveszítik magyar gyökereiket, kanadaivá válnak. Ez is megerősített abban, hogy haza kell jönnünk – mesélte Márki-Zay Péter.

Miután Kanadában egy bába segítségével megszületett hatodik gyermekük, Lóránt, Felícia a személyes élmény hatására elhatározta: beiratkozik egy bábaképző mesterkurzusra. Ezt már az Egyesült Államokban végezte el. Felícia 65 kisbaba születésénél segédkezett otthonszüléseknél és egy texasi szülőotthonban. Péter Amerikában ugyanannál az autóalkatrészeket értékesítő nagyvállalatnál kapott állást, amelynél már Kanadában is dolgozott több mint két évet.

Újra Vásárhelyen a Márki-Zay család. A házaspár szerette volna,
ha gyermekeik itthon tanulnak. Fotó: Tésik Attila
– A gazdasági válság a mi cégünket sem kerülte el. Amerikában azonban nemcsak beszéltek a megoldásról, hanem azonnal reagáltak is rá. Ahol csak lehetett, csökkentették a kiadásokat. Az amerikaiak nem fölülről, a kormánytól várják a segítséget. Egy csöppet sem tehetségesebbek nálunk, csak éppen más a mentalitásuk. Öt év alatt itthon is sok minden megváltozott. Szembetűnő például, hogy a nehéz idők ellenére rengeteg drága autót lehet látni az utcákon. Amerikában nem láttam annyi BMW-t, mint amennyit Magyarországon – állapította meg a családfő. Péternek az önkéntes munka is nagyon szimpatikus volt odakint. Az amerikaiak 30 százaléka dolgozik ingyen, pusztán azért, hogy segítse embertársait. A házaspár ezt szeretné Vásárhelyen is megvalósítani. Felícia a helyi könyvtárban havonta egyszer, szombat délelőttönként angolul olvas majd meséket a kicsiknek. Péter pedig ugyancsak az olvasást szeretné népszerűsíteni az iskolások körében.

A család részben éppen a gyermekek – a 13 éves Ferenc, a 12 éves Lilla, a 11 éves Teodóra, a 9 éves Gellért, a 6 éves Emma, a 4 éves Lóránt és a még Amerikában született 5 hónapos Pál – miatt tért haza a tengerentúlról. A férj fontosnak tartja, hogy gyermekei Vásárhelyen éljenek a szerinte később is meghatározó középiskolás éveikben.

– Igaz, nem könnyű a beilleszkedés – ismerte el Péter. Bár ők kint is csak magyarul beszéltek gyermekeikkel, mégsem tökéletesen szólalnak meg anyanyelvükön. Az édesapa elárulta: pár hónapja vannak itthon, de a gyerekek egymás között még mindig szívesebben beszélnek angolul.

A házaspárnak egyébként hetekig tartott a költözés. Megváltak kinti házuktól, konténerbe csomagolták bútoraikat, holmijaikat. Péter – aki hosszú évek után ismét a Démásznál helyezkedett el, és mellette óraadóként marketinget tanít a szegedi egyetemen – és Felícia is egyetértett abban, hogy jó volt hazajönni. Hasznos tapasztalatszerzésnek bizonyult az elmúlt öt év. Csak biztatni tudják a magyar fiatalokat hasonló próbálkozásra, ugyanakkor hangsúlyozták: egy előre elhatározott időpontban térjenek vissza szülőföldjükre.