Labdarúgás

3 órája

Lezárult az alapszakasz első fele a vármegyei I. osztályban - fotók

Hét ponttal vezet az éllovas féltávnál. Döntetlent hozott a vármegyei I. osztály 11. fordulójának rangadója, véget értek az alapszakasz odavágói.

Döntetlent hozott a Tiszasziget és a Sándorfalva rangadója.

Fotó: Karnok Csaba

Már minden csapat játszott mindenkivel a vármegyei I. osztály idei szezonjában, az alapszakasz odavágóinak utolsó fordulóját rendezték ugyanis a hétvégén. A listavezető Szeged-Csanád Grosics Akadémia II. már az első percben előnybe került a Kiskundorozsma ellen, és végül magabiztos sikert aratott, ezzel a szegediek 11 meccsükből tízet is megnyertek.

vármegyei I. osztály
Döntetlent hozott a Tiszasziget és a Sándorfalva rangadója a vármegyei I. osztály 11. fordulójában.
Fotó: Karnok Csaba

Hogy hány pontos előnnyel zárják az odavágókat, az a mögötte álló két csapat, a Tiszasziget és a Sándorfalva rangadójától függött. A hazaiak ugyan domináltak az első félidőben, és egy jobb oldali beadást követően előnybe is kerültek, majd a második játékrész elején akár kétgólos is lehetett volna az előnyük. A kimaradt ziccer után azonban hamar fordított a magára találó Sándorfalva, de a hazaiak végül egy pontot otthon tartottak – mindez azt jelenti, hogy mindkét gárda hét-hét ponttal áll a Szeged-Csanád GA II. mögött a tabella második és harmadik helyén.

Negyedik a Makó, amely szűk különbségű sikert aratott a Mórahalom ellen, pedig a vendégek 0-0-nál egy támadáson belül kétszer is a kapufát találták el. Lezárult az Algyő negatív sorozata, három vesztes meccs után Balástyán javított a tavalyi ezüstérmes, Csányi Ádám centerezésére Patai érkezett, és juttatta korán vezetéshez az Algyőt. A folytatásban is a vendégek irányították a meccset, Pócs volt higgadt a ziccerénél, és a hazai kapus, Nagy Bendegúz remek védései okán nem alakult ki nagyobb különbség.

A Hódmezővásárhelyi FC II. viszont több ziccert is elpuskázott az első félidőben Szentesen, mindezt meg is büntették a hazaiak. Egy jobb oldali beadást követően Horváth Krisztián becsúszva juttatta vezetéshez a Szentest, majd egy szép akciót követően, a végletekig kijátszott támadás végén a Kurca-partiak támadója az üres kapuba lőtt, megszerezve ezzel önmaga és csapata második gólját. Bartucz Péter szöglet utáni bombagólja mindent eldöntött, egymás után negyedik hazai meccsét is megnyerte a Szentes. Győzelemmel debütált a Deszk régi-új edzője, Papp Endre irányításával fontos meccset nyert meg a deszki csapat a Bordány ellen.

 

Vármegyei I. osztály, 11. forduló

Szeged-Csanád Grosics Akadémia II.–Kiskundorozsma 5–1 (2-0)
Szeged, Szent Gellért Fórum gyakorlópálya, 150 néző. Vezette: Kiss Richárd – jól (Barta, Gera)
Szeged-Csanád GA II.: Kenyeres – Nógrádi, Gera B., Vladul (Budai, 63.), Botic, Gera N., Simon (Sándor, a szünetben), Bakó (Takács, 63.), Dudás (Pataki, a szünetben), Nagy D., Ördög (Kapic, 63.). Edző: Bilics Igor.
Kiskundorozsma: Zékány – Varga Á. (Bárkányi, 81.), Molnár K., Szil (Szántó, 55.), Hochheiser, Ottlik (Simon, 75.), Magyar (Török, 69.), Fülöp, Lóki, Molnár Á. (Agócsy, 69.), Kis B. Játékos-edző: Magyar György.
Gólszerzők: Nagy D. (1.), Vladul (45., 55.), Nógrádi (58.), Ördög (62.), ill. Magyar (47.).
Jók: mindenki, ill. senki. 
Bilics Igor:Nagyon jó meccset játszottunk egy korrekt csapat ellen. Az első perctől kezdve jó hozzáállással futballoztunk és ennek meg is lett az eredménye. Örülök, hogy végig tudtuk tartani a ritmusunkat és fegyelmezettek maradtunk.
Magyar György:A bajnokaspiránshoz látogatva sem a busz beparkolása volt a célunk, és sajnos gyorsan gólt is kaptunk. Igyekeztünk felvenni a lépést, és véleményem szerint három-egyig aránylag szorossá is tudtuk tenni a mérkőzést, de az egész meccses védelmi megingásainkat azonnal büntette a gyorsan játszó szegedi csapat. Ilyen meccsekből kellene több, hogy mindenki a saját bőrén érezze, hova lehet és kell fejlődni.

Makó–Kéménygyártó-Mórahalom VSE 1–0 (0-0)
Makó, 200 néző. Vezette: Bartucz Tamás – jól (Tihanyi, Kócsó).
Makó: Szalkai – Kökény, Fancsali, Molnár D., Beregszászi, Vas (Bálint, 93.), Kardos, Frank (Béres, 88.), Beke (Olasz, 44.), Borbély B. (Czebe, 75.), Bohák D. Edző: Botlik Róbert.
Mórahalom: Weszelovszky – Vajda, Heidrich, Rádóczi (Papp Zs., 83.), Ábrahám, Holcsik, Fehér, László (Csizmadia, 64.), Szekeres (Kelemen, 72.), Bokányi, Perpauer. Edző: Korom Tibor.
Gólszerző: Bohák D. (74.).
Jók: Bohák D., Vas, Fancsali, ill. Heidrich, Fehér, László. 
Botlik Róbert: Egy kemény, iramos mérkőzésen egy helyzetünket sikerült értékesíteni, megfordult a szerencsénk, így amit a múlt héten elveszítettünk, az most visszajött. 
Korom Tibor:Sajnálom, hogy ismét nem tudtunk pontot szerezni. Úgy látszik, még többet kell edzenünk a győzelemért. Helyzetek alapján meg kellett volna nyernünk a meccset.

Balástya–M-Perfect Home-Algyő 1–3 (1-2)
Balástya, 100 néző. Vezette: Kiss Dávid – jól (Gargya, Halász).
Balástya: Nagy B. – Faragó, Mágocsi (Muró, 34.), Bagi, Nagymihály (Mészáros, 82.), Szűcs (Sári, 74.), Malatinszki Á., Malatinszki D., Törköly (Szabó A., 85.), Tóth G., Bárkányi. Edző: Puskás István.
Algyő: Szabó G. – Vastag, Kiss R., Kardos (Buccholcz, 74.), Daróczi (Rádi, 56.), Dudás, Róka (Ilyés, 79.), Rébék, Csányi Á. (Sík, 82.), Pócs, Patai (Tóth M., 74.). Edző: Fülöp Tibor.
Gólszerzők: Szűcs T. (46.), ill. Patai (6.), Pócs (29.), Róka (61.).
Jók: Nagy B., Bárkányi, Tóth G., Malatinszki D., Szűcs T., ill. Dudás, Rébék, Pócs, Csányi Á., Patai.  
Puskás István:Van úgy néha, hogy a jobb csapat nyer. Gratulálok az Algyőnek! 
Fülöp Tibor: A célunk az volt, hogy visszatérjünk arra az útra, amelyről hetekkel ez előtt leléptünk. Lehetett volna nagyobb arányú is a győzelmünk, de a fő célunkat elértük.

Tiszasziget–Sándorfalva 2–2 (1-0)
Tiszasziget, 200 néző. Vezette: Ézsiás Gábor József – közepesen (Viskovics, Ronyecz)
Tiszasziget: Kiss D. – Papp Á., Nagy M. A., Szilágyi (Vörös, 89.), Skribek B. (Varga Z., 71.), Pető (Nagy A., 83.), Tóth I., Baka (Bánfi, 60.), Rédei, Dancsok, Farkas. Edző: Bány Tamás.
Sándorfalva: Garamvölgyi – Buzai, Varga R., Juhász, Vajna (Bácsi, a szünetben), Bitó, Budai, Széll (Ferenczi, 86.), Bánóczki (Oláh, 59.), Miletic, Gyuga. Edző: Tóth János.
Gólszerzők: Gyuga (22., öngól), Dancsok (88.), ill. Széll (49.), Oláh (64.).
Jók: Farkas, Nagy A., ill. Széll, Oláh, Bitó, Varga R., Bánóczki, Juhász. 
Bány Tamás:Érthetetlen módon visszaálltunk a második félidőben, nem bírtuk rárúgni a második gólt. Egy jó, a nézők számára is élvezetes meccsen sikerült a végén egyenlítenünk.
Tóth János:Egy kimondottan küzdelmes mérkőzésen úgy érzem, győzelmet érdemeltünk volna. Gratulálok az ellenfélnek!

Szentesi Kinizsi–Hódmezővásárhelyi FC II. 3–0 (1-0)
Szentes, 150 néző. Vezette: Kiss Márkó – jól (Pap, Bereczki).
Szentesi Kinizsi: Kotvics-Varga – Mészáros, Koncz (Varga O., 77.), Rostás, Horváth K. (Papp M., 68.), Bartucz P., Ills (Bíró, a szünetben), Szőke (Dovics, a szünetben), Vincze, Döme, Piti (Mihály, 68.). Edző: Szöllősi Ferenc.
HFC II.: Hegyes – Pacskó, Péter, Patkós (Barna, 74.), Buzás, Czékus, Rabecz V., Tatár (Telek, 61.), Marton (Karácsonyi, 63.), Arany, Kis D. Edző: Borbás Zsolt.
Gólszerzők: Horváth K. (33., 54.), Bartucz P. (63.).
Jók: mindenki, ill. Czékus, Buzás, Kis D. 
Szöllősi Ferenc:A mérkőzés elején rengeteg hibával játszottunk, a szerencsének is köszönhetően vezetéssel vonultunk szünetre. A második félidőben a helyzeteinket jól kihasználva itthon tartottuk a nagyon fontos három pontot. 
Borbás Zsolt: Rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, gólokkal kellett volna vezetnünk az első félidőben. Ezt az ellenfelünk megbosszulta, és egy simának tűnő meccset hoztak le hazai pályán.

Deszk–DB Futball Bordány 4–2 (2-0)
Deszk, 60 néző. Vezette: Barta Norbert István – kiválóan (Gera, Minda).
Deszk: Kőrösi – Márkus, Teschner (Szanka, 60.), Ruzsáli (Nagy N., 69.), Istókovics (Kovács B., a szünetben), Kormos (Jeszenszky, 54.), Tarjányi, Matyelka, Adamov, Csehó, Baucic (Martinkovics, a szünetben). Edző: Papp Endre.
Bordány: Kovách – Meszes (Kovács P., 60.), Visnyei, Rácz M. (Márki, a szünetben), Sahin-Tóth (Heipl, 72.), Kis L., Sárkány, Krizs (Jójárt, 72.), Márton (Fodor, a szünetben), Lippai, Czékus. Edző: Forgács Dávid.
Gólszerzők: Adamov (24., 47.), Teschner (28.), Martinkovics (60.), ill. Kis L. (56., 11-esből), Fodor (83.).
Jók: mindenki, ill. Kis L.
Papp Endre:Örülünk a győzelemnek, nagyon fontos három pontot szereztünk. Jót tett a srácoknak az új impulzus, amit egy hét alatt el tudtunk végezni, azt megtettük, de a mai győzelem Csordás József érdeme is, ezért neki ajánljuk a győzelmet! 
Forgács Dávid:Ameddig az elkerülhető hibák jellemzik a játékunkat, addig nagyon nehéz dolgunk lesz. A Deszk a kicsit nagyobb tapasztalatával ezeket kihasználta, ez el is döntötte a meccset.

A 12. forduló programja:

Péntek, 18 óra: Szeged-Csanád Grosics Akadémia II.–Kéménygyártó-Mórahalom VSE. Szombat, 13.30: Deszk–Makó, Szentesi Kinizsi–Kiskundorozsma, Tiszasziget–Hódmezővásárhelyi FC II., Balástya–Sándorfalva. Vasárnap, 13.30: DB Futball Bordány–M-Perfect Home-Algyő.

A vármegyei I. osztály állása

  1.      Szeged II.    11    10    1    0    51    –    9    31
        2.    Tiszasziget    11    7    3    1    33    –    13    24
        3.    Sándorfalva    11    7    3    1    30    –    12    24
        4.    Makó    11    6    3    2    25    –    11    21
        5.    Algyő    11    6    2    3    19    –    8    20
        6.    Dorozsma    11    5    1    5    25    –    25    16
        7.    Szentes    11    5    1    5    17    –    20    16
        8.    Mórahalom    11    4    2    5    21    –    25    14
        9.    Deszk    11    2    1    8    18    –    31    7
        10.    Balástya    11    1    2    8    10    –    36    5
        11.    Bordány    11    1    2    8    14    –    46    5
        12.    HFC II.    11    1    1    9    7    –    33    4
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában