Férfi vízilabda OB I.

2 órája

A Szegedi VE vagányan vízilabdázott Szolnokon

Másfél negyeden át vezettek, de utána sem adták könnyen magukat. A Szegedi VE a férfi vízilabda OB I. 2. fordulójában végül 16–11-es vereséget szenvedett az Eurokupa-csoportkörös Szolnoki Dózsa otthonában.

Becsei Dávid

Leinweber Olivér pazarul vízilabdázott Szolnokon, nyolc lövéséből öt gólt született.

Fotó: Török János

Azzal a célkitűzéssel utazott el Szolnokra a Szegedi VE, hogy olyan iramot diktáljon, amivel minél inkább megnehezíti a hétvégén még Athénban játszott hazaiak dolgát. Ezt a tervét sikerült megvalósítaniuk részben a vendégeknek, hiszen másfél negyeden keresztül vezetni tudtak a Tiszaliget uszodában, de még a harmadik negyedben is sikerült újból egyenlíteniük.

Szegedi VE, Szolnok, Kiss Csaba
A Szegedi VE Kiss Csaba (középen) vezetőedző szerint túl sok átlövésgólt kapott Szolnokon.
Fotó: Török János

Tökéletesen indult a meccs szegedi szempontból. Labdalehozás után Sánta harcolt ki ötméterest, amelyet Kürti váltott gólra. Ezután a védekezések kerültek főszerepbe, a negyed felénél egy sikeres emberelőny megjátszásával Leinweber duplázta meg a vendégek előnyét. Szépített a Szolnok, de egy újabb Leinweber-találattal 1–3 állt a táblán nyolc perc után.

Sokáig tartotta magát a Szegedi VE

Üldözőbe vette a Szolnok a Szegedet, négy perccel a nagyszünet előtt 4–4-nél eltűnt a különbség az eredményjelzőről. Átvették a hazaiak a vezetést, de a fordulás már 6–6-ról indult, sőt, még a harmadik negyed ötödik minutumában is 9–9-re álltak a felek. Ezután viszont a hazaiaknak még maradtak erőtartalékaik, a vendégeknek már nem, így végül a nemzetközi rutinnal felvértezett Szolnok a meccsképénél simább, 16–11-es sikert aratott.

Szombaton 17 órától a 3. fordulóban a Szegedi VE a BVSC vendége lesz.

Kiss Csaba: – Megakadályoztuk, hogy már az elején ellépjen két-három góllal a Szolnok, mert az egy ilyen erős csapattal szemben végzetes hiba. Vagányul kezdtünk, jól zárunk hátul, a végére viszont elfogytunk. Egy hasonlattal élve, a hús azért még sosem nyert a húsdaráló ellen. Ideig-óráig el lehet kerülni a lapátokat, de a végén mindig a daráló győz. Rengeteg gólt kaptunk átlövésből, ami eddig nem volt ránk jellemző, de a centerek elleni védekezést kiválóan megoldottuk. Mindent belepakoltak a srácok a meccsbe. Sajnálom a végjátékot, mert nem volt ekkora különbség a két csapat között.

Szolnoki Dózsa–Szegedi VE 16–11 (1–3, 5–3, 6–3, 4–2)
E.ON férfi vízilabda OB I., alapszakasz, 2. forduló. Szolnok, Tiszaligeti uszoda. Vezette: Rubos, Kollár.
Szolnok: Bányai – Kakstedter 1, Zerinváry, Schmölcz 4, Vámosi 1, Kovács G. 1, Bedő 1. Csere: Józsa (kapus), Krasznai 3, Simon D. 1, Böröczky, Monostori, Teleki, Szabó II. B. 4. Vezetőedző: Hangay Zoltán.
Szeged: Danka – Sánta, Sziládi 3, Bóbis, Kürti 1, Leinweber 5, Báthory. Csere: Gyovai (kapus), Pörge, Horváth V. 1, Nagy M. 1, Spitz, Kasza, Erdős. Vezetőedző: Kiss Csaba.
Gól – emberelőnyből: 8/6, ill. 9/6.
Ötméteresből: -, ill. 2/2.
Kipontozódott: Kovács G., Zerinváry, ill. Horváth V.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában